Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-05-28 / 22. szám
www.paks.info.hu/hirnok PAKSI HÍRNÖK „Ötödik születésnapunk” A kulturális és oktatási intézmények léte a település jövőjének biztosítéka is. Örvendetes, hogy Paks város megbecsüli múltját, és létrehozta a saját múzeumát, amely időnként sok és nehéz munkát jelentett a munkatársak számára - mondta többek között dr. Gaál Attila, a Wosinszky Mór Megyei Múzeum igazgatója, a paksi Városi Múzeum „Ötödik születésnapunk” című időszaki kiállításának megnyitó ünnepélyén, amelyet május 18-án délután öt órakor tartottak a paksi Városi Múzeumban. A paksi Városi Múzeum május 18-án, a múzeumi világnapon ünnepelte megalapításának ötödik évfordulóját. A jubileum alkalmából nyílt tárlat a városi múzeum Paks és Paks környékéhez kapcsolódó gazdag és páratlan szépségű régészeti-néprajzi gyűjteményéből nyújt válogatást. A kiállításon bemutatott tárgyi emlékek sorában most, első alkalommal a paksi múzeum legutóbbi ásatásainak, így róma kori Lussonium tavalyi feltárásának és a Dunakömlőd-Szalmásdúlő területen feltárt 7. századi avar temetőnek a leletei is láthatóak és megcsodálhatóak. A Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, Schleicher Vera és Beszédes József által rendezett kiállítást november 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Dr. Gaál Attila a jubileumi kiállítás megnyitóján mutatta be a nagyközönség számára a paksi Városi Múzeum „Kiállításnyitogató” című kiadványát, ami az ötödik születésnap alkalmából jelent meg. A gyönyörű illusztrációkat tartalmazó és érthetően megfogalmazott könyv kifejezetten gyerekek számára készült, és ezért a maga nemében páratlan Magyarországon. Nem csak Paks helytörténetének pontosabb ismeretéhez nyújt gazdag információkat, hanem kiválóan hasznosítható az iskolai magyar- és egyetemes történeti tanulmányokhoz is. A hasznos könyv dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna és Beszédes József munkája. A rajzok pedig Szabó Krisztina kézügyességét dicsérik. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna a paksi múzeum igazgatója, a könyv szerkesztője kérdésünkre elmondta: ez a kiadvány régi álma volt. A múzeumok csak a felnőttek számára készítenek kiadványokat. A gyerekeknek szintén fontos, hogy múzeumi látogatásuk alkalmával olyan „dologgal” térjenek haza, amely egyrészt szép emlék, másrészt játékos és hasznos is. A „Kiállításnyitogató”-t a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma „Középpontban a gyerek” pályázatán nyert pénzösszegből és a paksi múzeum saját anyagi keretéből sikerült létrehozni. A mindössze 300 példányban megjelent könyv a paksi Városi Múzeumban kapható. Ára: 200 forint. Köszönjük! Városi Múzeum adományozói voltak: Acsádi Gabriella, Adorján Ildikó, Bcncze Barnabás, Bese Pálné, Blazsek Balázs, Farkas Antalné, Fritz János, Gárdái György, Hegedűs János*, Herczeg József, Horányi György*, Horváth István, Kiszli Károly, Kindli Jánosné, Kovács Ferenc, Koszorús József, Krieser József, Kródi József, Lörincz László, Örvös Ferenc, Pach Ferencné, Pákolitz Istvánná, Péger József, Pokomi József, Régi Tamás, Schiller József, Szabó Istvánná, Szalai Jenő, Takács Miklós, Völgyi Vince, Weill Henrik. zponzorunk volt: Dunamcnti Egyesülés Termelőszövetkezet, Fazekas Gyula (FPV Építő és Szerelő Bt.), Horányi György, Kaluzsnyiné Galajda Györgyi, Kiss Gábor, Kiss Zoltán (Monbluvill Bt.), Köti Lajos, Müller Mátyásáé (Stella Cukrászda), Paksi Atomerőmű Rt., Szabadság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. kinek a kertjét, telkét felástuk: Kiss Imre, Acs Sándor, Keller János, Bezerédj Általános Iskola A csillaggal jelölt személyek szponzorok vagy bejelentők és adományozók is egyben. A minap felpakoltam a családot és nyakunkba vettük a várost. Na nem holmi kirándulásra készültünk, hanem egyszerűen csak