Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-03-19 / 12. szám
Paksi Hírnök 1999. március 19. NÁLUNK TÖRTÉNIK A HAJÓRA VÁRNI KELL Egy éve, a tervek szerint a Víz Világnapján (március 22-én) Paks névre keresztelték volna azt az önjáró teherhajót, melyet a MAHART vásárolt Németországból. Az akkori keresztelő azért hiúsult meg, mert nem kapott hajózási engedélyt a teherhajó a Hajózási Felügyelettől. Azóta azonban nem kaptunk hírt a hajóról, mely jelenleg a Duna-Rajna- Majna útvonalon teljesít szolgálatot. Fáy András, a MAHART vezérigazgatója a Paksi Hírnöknek elmondta: továbbra is szándékuk a keresztelő megtartása, ám a paksi önkormányzattal nem vették még fel a kapcsolatot. A keresztelő időpontját befolyásolja a hajó munkaterve is, hiszen jelenleg folyamatosan úton van. Egyelőre folynak az egyeztetések a MAHART-on belül egy olyan időpont kiválasztása érdekében, mely nem hátráltatja a hajó üzemi tevékenységét. KURATÓRIUM Lapzártánk után tartotta kuratóriumi ülését a Paksi Duna-partért Közalapítvány, március 17-én a Városházán. Napirendre a május 8-ára tervezett Duna-parti Szezonnyitó megrendezésének feladatait tűzték többek között. Az ülésen történtekre a későbbiekben visszatérünk. MINDENNAPI VIZÜNKÉRT SEREGÉLY ERZSÉBET A víz számunkra természetes és megszokott anyag, mely életet adhat, pusztíthat és rombolhat egyaránt. Színtelen, szagtalan és íztelen, kémiai szempontból pedig egyedülálló közeg. Mint vegyület igen stabil, erőteljes oldószer, és óriási kémiai energiaforrás. Fizikai és kémiai tulajdonságai: a forrás és a fagyás, mértékmeghatározó. Csaknem minden ehhez fogható „kivételessége” összefügg az emberi élettel, akár természetes, akár mesterséges módon. Az 1992. évi dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára március 22-ét a „Víz Világnapjává” nyilvánították, mellyel arra hívják fel a figyelmet, hogy takarékoskodjunk vízkészleteinkkel. Pakson még nem fordult elő, hogy nyomáscsökkenés miatt ne folyt volna víz a csapból, de Dunakömlőd egyes részein jelenleg is akad ilyen ház. Artim András, a Paksi Vízmű Kft. ügyvezetője szerint egy nyomásfokozó berendezés beépítése vált szükségessé ezen a területen. A paksi ivóvíz független a Dunától, ezért nem befolyásolja a város ivóvízkészletét sem a Duna esetleges szennyeződése, sem az árvíz. Minősége megfelelő, ahol pedig szükséges, ott a vastalanító berendezés működik. Az önkormányzat több, mint tíz millió forintot költ az idén is a város ivóvízhálózatának rekonstrukciójára. A szennyvízhálózat kiépítése csaknem száz százalékos, ugyanakkor Dunakömlődön a környezetvédelmi alaptól remélt támogatástól függ a beruházás. A paksi szennyvíztisztító berendezések felújítására is sor kerül még az idei évben. Nagydorog polgármestere, Pinczési László örömmel számolt be arról, hogy megoldódott az ivóvíz tisztítási problémája a községnek a tavalyi tíz millió forintos beruházásnak köszönhetően. További terveikben egy ötven köbméteres póttároló megépítése is szerepel, mely a kritikus esetekben a tartalék ivóvizet biztosítaná. A szennyvízhálózat kiépítése azonban jó néhány évig még álom marad. Bár több tanulmányterv is készült, de a kivitelezésre nincs pénze az önkormányzatnak. A legutóbbi felmérések szerint ehhez 350-400 millió forintra lenne szükség. Az önkormányzatnak azonban nincsenek tartalékai, a gázberuházás pedig megviselte a lakosság pénztárcáját is, ezért a szennyvízhálózat megépítése lakossági hozzájárulással sem megoldható. Dunaszentgyörgyön az elmúlt években jelentős beruházási költséggel megépültek az arzén kiszűrésére szolgáló víztisztító berendezések - tudtuk meg Horváthné Kolozsváry Ilona jegyzőtől. Egy országos közegészségügyi intézeti mérés során kiderült, hogy a berendezések nem a rendeltetésüknek megfelelően működnek. Sorozatos vizsgálatok után a berendezések üzemeltetője 1998 szeptemberében a berendezéseket leállította és azóta a szűrést a régi kisteljesítményű szűrő végzi. A szolgáltatott ivóvíz minősége jó, de a mennyisége a nyári csúcsforgalom idején nem lesz elegendő. Jelenleg folynak a tárgyalások a megépült tisztítóberendezés további sorsáról a kivitelező és az üzemeltető között. A szennyvízcsatorna-hálózat megépítése egyelőre a tervezés szintjén áll. Három település: Fadd, Gerjen és Dunaszentgyörgy közös beruházással kívánja megoldani a hálózat megépítését. A vízellátás és szennyvízkezelés óriási pénzügyi igényei már csak a gazdaságossági szempontok miatt is szükségessé teszik a vízzel való takarékoskodást. Az 1994-ben megalakult Tol. na Megyei Csatornamű Üzemeltető Társaság, melynek a Paksi Vízmű Kft. is tagja, minden évben egy teremlabdarúgó torna keretén belül figyelmeztet a környezetünk és a víz tisztán tartására.