Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-03-26 / 13. szám

Paksi Hírnök 1999. március 26. SVÉDASZTAL JÓ NAPOT, MI ÚJSÁG? L. NÉMETH ERZSÉBET Elsősorban óvópedagógus vagyok. Ez a hivatásom és ez az életem - kezdte a be­szélgetést L. Németh Erzsébet, amikor arra voltunk kíváncsi­ak, vajon mit tekint elsőként hivatásának. Köztudott róla, sok területen, sokat tesz a vá­ros kulturális értékeinek meg­őrzése érdekében. Majd így folytatta:- Számomra nagyon fontos dolog a „Tehetséges Paksi Fia­talokért Alapítvány” kuratóri­umi tagjának lenni. A fiatalok­nak ígéretet tettem, hogy amíg bírom erővel, hittel és szere­tettel - addig csinálom. A Ma­gyarok Világszövetségének Tolna Megyei Szervezetének elnöke vagyok. Ezt a három dolgot tartom a legfontosabb­nak. Na és a költészet is... ami viszont mindezekben benne van. Ebből adódik az érzé­kenységem, ebből adódik a mások iránti odafigyelés. A Jámbor Pál Társaság is azért fontos számomra, mert egy költő-előd nevét viseli, egy költő életét kutatja. Ezenkívül az első olyan laza civil csopor­tosulás volt, amely - miután Paksra költöztem - meghatá­rozó volt életemben. Huszon­egy éve élek Pakson. A város­sal együtt lettem nagykorú.- Apropó, említette a költé­szetet. Vajon mi az, amitől manapság egy ember költőnek nevezheti magát?- Ez jó kérdés. Az ember, saját magát sohasem nevez­heti költőnek, hiszen minden alkotó ember a maga alkotá­sáról hiszi azt, hogy az a leg­jobb. Azt hiszem, költővé ak­kor válik az ember, amikor a puszta írásnál többet jelent számára egy-egy gondolat le­írása, és életeleme lesz. Attól költő a költő, hogy képes má­soknak is mondani, adni vala­mit. Azt hiszem, az idő bíráló­ja lesz - talán halála után - majd annak, hogy ki az és ki nem... Számomra nagyon fontosak - egy-egy író-olvasó találko­zón, vagy egy-egy kötet meg­jelenése után - a visszajelzé­sek. Ekkor érzem, tudom, hogy van mondanivalóm más számára is.- Milyen napi feladatai, milyen tervei vannak a közel­jövőben?- Rengeteg napi feladatom van. Részben a Magyarok Vi­lágszövetségének budapesti küldött értekezletére készü­lök. Nagy tervem, hogy a 2000. év, azaz a magyar államalapí­tás, a kereszténység felvétele, az ezredforduló tiszteletére - egy országos program kereté­ben - egy kereszt állítás. Szól­na ez a kereszt mindannyiunk­nak, azoknak is, akik valami­lyen okból elhagyták ezt az or­szágot... valamikor azonban hozzánk tartoztak. Ezenkívül most van a Tehetséges Paksi Fiatalokért pályázat kiírása. A Jámbor Pál Társaságban pedig a költészet napjának méltó ün­neplésére készülünk.- A sok munka mellett, va­jon mennyi idő jut a család­ra, a pihenésre? A szabadidőmet aktív pi­henéssel töltöm, és a családom tolerálja ezt. Na­­gyon-nagyon szeretem a ter­mészetet. Szeretek futni, ke­rékpározni, kirándulni, hegyet mászni... A nyári program - immár ötödik éve - Erdély. HASTÁNCOS IPA-BÁL Második alkalommal ren­dezte meg az IPA (In­ternational Police Associa­tion) Magyar Szekciójának paksi szervezete a rendőr bált, ezúttal március 20-án az ESZI Sportcsarnokban. Nei­­dert Imre, a paksi szervezet elnöke megnyitójában egye­bek között a rendőrségen be­lüli közösségi élet jelentősé­gét hangsúlyozta, amikor a bál szervezéséről beszélt. A helyi szervezet a város la­kosságának barátságát is sze­retné megnyerni rendezvé­nyek szervezésével. Az elnök többek között azt is hangsúlyozta, hogy alapve­tő igény mutatkozik a szerve­zeti élet felpezsdítésére és a tagságon belüli munka meg­erősítésére is, ez elősegíti a helyi szervezet tevékenységét. Az est folyamán aztán szólt . a zene és értékes tombo­la tárgyak is gazdára találtak a paksi vállalkozók jóvoltából. Nemrégiben a paksi műve­lődési központ program­jait szemlélve rábukkantam egy különös tanfolyamra, mely hastánc tanulást hirdetett. Dömötör Imréné, Egyiptom­ban találkozott először az ott a termékenység népi táncaként ismert mozgáskultúrával. A kí­­gyózás-szerű mozdulat az egész testet csábos mozgásba hozza, a testrészek pedig ella­zulnak.- A tánc élettani hatása volt az, ami megfogott - vallja be Dömötömé, majd így folytatta: - Az izmokat, izomszalago­kat és az ízületeket hajlé­konnyá teszi, fokozza a meden­ce vérellátását és a csípőtájon megszünteti a zsírlerakódást. A Serena-féle technika, mely hazánkban még kevesek által ismert, a helyes testtar­tásra helyezi a hangsúlyt, és kevésbé foglalkozik azzal a ténnyel, hogy ez mennyire szolgálja a férfiak szórakozta­tását. A technika alapjait rész­ben a hagyományos közép-ke­leti táncokból meríti, megha­tározott felépítésű. A tanfolyam résztvevői nem azért próbálgatják a kecse­sebbnél kecsesebb mozdulato­kat, hogy profi táncosként va­lamelyik bárban tündökölje­nek, hanem mert testüket kí­vánják formálni oly módon, hogy közben nem kínozzák magukat fogyókúrával. A hölgyek első alkalommal még nehezen birkóztak meg a számukra idegen mozgáskom­binációkkal, de a harmadik nap után bátran jelentették ki, hogy gyakran összejönnek majd, hogy a tanultakat közö­sen is gyakorolják. A művelődési központban dr. Czámé Nagy Ildikó és Dömötör Imréné áprilisban újabb hastánc tanfolyamot szervez, melyre nem csak a nők, hanem a férfiak jelentke­zését is várják. HÍREK, RÖVIDEN Gombóc nap”- ezzel az el­­nevezéssel - ebben az évben immár harmadik alka­lommal - rendeznek szórakozta­tó rendezvény-sorozatot április 1-én, a néphagyomány szerint az ugratás és tréfálkozás napján, a Dunakömlődi Faluházban. A program két órakor játékos ve­télkedővel kezdődik, ezt követő­en izgalmas Ki mit tud?-vetélke­­dőt, majd gombócevő versenyt tartanak. Az ízletes gombócokat - mintegy ötszáz darabot - a Du­nakömlődi Nyugdíjas Klub tagjai főzik. * * * „P »annoniai belső erődéh­ez a címe a Dunántúl ró­mai kori történetével foglalkozó, előadásnak, amelyet - a Paksi Múzeumbarátok Köre meghívá­sára - a Római kori régészet egyik neves hazai képviselője, dr. Tóth Endre régész, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti könyvtárának igazgatója tart kedden délután fél ötkor a Váro­si Múzeumban.

Next

/
Thumbnails
Contents