Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-04-02 / 14. szám
Paksi Hírnök 1999. április 2. EMBERMESÉK AZ ÉLET SAKKJÁTÉKA A technika ördöge neves vendéggel örvendeztette meg szerkesztőségünket: Verőci Zsuzsa, hazánk talán legsikeresebb - és leghosszabb - sakk-karrierjét magáénak tudó sakkozója töltött nálunk pár órát; a Pakson immár nyolcadszor megrendezett, csaknem egy héten át tartó ifjúsági országos sakk-bajnokság - és számítógépe hibája - hozta őt a Paksi Hírnök szerkesztőségébe. A számos siker közül néhány: világbajnokjelöltség, tíz sakkolimpia négy ezüst és kettő bronzéremmel -17 évesen játszotta az elsőt és 1992- ben, Manilában a tizediket. Ötször volt első táblás és az utolsó öt olimpiáján is veretlen maradt.- Szerettem volna még játszani, de 1994-ben pályamódosításra kényszerültem: edző lettem, ennek köszönhetem, hogy a Pakson rendezett országos bajnokságon már harmadszor veszek részt. Bizony nem egyszerű feladat a partvonal mellől figyelni most a gyerekeket - ilyenkor jobban izgulok, mint mikor én játszottam; együtt nevetek és sírok velük.- Mi a jobb: játszani, vagy játszani tanítani?- Nehéz kérdés. Jó sportolni, mert lehetőséget ad arra is például, hogy világot lássunk, nyelveket tanuljunk, barátokat szerezzünk... De ha belegondolunk, hogy egy sportágban mialatt valaki igazán sikert ér el, az idő közben megszerezhetne akár három diplomát is... Minden sportoló eljut a döntésig, amikor abba kell hagyni a versenyzést. De minden növendékemnek azt kívánom: az én eredményeimhez hasonlót érjenek majd el. Most is van egy hatéves tanítványom, sorra nyeri a versenyeket. Jó játszani, hiszen a sakkozás sok mindenre megtanít: önállóságra, logikus gondolkodásra, és fejlődik a kreativitás is - erre az iskola nem képes. Itt Pakson az országos korcsoportos döntőn száztíz gyerek játszik - ha abban az osztályban, ahol tanulnak, megnéznénk a jegyek átlagát, biztosan magasabbat kapnánk, mint ott, ahol nincs sakkozó.- Mennyire rögös a sikerhez vezető út? Látszik, kiből lesz bajnok?- Nem látszik. Az iskola sok energiát elvesz a gyerekektől - 10-12 éves korukban derül ki, hogy szabad, vagy nem folytatni a sakkot emellett. Izgalmas feladat edzőnek lenni: csiszolatlan drágakő van az ember kezében és én irányíthatom remélhetőleg minél hosszabb ideig a pályafutását. Nehéz eldönteni, kiből lehet bajnok. Az bizonyos: itt Pakson nagyon jó az utánpótlás nevelés (Papp Gábor éppen vezet a saját korcsoportjában, Ács Péter már válogatott szintig vitte), jó, hogy vannak ilyen kialakult „műhelyek”. Jó szívvel egy szülőnek sem mondanám, hogy hagyja ott a gyerek az iskolát és csak a sakkra koncentráljon. Egy dolgot meg kell tanulni a mai ifjúságnak: gazdálkodni az idővel, akkor erre is és arra is futja. Nem könnyű ez a paksi verseny sem. Naponta fél 9-től fél 3-ig vannak a fordulók, utána fel kell dolgozni a játszma örömét vagy bánatát, aludni és másnap újra kezdeni. Sajnos sok esetben a gyerek fejlődése a szülők pénztárcájának függvénye - az edzőt, az órákat fizetni kell. Nem mindig a legtehetségesebbek szüleinek a legvastagabb a pénztárcája. Annak idején ez nem volt probléma, mert a sport finanszírozását megoldották. Nem volt számítógép, de kitartóbbak voltunk, pontosabbak és talán szorgalmasabbak is. Most sokszor a szülői ambíciót látom leképezve: ő szeretné, hogy a gyerek sakkozzon, és közben arra is gondol, hogy befektetése később kamatozhat. Semmire nincs garancia. Vagy az abszolút megszállottak, vagy az abszolút tehetségesek vihetik valamire. A tehetség azonban önmagában nem elegendő, és azt tapasztaltam: a nagyon tehetségesek általában visszaélnek ezzel és kevésbé szorgalmasak.- És ön milyen előzmények után „vitte valamire"?- Véletlenül. Elkísértem a bátyámat egy versenyére, és rabul ejtett a sakk. Életem első versenyét aztán megnyertem, ez meghatározó volt: később sorra jöttek a sikerek. Kitűnő tanuló voltam, oroszlatin tagozatos osztályba jártam. Az oroszt azért választottam, mert akkor már úgy gondoltam, hogy sakkozó leszek és a szakirodalom akkor többnyire orosz nyelvű volt.- Mit vett el az életéből és mit adott a sakk?- Ma, a számítógépes világban gyors, nagy az információs áradat, ezt ki lassabban, ki gyorsabban dolgozza fel. Annak idején, mikor még aktívan sportoltam, két hetente jelent meg a sakkozók számára újság, boldogok voltunk, ha elolvashattuk. Sokkal több volt az önálló elemző alkotói munka. Ma ezt a számítógépek végzik. A versenyzés nyelvtanulásra kényszerített: jól beszélek oroszul, szerb-horvátul, angolul, németül, lefedem a keleti-nyugati világot - amikor például 1996-ban a női olimpia főbírója voltam, mindkét féllel tudtam kommunikálni. Egyébként csak versenyzőpárti bíró lehetek: igazán tudom, mire van szükségük a versenyzőknek.- Versenyzőből bíró lett...- Nem én akartam váltani öt évvel ezelőtt, de már nem bánom: a Polgár lányok papájától, Polgár Lászlótól vétót kaptam és így nem játszhattam az olimpiai csapatban. Ez egy nagyon nehéz történet... Van, amikor szerencséje van az embernek, még ha mások is kényszerítik rá a változtatást. Nemrégiben múltam ötven éves, ilyenkor az ember számvetést készít. Ezt én is megtettem és arra az eredményre jutottam, hogy szerencsés ember vagyok, hiszen azt csinálom, amit szeretek. Jó dolog, amikor látom, hogy sikeres volt a tanítványom. Sokszor utaztam, sokfelé vannak barátaim, nagy élményekben volt részem - kevés ember mondhatja ezt el magáról. Milliomos ugyan nem lettem, mert ebben a játékban nagyon kevés pénz van. De sikerült megőriznem a tisztességemet. Könyvet csak őszintén szabad írni. Ha írni kellene a pályafutásomról, lenne egy-két olyan pont az életrajzomban, amelyekhez érve nagy dilemmában lennék: voltak olyan dolgok az életemben amelyek belül nagyon fájnak és nem tartoznak senkire. Ha viszont olyan könyvet írnék, amiben minden pozitív, annak nem lenne értelme... Sólya Emma Ha nem mulasztotta volna el az elmúlt héten megvenni a Paksi Hírnököt, akkor elolvashatta volna, hogy még mindig a paksi energia a legolcsóbb, hogy lámpagyári előkészületek folynak, hogy megjelent a „Paksi évszázad”, hogy mit találtunk a Hírnök postaládájában, hogy hastáncot férfiak is tanulhatnak, hogy mi újság L. Németh Erzsébetnél, hogy bronzérmes az ASE... Legközelebb megveszi a Paksi Hírnököt?
