Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-10-30 / 38. szám

Paksi Hírnök 1998. október 30. EMBERMESÉK JANI, A BŐGŐ Amikor ismerősöm vállalkozása tönkrement és nem tett szert semmiféle bejelentett munkaviszonyra, szerzett egy szarvasmarha szarvából készült kürt félét és bőgőnek állt. *» SZARKA JÓZSEF Vadász barátaival elsősor­ban szarvas lesekre jár. Ázik és fázik, s persze bőg a magas lesekről, míg puskacső elé nem csalogat szavaival él­ve: egy-egy kapitális nagyva­dat. Ha úgy adódik, hajtónak is elmegy, s felhajt nyulat, fá­cánt, vaddisznót, mindenféle vadakat. Mint mondja: ilyen­kor maga is bevadul, és elbőgi magát, ahogy a szarvashoz il­lik, ha bőgés ideje jár.- Szarvasabb tudok lenni egy jól kifejlett szarvas biká­nál apukám - mondja önérze­tesen - a legjobb bőgő vagyok, nemcsak Tolna megyében, de az egész Dél-Dunántúlon is. Számtalan agancsos és tehén lehetne megmondhatója, ami­ket kicsalogattam a hatalmas erdőkből, vadásztársaim kö­nyörtelen fegyverei elé.- Hogyan lehet ebből megél­ni?- Sehogy. Én is csak vegetá­lok. Pedig a bőgés mellett mel­lékállásban vadat hajtani is el­megyek. Ezt a munkát azon­ban nem igazán szeretem, ugyanis nagyon komoly veszé­lyekkel járhat. Velem például már az is előfordult, hogy a vad, történetesen egy vaddisz­nó koca hajtott engem, és nem én őt. Menekültem kökény bokrokon, szántásokon, kuko­ricaföldeken át, míg végre va­dász társaim a kocát és engem üldözve nagy nehezen meg­mentették az életemet. Úgy néztem ki a harc után, mint akire aknákkal lövöldöztek. Az arcom tövis tépte volt, vé­res, a ruhám csaknem teljesen leszakadt rólam. Az is mege­sett, hogy vad darazsak támad­tak rám. A vadász társak látva szorult helyzetemet, rám dob­tak egy pokrócot. Ez alatt a pokróc alatt legalább fél órán keresztül könyörögtem az éle­temért. Úgy menekültem meg, hogy társaim tüzet raktak, és füstöltek irgalmatlanul, amíg végre békén hagytak azok a meggyilkolásomra összesereg­­lett rovarok. Nem szeretek hajtó lenni, de bőgő annál in­kább. A bőgés nagyon komoly szakértelmet igényel, ezen kí­vül jól fizető munka...-Mivel telnek napjai, ha történetesen nem bőg, nem hajt, és önt sem hajtják?- „Elvagyok”, mint a befőtt. Élvezem a vadász társak ön­zetlen jóindulatát, s persze gyakorlom a bőgést. Ahogy mondani szokták: gyakorlat teszi a mestert, és olyan inas még nem volt, aki a mestert oktatta. A szomszédok sajnos nem értik meg, hogy nekem milyen fontos a gyakorlás. Ha idehaza kiállók az udvarra bőgni, mindjárt kitör a hepaj.- Van-e valami segédeszköz a bőgőshez?-Hogyne lenne. Tülök. El­mondhatom azonban, hogy én csupasz szájjal, és puszta kéz­zel is tudok bőgni. Ezen kívül például az őzeknek síppal szoktam füttyögetni, néha még dobbantok is. Engem vesztükre imádnak az őzek és a szarvasok. Fegyvert azonban sohasem veszek a kezembe.- Korábban mivel foglalko­zott?- Állatgondozó, pontosab­ban tehéngondozó voltam, in­nen a tülök, és innen az állatok iránti szeretetem. Amikor fe­loszlott a TSZ, megpróbáltam maszekban tehénkékkel fog­lalkozni, de nem bírtam anya­gilag, így elvitték a tejet is, meg a teheneket is. Még jó, hogy a házat meghagyták. En­gem egész Kajdacs meg Nagy­­dorog csak így ismer, hogy Ja­ni a bőgő, akinek mostanában már nem bőgnek a tehenei. Kezében a tehén szarvából készült kürtszerű alkalmatos­ság. Indulunk az udvarba, hogy bemutassa a tudomá­nyát. Jelentőségteljesen ajká­hoz illeszti a szerszámot, és ir­tózatosan elbőgi magát. Napnyugtára jár. Bőgéssel és nyugtával dicséri a napot... JO NAPOT, Ml ÚJSÁG? Dr. Hüse István Dr. Hüse István két és fél éve él városunkban. A fiatal jogász, a Dunacenter Holding egykori ügyvezető igazgatója a héten tölti be har­mincharmadik születésnapját.-Hogyan került Paksra, mivel foglalkozik?-Pécsen éltem, ott szerez­tem jogi diplomámat is. Már korábban is voltak olyan irá­nyú terveim, hogy kereske­delmi tevékenységgel kap­csolatos munkát választok. Éppen szakvizsgám megszer­zésekor lettem figyelmes a paksi önkormányzat által meghirdetet pályázatra. így a Dunacenter Holding ügyve­zető igazgatói tisztségének nyertese érkeztem 1996 júni­usában Paksra. A Gépszer Kft. ügyvezetői feladatait 1997 júniusa óta látom el. Je­lenleg csak az utóbbi posztot töltöm be.- Hogy érzi magát a mun­kahelyén, és a városban?- Legfontosabb célom, hogy minőségi és színvonalas munkát végezzünk. Úgy gon­dolom, sikerült ezt megvaló­sítanom, természetesen eb­ben a jó kollektívának is ér­deme van. Idegenként kerül­tem ide, de úgy látom: ez a vá­ros fantasztikus életteret kí­nál az itt lakóknak, és az itt munkát vállaló embereknek. Paksot megszerettem, itt kép­zelem el aj övömet, ezért sze­retném, ha a családom is eb­ben a városban telepedne le. Kezdetben éreztem, hogy nem paksi vagyok, de ez már a múlté, ezért szeretném kö­­szönetemet kifejezni azoknak a paksi embereknek, kollégá­imnak akik beilleszkedése­met megkönnyítették.-Mennyi idő jut a pihe­nésre, a családra, mivel tölti szabadidejét? Ez év márciusában nősül­tem, és sajnos a felesé­gemmel egyelőre csak a hét­végeken van alkalmunk a ta­lálkozásra. Ott van a két ku­tyánk is: Zafír és Dali, ha tehe­tem velük sétálok. Nagyon rit­kán van időm az olvasásra, pedig szeretem a szépirodal­mi és a történelmi tárgyú mű­veket, és érdekel, hogy mi tör­ténik a világban, ezért szeret­ném, ha több időm lenne pél­dául akár a tévéhíradó megte­kintésére... (Emese)

Next

/
Thumbnails
Contents