Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-12-18 / 46-47. szám
1998. december 18. Paksi Hírnök AJÁNDÉKOK A VÁROSHÁZÁN / kisnyugdíjasokra gondolnak A nyugdíjasok számára - a paksi önkormányzat által szervezett - négy napos karácsonyi ajándékakció kezdődött december 15-én a paksi Városházán. Az 1000 forint értékű élelmiszer - csomaggal és az ötszázforintos vásárlási utalvánnyal azokat a nehéz helyzetben levő nyugdíjasokat ajándékozták meg, akik a használatukban levő ingatlanon kívül nem rendelkeznek más ingó és ingatlan vagyonnal, és akiknek - a házastársat is figyelembe véve - 19.500 forint, ha pedig egyedül él, 21.000 forint alatt van az egy főre jutó jövedelme. Dr. Vöröss Endréné: Nálunk fekete fenyőt díszítünk az ünnepekre. A férjem és a gyerekek feladta ez, míg én a konyhában tüsténkedek. Az idén azonban a fiam eljegyzése is karácsonykor lesz, így ennek jegyében folyik a készülődés. A város fenyőfája alá békességet és szeretetet kívánok. A város vezetése részéről egy toleránsabb, elfogadó magatartást szeretnék ajándékként. Örülnék, ha a következő időszak félelemtől és szorongástól mentes lenne - mindenki számára. Dr. Rónaky József: K'gebben én díszítettem a fenyőfát, ma már a család közösen. Amíg lakótelepi lakásban laktunk, addig a fa méretét a lakáshoz kellett igazítani. Két éve nagy fenyőfát vásárolok. Ajándékot természetesen mindig veszek. Békességet kívánok a fenyőfám alá. A városlakók fenyőfája alá pedig tiszta közéletet szeretnék letenni. Az ajándékcsomagokat az il„ letékesek személyigazolványuk, november havi nyugdíjas-szelvényük - és kereső házastárs esetén annak kereseti igazolásának - felmutatásával december 15. és december 18. között a Városháza földszinti helyiségében vehették át. Csikai Gyuláné, a Polgármesteri Hivatal Szociális és Családvédelmi Osztályának vezetője a Hírnök munkatársának elmondta, hogy a nyugdíjasokat a mostani karácsonyi akcióról, - a posta igénybevételével - a decemberi nyugdíjak átvételekor, és a paksi médián keresztül értesítették. December 15-én, az ajándékakció első napján (lapzártánk előtt) mintegy háromszáztíz nyugdíjas már átvette a város ajándékait, de a rendelkezésre álló adatok szerint, a következő napokban, körülbelül 500, - az ajándékokra jogosult - nyugdíjas megjelenésére számítanak. Csikai Gyuláné azt is elmondta, hogy az 1000 forint értékű, többek között ananász befőttet, kakaót, teát és más édességeket tartalmazó ajándékcsomagot a Szociális és Családvédelmi osztály dolgozói nagy szeretettel készítették, a városháza földszintjén pedig karácsonyfa állítással és hangulatos karácsonyi zenével fogadták a nyugdíjasokat. Fszültséggel teli időszakként köszöntött reánk az idei Advent. Karácsony előtt ateista lélekkel is érezni a várakozást, olyasminek kell eljönnie, ami csak egyszer van egy évben, s ha valóban elérkezik, az megváltásszámba megy, oldott, bensőséges, valamiképp szakrális is - egyszóval olyasvalami amiből hiány érződik évközben... A titkát az idén sem fogjuk kiismerni. Közelebb meg csak annyiban jutunk hozzá, amennyiben tetten érjük a megszokott dramaturgia változásit: a pénz, amire számítottunk, nem jön meg maradéktalanul, s a kínálat, amit beígértek, nem felel meg annak, amit elképzeltünk. Idegesek leszünk a sorban állva, a lehetőségre várva, amely végül is kissé mindig illúzió: ünnepi ruhánk kényelmetlenebbnek tűnik, mandzsettagombunkat nem találjuk, a megszokott fiókban idegen az új rend. A kereskedő nem volt oly készséges, mint elvártuk volna. Valaha is így volt, ekképp ment mindez. És mégis. Egykoron, csengőfrászos időkben összehúzódtak, s melegítették egymást akár össze nem illő emberek is. Később, útlevéltelen középeurópaiként, a létező szocializmus alattvalóiként szomszédainkra néztünk, és azt mondtuk: legalább jóllaktunk az ünnepen. Itthon szabadott magyarul beszélni, ha nem is lehetett bármit elmondani - mindez adott egyfajta csalóka biztonságot. Nincs még egy évtizede, hogy Gorbacsov hazavitte a katonákat. Megszűnt egy rakétaosztály fenyegetése. Elértéktelenedett a föld, amin éltünk. Csicsásán megszínesedett köröttünk a világ: a történelem égette kövek tompa pasztelljét az azelőtt kézrőlkézre adott, ritka, nyugati lapokban látott reklámharsányság váltotta fel. Több számjegyűvé váltak az árcédulák, most jobban tudjuk: mi az, s mibe kerülne, ami az idén sem lesz. Tájékozódnánk felőle: hol is tartunk - de hát az újságokat vagy nem lehet, vagy nem érdemes olvasni. Kóbor indulatok feszülnek egymásnak, parlamenti taktikázásból épül a krónika tanulsága. Nemzetféltő politikusok tévébeli mondanivalójának az a veleje: a másik fél hibája, hogy mindez így alakult. Ma nem elvárás, hogy hivatásszerű elkötelezettséggel építsük azt a társadalmi programszerűséget, amit reánk parancsoltak. Ma van már elkülöníthető magánélet. Legalább is elméletben. Legalább is az ünnepen. Hogy mennyire lesz valójában, mi lesz a tartalma, az azon múlik, mennyi fertőzést szedtünk össze azokban a könyökharcokban, amelyekkel az ünnepig eljutottunk. A fenyőillatú, stille nacht-os hangulat külsőség marad-e csupán, vagy megajándékoz az összetartozás élményével. Az ünnep nagy kérdése az lesz: tudunk-e még szeretni? Hogy kik is vagyunk valójában? Amikor Vízkeresztkor egy újabb évre dobozba kerülnek a díszek, jászlak, betlehemek, elvesztik új illatukat az ajándéktárgyak, s besorolódnak a megszokott valóság rekvizítumai közé, lesz válasz erre is - ha nem is teljes. De csak a változás mérhető, s érhető tetten. A válasz sohasem teljes. Pál apostol magasságába kellene emelkednünk. Nem csupán ésszel érteni amit leírt, hanem át is kell élni. Erre manapság egyre kevesebb mind a példa, mind az idő. De hátha lesz, akiknek sikerül. (K.T.) KARÁCSONYI MÓNIKA
