Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-12-11 / 45. szám

1998. december 11. Paksi Hírnök GYERMEKSZEMMEL BOLDOG VÁRAKOZÁS BALOGH EMESE A karácsony az „ünnepek ünnepe", a szívé és az érzelmeké is. A kereszté­nyek többségének számára a láthatatlan Isten látható emberi természetében való megjelenésének ünnepe, Isten fiának kö­zénk való szállása, aki szegény gyermek lett. Városunk egyetlen egyházi iskolájában arról érdeklődtünk, hogy ott, az iskolások érzelmileg - lelkileg hogyan készülnek a ka­rácsonyra, a megváltás e nagy ünnepére. Pálmai Klára, a Balogh Antal Katolikus Iskola és Gimnázium igazgatónője a Paksi Hírnök munkatársának elmondta, hogy a kereszténység szent könyvében: a Bibliá­ban, az Ószövetségi részben Isten több­ször is ígéretet tett arra nézve, hogy az emberiséget Megváltó fogja megszabadí­tani bűneitől. Az egyházi év kezdete, a négy hetes adventi idő­szak a Teremtéstől az Üd­vözítő eljöveteléig, meg­születéséig eltelt 4000 ezer évet szimbolizálja, ugyanakkor Jézus Krisz­tus második eljövetelére, a megváltás művének be­teljesítésére is utal. A megváltás azonban nem ingyenes. Az adventi időszak az emberek számára elsősor­ban a Megváltóval való ta­lálkozásra való felkész­ülés, a várakozás ideje, a legjobb alkalom az önvizs­gálatra. Az igazgatónő elmondta, hogy a paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium számára az egész év adven­ti időszakot jelent. A helyes életmódra ne­velés, a vallásos - erkölcsi magatartás ér­dekében minden nap elhangzik az napra előírt evangélium részlet az iskolarádión keresztül. A nevelő hatású evangéliumi ré­szek helyes értelmezését tanárok segítik. Az adventi időszakban azonban fokozot­tabb a készülődés. Az iskolában minden kedden reggel fél nyolckor az általános tagozat és a gimná­zium tanulói számára „ Szegletkő" imakör kezdődik, ahol Krisztus várással kapcso­latos bibliai történetek feldolgozása által napjainkra vonatkozó gyakorlati útmuta­tások segítik a gyerekek eligazodását a vi­lágban. A katolikus iskola tanulói az ének­zene és a rajz órákon is a karácsonyra ké­szülnek, az ünnepi hangulatot idézik. Ebben az iskolában törekszenek a régi, adventhez és karácsonyhoz kapcsolódó hagyományok és népszokások felújításá­ra is: az adventi koszorút - bár az elsősor­ban templomi és családi szokás - az iskola minden osztálya elkészíti, a gyertyákat a vasárnapot követő iskolai napon, hétfőn, lelkipásztor segítségével gyújtják meg. Az adventi koszorú jelképeinek - a színek­nek, a gyertyáknak - a jelentését is meg­magyarázzák, ez által is tudatosítják a gye­rekekben, hogy hova vessék tekintetüket. Ezenkívül a gimnáziumi tanulók Csergő Vilmosné tanárnő segítségével betlehe­­mes játékot tanulnak, amellyel a kisebbe­ket fogják meglepni, ennek időpontja azonban ismeretlen, hiszen a Megváltó el­jövetelének időpontja sem ismert, ő is vá­ratlanul érkezik. A nagyobbak karácsonyi bulit tervez­nek az ünnep előtt. Az általános iskola ka­tolikus, református és evangélikus vallású első és második osztályos kisdiákjai pedig karácsonyi műsorral készülnek, amelyet december 20-án a katolikus és az evangé­likus templomban fognak bemutatni. A karácsonyfát már december 8-án felállították az iskola épületében. A fenyőfa felöltöztetése, feldíszítése azon­ban az iskola tanulóinak a feladata: a fe­nyőfán mindenki elhelyezheti - szíve sze­rint - az általa készített karácsonyi dísze­ket, az ajándékokat és a kívánságokat is. JÓTÉKONY UTAZÁS Ingyenes belföldi, a Dunakanyar ter­mészeti szépségeit és műemlékeit bemutató, egy napos tanulmányi kirán­dulás és azt követően, a szekszárdi Ha­lászcsárdában egy - szintén térítésmen­tes - ízletes vacsora. Ez volt a nyereménye annak a pályázat­nak, amelyet a szekszárdi központú Var­­ga-Trans-Fer Utazási Iroda hirdetett meg november 30-i határidővel, a Tolna me­gyében található oktatási intézmények számára. A pályázat nyerteseinek közzé­tételére, a díjak átadására december 1-én a Varga-Trans-Fer központjában került sor. Mint megtudtuk, a kedvezményezett húsz általános - és középiskola között négy Paks környéki - a madocsai, kajda­­csi, pálfai és nagydorogi - általános isko­la is szerepel. A Madocsai Általános Iskola igazgató­nője a Paksi Hírnök munkatársának el­mondta, hogy az iskola száznegyven 9- 14 éves kisdiákja december 3-án - a pá­lyázat által - felejthetetlen élményt nyúj­tó kiránduláson vett részt. Az idegenvezetők segítségével többek között megcsodálták a szentendrei Mar­cipán Múzeumot és a Kovács Margit Múzeumot is, Budapesten pedig látoga­tást tettek a Duna Plazaban. A falusi gyerekek számára fantaszti­kus élményt jelentett az is, hogy emele­tes buszon utazhattak, ahol videózhat­tak és a buszvezetőt még a zeneszó sem zavarta. A szekszárdi halászcsárdában pedig külön odafigyeltek, hogy a külön­leges igényű gyerekek számára is meg­felelő étel kerüljön az asztalra. A következő napokban, mintegy háromszázötven Paks környéki általános iskolás részesülhet a Varga- Trans-Fer jóvoltából olyan életre szóló iskolai élményben, amelyet ezek az is­kolák és a családok saját költségükből talán soha nem tudtak volna finanszí­rozni, megteremteni számukra: decem­ber 11-én a pálfai iskolások több mint fele (72 fő) december 18-án a 380 nagy­dorogi általános iskolásnak körülbelül a fele (140 fő), majd minden kajdacsi iskolás gyerek és tanár utazhat. B. E. Katolikus iskola A megváltás nem ingyenes

Next

/
Thumbnails
Contents