úgy döntöttünk, cipőt veszünk. Bár ez sem egyszerű dolog, nehéz döntések és némi utánajárás társul hozzá. Nem mindegy ugyanis, hogy milyet veszünk, hol és mennyiért. No meg persze az sem, hogy meddig tart - nem a vásárlás, hanem a cipő. Felmerül, hogy vásárolhatnánk piacon, de azt mondják, ott aztán nem érdemes. Cipőt semmi esetre sem. Egyébként sem olcsóbb sokkal, és ha esetleg a lábbelinek valami baja lesz, addigra bottal üthetjük az eladó nyomát. Maradnak hát az üzletek, bár némelyik gyorsabban szűnik meg, mint ahogyan tönkremegy a náluk eladott cipő. Azt hiszem, itt Pakson igazán nincs ok panaszra, rengeteg üzlet kínál mindenféle lábra valót az olcsó távol-keletitől, a legmárkásabbig. Ha gyereknek kell, sokszor úgy gondoljuk, nem éri meg közel tízezret rászánni, hiszen ezek a csemeték úgy nőnek, mint a gomba. Megnéztük mi is az összes szaküzletet és tényleg szebbnél-szcbb sportcipők kacsingattak ránk a polcokról. Vehetünk már két és fél- háromezerért, ha megelégszünk a kevésbé jól hangzó illetve ismeretlen névvel és ránézésre is gyengébb minőséggel. Mégis meg kell gondolni. Több mint a duplája, minimum hétezer a jobbik, ha pedig az olcsóbb kibírja - feleannyi ideig, mint a másik -, úgyis vehetünk egy újat, nagyobbat, mert ezt már egyébként is kinövi a gyerek. Megszületik a döntés, a rábeszélés: „Te még kicsi vagy, még nő a Garantáltan olcsó a drága lábad és egyébként is szuper ez a cipő”. Tényleg szép. Indulunk is a pénztárhoz, fizetünk. Mindkét eladó nagyon kedves. Egyikük mosolyogva közli: garanciát nem vállalnak - nem mondja, hogy azért, mert ilyen nevetségesen olcsó az áru. Csak annyit közöl, miután tiltakozom, hogy ő nem tehet róla, a főnök kikötötte: reklamációnak helye nincs. Vitába is bonyolódom, mert bár nem vagyok gyakorló kereskedő, ez a tanult szakmám. Eszembe jut, hogy egységesen hat hónapnyi garancia jár a cipőkre. Mondom is, felesleges az érvelés, tudom, amit tudok. És ennek most amúgy sincs jelentősége. Kár elrontani az örömöt, amit a vásárlás okozott. Hogy elfogadják-e a reklamációt, ha úgy adódik, az a jövő zenéje. Persze csak nem hagyott nyugodni a dolog, hiszen nem sikerült megegyeznünk. Mert az alkalmazott is kötötte az ebet a karóhoz, hogy a tulajdonos - aki külföldi - megmondta, nem lehet visszahozni a vásárolt terméket, és én is állítottam a magam igazát, hogy igenis köteles a cipőt kicserélni, ha az idő előtt tönkremegy. így hát rossz szájízzel jöttünk el az üzletből, és mentünk át egy másikba, mert van még egy gyermekünk, akinek megígértem, ö is kap cipőt. Talán az előző rossz tapasztalat miatt, esetleg azért, mert felmerült a gyanú, hogy igaz: „olcsó húsnak, híg a leve", úgy döntöttünk, ő valami márkás cipőt kap. Egyébként is már nagyfiú, jobban vigyázz rá és nem nő olyan gyorsan. Néhány száz métert kellett csak mennünk és úgy tűnt, más világba csöppentünk. Az eladó - egyébként az üzlet tulajdonosa - ugyanolyan kedves volt, mint az előzőek, annyi különbséggel, hogy ő azt is elmondta, mit kell tennünk, ha a cipő esetleg a jótállási időn, azaz hat hónapon belül tönkremegy. Sőt még azt is megmutatta, hogy az illetékes hatóság által kiadott rendeletet, ami erre vonatkozik, kifüggesztették a falra. Aki nem hisz a fülének, hihet a szemének, saját maga olvashatja el. Ezek után már csak annyit kell tennem, hogy reménykedem, csak kibírja az a fránya lábbeli a fél évet, és nem kerül kenyértörésre a sor, vagy már most kölcsönkérem, fénymásolom az illetékes minisztérium garanciára vonatkozó rendeletét és gondosan őrzöm együtt a számlával, ha úgy adódik, bebizonyíthassam, nekem volt igazam. Sajnos egy dolog nem jutott eszembe egész idő alatt. Mégpedig az, hogy a cipő ki fogja bírni a félévet, sőt talán még többet is, mint a régi szép időkben, amikor még sikerült olyat gyártani, ami legény, illetve cipő volt a talpán... Vida Tünde
