Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-03-19 / 12. szám
Paksi Hírnök 1999. március 19. AKTUÁLIS SZAKMAI NAP Szakmai napot szervez március 26-án délelőtt tíz órától a szekszárdi Megyeházán a Közigazgatási Kar Tolna Megyei Tagozata, a megyei önkormányzati, közigazgatási hivatal és a Megyei Jegyzők Szövetségének Bizottsága. A jogállam, civil társadalom, közigazgatás az ezredforduló küszöbén címmel dr. Kiss László alkotmánybíró előadását hallgathatják meg a jelenlevők, akik arról is szerezhetnek ismereteket, hogy miként viseli a közigazgatás személyzete az új kihívásokat. A napirendi pontok között szerepel a Közigazgatási Kar Tolna Megyei Tagozata tavalyi költségvetésének végrehajtásáról és az idei év munkaprogramjáról szóló beszámoló, valamint a Kar tagfelvételi javaslatai is. ÜNNEP GALÁNTÁN Paks szlovákiai testvérvárosának meghívására Galántára utazik március 19-én a paksi polgármesteri hivatal delegációja: Nagy Noémi nemzetközi -és sajtóreferens és Darócziné Szalai Edit, a paksi Városi Művelődési Központ igazgatója. Mint azt a Városházán megtudtuk: a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMADOK) megalakulásának ötvenedik évfordulójára rendezett ünnepi ülésen vesz részt a paksi küldöttség, és az elkövetkező négy év terveit is egyeztetik a további testvérvárosi kapcsolattartás érdekében. Az 1848/1849-es polgári forradalom és szabadságharc 151. évfordulóján, március 15-én a városi ünnepség délelőtt háromnegyed tízkor a Szent István téren, Jámbor Pál szobránál kezdődött. A rendezvényen több száz, nemzeti színű kokárdát viselő paksi lakos gyűlt össze, hogy közösen emlékezzen a magyarság legnagyobb ünnepére. Előbb a Városi Fúvószenekar indulóit hallgatták meg a megjelentek, ezt követően Bor Imre, városunk polgármestere mondott ünnepi beszédet. Petőfi Sándor: Nemzeti dal című költeményét Lisztmajer Tamás versmondó tolmácsolta, majd a Vak Bottyán Gimnázium I.b. osztályos tanulóinak ünnepi műsora után a városi intézmények Jámbor Pál szobránál elhelyezték az emlékezés koszorúit. MÁRCIUS ÜNNEPÉN Március 15-e nem csak a független, polgári Magyarország megvalósításának, hanem ezen belül a független magyar sajtó megteremtésének is nagy ünnepe, és 1990 óta a Magyar Sajtó Napja is. Ebből az alkalomból került sor arra az érdekes megbeszélésre, amelyet polgármesteri hivatal dolgozóinak és helyi média munkatársainak részvételével rendeztek délután három órai kezdettel a Városi Művelődési Központ kisklubjában. A találkozó vendége volt dr. Hálák László, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége etikai bizottságának elnöke is. Az eszmecserén, amelynek témája az önkormányzat és a helyi média kapcsolata volt, Bor Imre polgármester többek között felvetette egy, a helyi média működését érintő etikai bizottság megalakításának lehetőségét is. Ezt követően délután öt órai kezdettel városunk polgármestere - a sajtó napja alkalmából - a mintegy száz meghívott vendég számára reprezentatív állófogadást adott, ahol lehetőség nyílott a kötetlen beszélgetésre is. A MEGYE PÉNZE Ur j szemléletű, áttekinthetőbb költségvetés készült az 1999. évre - mondotta bevezetőjében Koltai Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke a március 5-én tartott közgyűlésen. Elhangzott: a megye idei költségvetésének leglényegesebb eleme, hogy bár az előző évihez képest most is forráshiánnyal számol, ez a hiány nem több a tavalyinál. Az az összeg, amit az idén hitelből kell finanszíroznia a megyének ugyanannyi, mint amit az előző közgyűlés ingatlan-értékesítésből, illetve az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatására nyert pályázati pénzeszközökből teremtett elő. Előrelépést jelent, hogy a kiadási előirányzatokat nem a várható bevételek arányában határozták meg - ellentétben a korábbi évek gyakorlatával, mikor az mtézmények év közben nem lehettek biztosak abban, hogy a működésükhöz szükséges források az év utolsó hónapjaiban is rendelkezésre állnak majd. A most elfogadott büdzsé a javasolt intézményi és önkormányzati kiadási előirányzatokat az éves szintű működéshez elengedhetetlenül szükséges szinten tervezi. A Tolna Megyei Önkormányzat összesen negyven intézményt tart fenn. Idén 6.443,8 millió forint bevétellel szemben 6.763,8 millió forint kiadás finanszírozásáról kell gondoskodnia A költségvetés egyensúlya tehát csak 320 millió forint hitel felvételével teremthető meg, amennyiben év közben a hiány összegét nem sikerül más forrásból csökkenteni. Tolna megye tehát rendkívül nehéz pénzügyi év elé néz, a megye új vezetése ennek ellenére több feladatnak kiemelt támogatást biztosít. A közalkalmazottak részére átlagosan 15 százalékos átlagkereset-növekedés valósul meg, folytatódnak a megkezdett beruházások, az elavult eszközpark felújítása, a megyei kórház műszerbeszerzéseinek támogatása. A külkapcsolatok ápolására fordítható keret két és félszeresére nő, és prioritást élveznek az oktatás, sport és közművelődési feladatok. Finanszíroz a megye több kulturális nagyrendezvényt - a milleniumi programokra például két millió forintot szán. A megyei önkormányzat tervezett felhalmozási kiadásainak egy részét zárolja. Saját intézményeiben 2 százalékos, differenciáltan végrehajtandó létszámcsökkenést ír elő, és pályázni kíván az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe jutott önkormányzatok támogatására is, továbbá megkezdi saját intézményeinek átvilágítását is.