Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-11-20 / 41. szám
Paksi Hírnök 1998. november 20. VÁROSHÁZA NAPIRENDEN A KÖLTSÉGVETÉS Paks képviselő testületé lapzártánk utáni, november 18-i ülésének napirendi pontjai között szerepel a város 1998. évi költségvetésének háromnegyed éves végrehajtásáról szóló beszámoló és javaslattétel, az év végéig szükséges feladatok végrehajtásához szükséges előirányzatok megállapítására. A turizmus fejlesztési koncepcióban meghatározott gyógy- és termálturizmus fejlődése érdekében a Gazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a magyarországi gyógy-és termálturizmus fejlesztésének támogatására. Bor Imre polgármester a képviselő-testületnek javasolja, hogy pályázzon az önkormányzat is, hiszen a településünkön lévő „Paks B-129.” kútkataszteri számú hévízkút ez lehetővé teszi. A már bevizsgált, de még nem hasznosított ásvány-, termál- és gyógyvízkincs turisztikai hasznosítása érdekében a tervezés a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, valamint a beruházások hitelből történő megvalósítására lehet pályázatot benyújtani. A bevizsgálás, tervkészítés, és a megvalósíthatósági tanulmány költségeinek legfeljebb hetven százalékáig vissza nem térítendő támogatás adható. A beruházás hitelfinanszírozással történő megvalósításának támogatása részleges vagy teljes kamattámogatás formájában történhet. A pályázóknak vállalni kell a támogatás segítségével megvalósított fejlesztés turisztikai célú hasznosítását öt évre. lenleg a paksi hévízkútban történt nyári próbafürdetés orvosi utóvizsgálatainak szakértői véleményezését készíti az Országos Fizikoterápiái Intézet, előzetes tájékoztatás szerint kedvező eredménnyel. A szakértői vélemény szerint az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhelyi- és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság hatásköre a gyógyvízzé nyilvánítás, amely még ebben az évben várható. Az előzetes tájékoztatás szer\. rint a polgármester által előterjesztett beszámoló többek között tartalmazza, hogy a város az év első kilenc hónapjában 3.009.298 ezer forint bevételre tett szert, amely az előirányzat 83 százaléka, míg 2.486.510. ezer forintot költöttek, ami 67 százalékos teljesítésnek felel meg. Az önkormányzat által a háromnegyed év alatt realizált bevételek időarányostól magasabb teljesítését az eredményezte, hogy már szeptember 30-ig 100 százalékra teljesítették a helyi adóból származó, 110 százalékra a felhalmozási és tőkejellegű, 105 százalékra kamatból származó bevételeiket. A kiadások tekintetében A Gemenc Volán Rt. nemrégiben eljuttatta az önkormányzathoz az 1999. évre vonatkozó díjemelési javaslatát a helyi tömegközlekedés viteldíjainak emeléséről. Az 1990. évi LXXXVII. törvényben foglaltak alapján a menetrend szerint közlekedő helyi autóbusz-járatok viteldíjának megállapítása a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik. Ennek megfelelően a képviselő-testületnek kell majd dönteni, hozzájárul-e a 12 százalékos menetjegy árak emeléséhez. Ismert, hogy évről évre folyamatosan csökazonban a 3.720.895. ezer forint előirányzat csak 67 százaléka, 2.486.510. ezer forint az, amit kifizettek. Az időarányostól lényegesen alacsonyabb teljesítés csak a fejlesztések területén tapasztalható. A költségvetés kiadási főösszege- a bevételi főösszeggel azonos- 3.812.796 ezer forint, mely 140.589 ezer forint tartalékot tartalmaz. A költségvetés főösszege ez év végéig előreláthatólag 3.812.786 forintra emelkedik majd, amely 91.901 ezer forinttal magasabb a tervezettnél. Az elért bevételi többlet 60 százalékát a fejlesztési, felújítási kiadások keretnövelésére, 13 százalékát intézményeik költségvetésének emelésére, ken az utas szám a helyi járatokon. A Gemenc Volán Rt. előterjesztésében mindig a várható adatokat találják a képviselők, de az előző év tényleges teljesítményével nem találkoznak. A szolgáltató a tevékenységének veszteségét az előző ciklus önkormányzata által rendkívül és indokolatlanul alacsonyan tartott helyi viteldjjaival magyarázza. Gépjárműparkja elöregedett, a viteldíjakbórfejlesztési forrás nem képződik, a gépjármű cseréről nem tud az Rt. gondoskodni. Fontos és halaszthatatlan további 13 százalékát a tartalék növelésére, 9 százalékát pedig a támogatási keret emelésére javasolják fordítani. Összességében megállapítható, hogy Paks önkormányzatának gazdálkodása az év eltelt időszakában biztonságos volt, és nem várható ez másként az elkövetkező hónapokban sem, hiszen jelentős tartalékokkal rendelkeznek, a meghatározott feladatokat teljesítették, vagy teljesítésük folyamatban van. Bor Imre polgármester a költségvetési rendeletmódosításra azért nem tesz javaslatot, mert az év végi zárást és adategyeztetést követően a központi támogatások miatt várhatóan januárban még egyszer át kell tekinteniük a költségvetési kereteket, és a központi támogatások növekedése miatt módosítani kell majd a költségvetési előirányzatokat is. A polgármester beszámolója végén a terv szerint egy-egy mondatban összefoglalja a költségvetésben javasolt változásokat. feladat tehát a helyi tömegközlekedés ügyének áttekintése és az elkövetkezendő évek fejlesztési feladatainak meghatározása A Gemenc Volán Rt. két alternatívát kínált a képviselőknek, melyben az első változat 14-15 százalékos emeléssel számolt, míg a másodikban az igénybe vehető szolgáltatások mennyiségéhez igazította a díjnövelés mértékét. A menetjegy árak 12 százalékkal, az összvonalas és a tanuló, nyugdíjas bérlet árát 18 százalékkal, míg az egyvonalas bérlet árát 15 százalékkal tervezi emelni. A város helyi közlekedésének működtetéséből adódó veszteség finanszírozását a társaság nem tudja vállalni, ezért a működésből származó veszteség megtérítésére tart igényt működési támogatás formájában a Gemenc Volán Rt. MENNYIÉRT UTAZUNK? GYÓGYVÍZRE VÁRVA