Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-04-23 / 17. szám
Hirdetés PAKSI HÍRNÖK CJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Paks Város Önkormányzata, a módosított 15/1996. (VII.l.)Kt. számú rendeletében foglaltak alapján, pályázatot hirdet a védett, továbbá a védelem alatt álló területeken elhelyezkedő épületek felújítási, építési támogatása céljából. Pályázni lehet: Paks Város területén található védett épületek, továbbá a védelem alatt álló területeken elhelyezkedő épületek felújítási, építési munkáival. A pályázatnak tartalmaznia kell: • a megvalósítani kívánt építési munkára vonatkozó építési engedélyt és a hozzá tartozó engedélyezési tervdokumentációt (amennyiben a tervezett munka elvégzése nem kötött építési engedélyhez, akkor engedélyezési szintű műszaki tervdokumentáció szükséges csak), • az építési munkával érintett tulajdonosok (kezelők, használók) nevét, címét és írásos nyilatkozatát arról, hogy a kivitelezés rájuk eső költségeit vállalják, • a kivitelezés ütemezését, • tervező által készített költségvetést, • kivitelező által készített költségvetést. A pályázattal elnyerhető támogatás összege maximum 400.000,- Ft lehet, melynek 50 %-a vissza nem térítendő önkormányzati támogatás, 50 %-a kamatmentes kölcsön, amit 60 hónap alatt kell visszafizetni. A pályázatokat 2 példányban kell benyújtani Dr. Blazsek Balázs jegyzőhöz (Paksi Polgármesteri Hivatal Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. Telefon: 75/311-277) A benyújtás végső határideje 1999. május 31. A pályázatokat a Városépítő Bizottság 1999. június 15- ig bírálja el. A bizottság döntéséről minden pályázót írásban értesítünk. Paks, 1999. március 3. Bor Imre polgármester-------MESE EGY FÖLD NEVŰ BOLYGÓRÓL-------Egyszer volt, hol nem volt, a Nap csillagon innen, de a Plútón túl, volt egyszer egy Galaxis. Ebben a Galaxisban volt egy nagy ágas-bogas fa, melyet a Kozmosz különböző nyelvezetén hol lételemnek, hol életfeltételnek vagy egész egyszerűen életfának neveztek. Agairól különböző életformák csüngtek, egyszerűbbek, bonyolultabbak, a bonyolultak között volt az úgynevezett EMBER, akit a későbbiekben burjánzóitoknak „becéztek”. A Kozmosz akkori őslakosai a különböző életformákat összefoglaló néven ökolombnak hívták. Akkoriban a Galaxis egyetlen ékessége volt ez az életfa. Egyszerűen szép volt. A rajta élő életformák példaértékű társulásban éltek, politikai eszméjük a Békés Egymás Mellett Élés volt. Életképességük újrahasznosítható pillérekre épült, önszabályozással segítették egymást. Mindaddig, míg nem valamilyen kozmikus jelenség hatására az egyik ág (a burjánzottaké) fejlődésében zavar keletkezett, s egyre inkább deformálódott, elkülönült a többitől. Az ezen az ágon élők mintegy kiváltak, önálló életformát kezdtek oly módon, hogy egymást pusztítva, a többi ágon levőket bekebelezve burjánzónak, másik ágakra terjeszkedtek. Ádáz harc kezdődön az egyszerű életformák: a naturálisak és az ún. burjánzónak között. Eletmódszerükkel már-már sértették az életfa törzsét, majd mindinkább hatalmukba kerítették annak gyökérzetét. Ők maguk oly mértékben átváltoztak, hogy anyagi felépítésük tekintetében mérgezőkké váltak. Ettől kezdve amelyik ághoz hozzáértek - a Kozmikus Ólomláb órájával mérve - mérhetetlenül rövid idő alatt élőlényeivel együtt elpusztult. Ez csakhamar oda vezetett, hogy a burjánzottaknak nem volt mit bekebelezni, nem volt tniből élősködni. Olyannyira egymás ellen fordultak, mint még soha az idők folyamán, s hol a fa gyökérzetét, hol egymást támadták. így zajlott ez mindaddig, míg a burjánzónak egyszer csak el nem tűntek, véglegesen. A Kozmikus Életfa lomb nélkül, csupasz ágaival, kihaltan talán még most is abban a Galaxisban van, ha egy meteorit szét nem csapta. Ha az Életfa túl nem burjánzón volna, a maga szépségében megmaradt volna, ez a mese is szebb len volna. SnéN. K. (Április 22. - A Föld Napja) HIRDETMÉNY Paks Város Polgármesteri Hivatala építési és bontási munkákból származó törmeléklerakó hely kialakítását tervezi a jelenleg üzemelő kommunális hulladék lerakó melletti II. számú felhagyott bánya helyén. A tervezett létesítmény terveit és környezeti hatástanulmányát - a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség előírása alapján - 30 napra közszemlére tesszük. Az érintettek munkaidőben a Vagyongazdálkodási Osztályon, vagy a Környezetvédelmi Felügyelőségen (Székesfehérvár, Balatoni u. 6.) tekinthetik meg a terveket. A beérkezett véleményeket a Polgármesteri Hivatal a KDT. KÖFE részére továbbítja. Paks, 1999. április 16. Dr. Blazsek Balázs jegyző