Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-03-19 / 12. szám
Paksi Hírnök 1999. március 19. DENEVÉREK A Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány szervezésében „Egy város a denevérekért - Paks,, címmel indult el egy környezeti nevelési program, melyet Dombi Imre, az alapítvány munkatársa népszerűsít városunkban. A denevér rejtett életmódja és ritkasága miatt aligha kerül szemünk elé, így közvetlen megfigyelése csak a szakembereknek adatik meg. A repülő életmódhoz alkalmazkodó emlősök e jellegzetes képviselői a lakótelep panelházainak réseiben is fellelhetők. A március elejétől indult előadássorozat, majd ezt követően a terepgyakorlatok lehetőséget biztosítanak minden érdeklődő számára, hogy közelebbről is megismerkedjenek az éjszaka e védett emlőseivel. Az épületlakó denevér-kolóniák rendszeres felmérésével, az általános megfigyelésekkel és a Duna-parti denevérfogásokkal a laikusok is képet kaphatnak a denevérek életmódjáról. A program keretén belül a város általános iskolásai és a középiskolásai is bepillantást nyerhetnek a paksi denevérek világába. A júliusig tartó előadás-sorozat azonban nem csak a védett emlősökkel ismerkedteti meg a természet kedvelőit, hanem Paks botanikai érdekességeivel és a Dél- Mezőföldi Tájvédelmi Körzet természeti szépségével is. FÉSŰ. OLLÓ, FRIZUZA ASzekszárd és Környéke Általános Ipartestület Fodrász és Kozmetikus Szakosztálya, a Tolna Megyei Kézműves Kamara támogatásával ismét megrendezi a „n. Szekszárd Város Nagydíj és Rácz Péter Emlékversenyt” március 28-án. Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában megrendezésre kerülő fodrásztanuló és fodrász, kozmetikus-tanuló és kozmetikus versennyel párhuzamosan kiállítás és szakmai bemutatók gazdagítják majd az egésznapos programot. Rácz Péter fodrászmester annak idején számos tanulónak adta át szakmai tudását a biritói 661-es számú Szakmunkásképző Intézetben. A Kishegyi úti Aranyfésű Szalon egykori tulajdonosának méltó emléket állítva, minden évben több paksi fiatal is megméretteti magát a versenyen. Az idén a szakmai zsűriben két paksi mesterfodrász is helyet kapott (Benkőné Gazdag Éva és Schönecker Róbert). A legjobb paksi fodrász a paksi önkormányzat díját is elnyerheti. KEK HÍREK • KEK HÍREK A Paksi Városi Bíróság határozatával kiutasította az országból azt a román állampolgárt, aki a múlt héten négy ízben károsított meg három társával együtt üzleteket oly módon, hogy csekély összegű áruért cserébe tízezer forintos bankjeggyel fizetett. Miután az eladótól a visszajáró pénzt megkapta, közölte, hogy mégis van aprópénze, és azzal kíván fizetni. Az ezt megelőzően visszajáróként kapott összeget azonban az eladó figyelmetlenségét kihasználva, csak részben adta vissza. A negyedik bűncselekmény elkövetése után G.C.-t társaival együtt elfogták, majd bírósági ítélet alapján négy rendbeli csalás vétsége miatt március 12-én kiutasították Magyarországról. Halmazati büntetésként hat hónap - kettő évre próbaidőre felfüggesztett - fogházra ítélte őt dr. Vincze Zoltán elnök tanácsa Ismeretlen tettesek március 16-án besurranásos módszerrel a tanítási idő alatt a dunaszentgyörgyi Általános Iskolából elvittek negyvenezer forintot. A paksi rendőrkapitányság munkatársai megkezdték a nyomozást. HETI KALENDÁRIUM A következő hét a hölgyeké lesz, ugyanis négy női- és három férfinév szerepel a naptárban - a névnapi jókívánságok mindannyiuknak szólnak. Az ajándékok megválasztását pedig megkönnyítheti - a nőmén est omen alapján ha tudjuk: mit is jelentenek e nevek? Március 19., péntek: József. Héber eredetű, jelentése: Jahve, gyarapítson. Március 20., szombat: Klaudia. Latin eredetű, jelentése: a Claudius nemzetség nőtagja. Március 21., vasárnap: Benőttek. Latin eredetű, jelentése: áldott. Március 22., hétfő: Beáta Latin eredetű, jelentése: boldog. Március 23., kedd: Emőke. Magyar eredetű, jelentése: anyatejjel táplált, ájszülött, bébi. Március 24., szerda: Gábor. Héber eredetű, jelentése: Isten embere, Isten bajnoka. Március 25., csütörtök: Irén. Görög eredetű jelentése: béke. SOROS HIRDETÉS • SOROS HIRDETÉS □ GÁZKÉSZÜLÉKEK BEÜZEMELÉSE, JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA. SZABÓ TIVADAR, PAKS, Kalap u. 20. Tel.: 75/312- 827, 75/310-038 □ Eladó! 3 szoba összkomfortos családi-ház 400 négyszögöl telekkel. Gáz, telefon bekötve. Melléképületek, 2 nyári konyha, 2 pince, 2 kút. Irányár 2.500.000,- Ft Érdeklődni: 06-78-417-294. □ Három szoba összkomfortos családi ház eladó. Lakóterület 100 négyzetméter. Érdeklődni lehet: 75/315-576, 06/30/9-168-962 □ Harkányban 1 szobás, társas üdülő eladó. Érdeklődni: Tel.: 75/312-050 □ Albérleti szobát keres Pakson nyugdíjas értelmiségi férfi, április közepétől néhány hónapra Címet a Paksi Hírnök Szerkesztőségébe, 7031 Paks, Pfi: 20. „Segítség” jeligére kérek. □ 71-es Zsiguli eladó. Irányár 50.000,- Ft.Érdeklődni: 75/311-651 IMPOTENCIA? SEGÍTÜNK! 06/20/9-468-824 Paksi Hírnök PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Mb. ügyvezető-főszerkesztő: KISS G. PÉTER A A szerkesztőség címe: 7030 Paks, Dózsa György út 51-53. Pf.: 20. Az újságírók telefor\ja: 75/311-611/103,104,112,116. Telefax: 75/313-522 A Paksi Hírnök elektronikus postai címe: hirnok@mail.matav.hu Internet honlap: www.terrasoft.hu./himok/ A Paksi Hírnököt kiadja: PAKSI HÍRNÖK LAPKIADÓ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 7030 Paks, Dózsa György út 51. Telefon: 75/314-141 Felelős kiadó: a társaság ügyvezetője HU ISSN 0865-560X / Számítógépes munkálatok: Megapress Bt. Nyomtatás: DC Nyomda, Paks.