Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-06-11 / 24. szám
www.paks.info.hu/hirnok Öt éve írta a Paksi Hírnök Város - falusi idillel Ha egyszer szómagyarázó kéziszótárt írnék és definiálni kellene a város szót, bizony bajban lennék, talán nem is jutna pozitív jelző eszembe. Mert szerintem a városok lelketölő képződmények, ahol letapossák az emberek egymást, csakhogy két lépéssel előre jussanak. Könyökölnek a másik gyomrába, taposnak fájó tyúkszemére, szidják egymást anyját ismeredenül, s mikor végképp kikészülnek, ordibálnak egymásra, akár az elmeháborodottak. Szerencsére a tizenöt éves Pales nem ilyen város. Hanem olyan, amelyet, ha le kellene írni, csupa olyan dolog jutna eszembe, ami valójában nem is illik egy másik városra. Tudom, persze, hogy vannak szép utak, virágos parkok, jól felszerelt iskolák, várost tévé. De Paks nem ettől az, ami! Ebben a városban jó végigmenni a főutcán. Senki nem vág gyomorszájon, fulladozni sem kell az autók okádta benzinbűztől. Jó látni, ahogy itt keverednek a város adta lehetőségek, azzal a - jó értelemben vett - falusi idillel, mellyel minden alkalommal szembetalálkozik az ember. Az is lenyűgözően kedves, hogy a főutca boltjai délben ebédszünetre bezárnak, jelezve, hogy itt nem embertelen, rabszolga módjára agyonhajtott kereskedők élnek. Hanem olyanok, akik nyugodtan elsétálnak megebédelni, esetleg szundítanak is egy kicsit, hogy aztán tele hassal, vidám képpel fogadják a vevőket. A paksi emberek - talán a napsütés is teszi - szívesen köszönnek egymásnak, kívánnak jó napot. Mert város ez a város, de nem olyan élettér, ahol nem egymás ellen, hanem egymás mellett élnek az emberek. Egyszóval: emberek élnek Pakson, amit nevezzünk városnak, ha tetszik, de azzal a megszorítással, hogy ez a város nem olyan, mint a többi, hanem olyan... olyan paksi... (nemes) A:w immwM. Öcsi a Prométheusz-parkból Mi tagadás, megesett, hogy persona non gratává, azaz nem kívánatossá változott megyeszékhelyünkön legalább harminc paksi fiatalember. Az eset még az „átkosnak” tartott időszakban, a hetvenes években történt, az akkoriban úgy imádott Piramis rock-csapat koncertje kapcsán. Talán el is felejtettem volna, ha a napokban nem veregeti meg valaki a vállamat hátulról, bizalmasan, barátságosan. Gondolataimból felriadva látom a negyvenes éveiben járó férfit, s valahogy csak nem ismerem fel. Nem emlékszel rám? Öcsi vagyok, az Öcsi.- Hát nem emlékszel arra, amikor nyúlcipőt kötöttek a lábunkra Szekszárdon? - kérdezi tőlem, s felsejlik bennem végre a kép.- Lázongó életet éltünk - mondom -, de a Piramis jó kis zenekar volt. Igaz, a csapat is adta egy kicsit a lovat alánk. Végül is nekik is, nekünk is igazunk volt egy s másban.- Úgy jöttünk haza Paksra, mint a vert sereg - mereng Öcsi, - nehéz idők voltak, nagyon nehéz idők, de a mostaniak még azoknál is nehezebbek. Emlékszel, amikor Don Pedrót, szegényt megbilincselték a zsaruk, mivel dühében leköpött egy rendőrt, én meg akkora pofont kaptam, hogy nem láttam vagy két napig az utca jobb meg bal oldalát? A Hosszút, szegényt meg ldvitték a rendőrség udvarára, mert szerény két és fél méterével a folyosón nem fért bele a fényképezőgépbe? Gubacsnak meg bűnjelként lefoglalták az egyik cipőjét. Az volt a vád ellene, hogy a Prométheusz-parkban belelépett a sárba, és utána besározta a járdát, meg az, hogy azt ordította az utcán, hogy a mi zenekarunk nem is lehetne más, csakis a Piramis. Enyhén „illatos”, féllábas zoknijában tették fel a buszra a szerencsétlent, a buszsofőrnek meg azt mondták a rendőrök, hogy ezzel a harminc rongy emberrel meg ne merjen állni Paksig, mert még őt is megbüntetik.- Azt mondták, hogy mi nem-kívánatos személyek vagyunk Szekszárdon, mivel rontjuk a városképet. Hallod, jól ráfizettünk. Nekem például elvették a koszos, rongyos, valaha fehér kétszemélyes sátramat. - Ellenem az volt a vád, hogy a Prométheusz-park tiltott területén ebben a bődületesen koszos sátorban hajtottam álomra a koncertben megfáradt, elárvult fejemet. Szegény Hosszú ellen az volt a vád, hogy hosszú, a Mini ellen meg az volt a vád, hogy rövid, a Mongol ellen az volt a vád, hogy túl kövér, a sovány ellen meg az, hogy soványak, meg hosszú a hajuk. - Istenem, de szép idők voltak!- Szépek?- Kegyetlenül keményen szépek. Olyan ronda idők, hogy szinte már szépek. Emlékszem a pincérlányra, áld rettenetesen belém szerelmesedett, hát elvittem egy kicsit, de pont munkaidőben. Az üzletvezető nyakunkra hozta a rendőrséget, én pedig az ablakon át kényszerültem menekülni. Gondoltam magamban, kedves nekem az életem, ha kell a padláson át fogok kitörni. Sicc, vége volt a boldogságomnak, kénytelen voltam futni, mint a labanc. Istenem, de szép idők is voltak, őrült idők, de szépek. Azt azonban nem tudom elfelejteni, hogy harminc paksi zenerajongónak ilyen méltadanságban adták ki az útját, mindenféle csúfság miatt kellett távoznunk. Igaz, mi sem voltunk szépségkirálynők, de bátrak voltunk, ahogy a kurucok is bátrak voltak. Mi tettünk az asztalra valamicskét. Sohasem mi vertünk, hanem mindig minket vertek, de álltunk. Az a legény áld bírja. Én például olyant kaptam a fejemre hátulról gumibottal, hogy az orrom akkorára nőtt, mint egy répa. Rég volt, szép volt. Búcsúzik, indul vissza Dunaföldvárra. Az autóbusz ablakából szétnyitott ujjaival a győzelem jelét mutatja, majd könnybe lábadnak szemei. Szájáról leolvasom, hogy mit akar még mondani... Vigyázz magadra barátom, és soha ne felejtsd el az Öcsit! Szarka József Halálos kimenetelű baleset történt június másodikán a Tolnai úton. Egy személygépkocsi a megfordulás szabályait be nem tartva összeütközött egy motorkerékpárral. A baleset során szenvedett sérüléseibe a motoros a kórházba szállítást követően belehalt, míg a személygépkocsi vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították a szekszárdi kórházba. A rendőrség a felelősség megállapítására szakértők bevonásával megkezdte a vizsgálatot.
