Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-10-09 / 34-35. szám

Paksi Hírnök 1998. október 9. AKTUÁLIS BÖLCSKEI FALIINAPOK Ötödik alkalommal rendez­ték meg a Bölcskei Falu­napokat október 2-7 között. A már hagyománnyá vált rendez­vénysorozaton több partner- és testvérváros is képviseltette ma­gát, sőt a versenyekre csapato­kat is delegáltak. A borverse­nyen markazi, kölesdi, szekszár­di és bölcskei nedűk verseng­tek, míg Tolna megye le­gerősebb emberének címéért az egész ország területéről idese­­reglettek a fiatalok. A borversenyen három égtáj­ról harmincnyolc minta érke­zett. Az Alisca Borrend tagjai, akik egyben a zsűri is voltak, a legnagyobb elismeréssel szóltak a bírált borokról. A fehér borok kellő frisseséggel és zamattal, míg a vörös borok kiváló érté­kekkel rendelkeztek. A Tolna megye legerősebb emberének rönkhajításból, szüretelő kocsi húzásból, puttony cipelésből, hordóemelésből kellett tanúbi­zonyságot adnia. A rangos ver­senyt ezúttal egy dombóvári fia­talembernek, Szabó Tamásnak sikerült megnyernie. A vetélkedők sorozata azon­ban nem ért véget ezzel a két versenyszámmal. A szaká­csok pincepörkölt főzésükről adhattak számot, a fiatalabb kor­osztály a lövészversenyeken ve­hetett részt. A programokat ka­baré műsor és bál színesítette. PINCEHALÁL Txalállal végződött egy du- XX naszentgyörgyi boros­pincében folyó munka. Az idős férfi, amikor lement a pincébe, hogy megnézze a hat és fél hektoliter mustjá­nak állapotát, a forrásban lévő szőlőlében fejlődő gázok miatt rosszul lett, majd össze­esett. A kiérkező mentősök újraélesztették, ám a szek­szárdi kórházban meghalt. MEGLENDÜLT A CSILLÁR... RENGETT A FÖLD PAKSON IS... lyréhányan úgy érezték, mint­­ill ha valami ringatta volna őket szeptember 30-a éjjelén. Nulla óra tizenhat perckor Pakson is megmozdult a föld. Ezt a környékünkön ritka je­lenséget mindenki másként él­te meg.- Arra lettem figyelmes, hogy mozog az ágyam, azt hit­tem szédülök, de egy perc múlva megszűnt az egész. Ráz­tam a férjemet mellettem, hogy ébredjen fel, de mire ma­gához tért, addigra mintha mi sem történt volna... A kedve­sem felháborodott, hogy az éj­szaka kellős közepén szórako­zom vele, de reggel a hírekben hallottam, hogy mégis nekem volt igazam - mondja egy kö­zépkorú hölgy.- A kutyám egész este fur­csán viselkedett, és egyáltalán nem értettem hogy mit akar. A sofőrt azzal vádolták, hogy egyik kollégájának elveszett benzinkút kulcsát il­letéktelenül használta és közel háromszáz liter gázolajat tulaj­donított el. A tanúk meghallgatása so­rán azonban sok hiányosságra derült fény, többek között a nyilvántartásokban is találtak hibát. A gépkocsik menetleve­lén feltüntetett kilométerek száma nem egyezett a tankolá­sok és a fogyasztás mértéké­vel. Arra is fény derült, hogy az Türelmetlenül ugatott, és nyü­szített, mintha fájt volna vala­mije. Késő éjszaka egyszer csak azt éreztem: az ágy mo­zog alattam. Az első gondola­tom az volt, hogy ilyenkor va­jon mi történik az atomerőmű­ben? Csupán néhány másod­percig tartott az egész, azután minden elmúlt... - meséli egy férfi. Az egyik fiatal hölgy pe­dig így emlékezik vissza:- A mozgásra ébredtem fel: az ágy mintha ringatózott vol­na, és a csillár is lengett. Egy­két percnél nem tartott to­vább. Feszülten koncentrál­tunk arra, hogy mi következik még, mert a harmadik emele­ten lakunk, és azt hittük hama­rosan ki kell rohanni a házból. Helyi idő szerint nulla óra ti­zenöt perckor Belgrádtól nyolc­van kilométerre volt az epicent­ruma annak a földrengésnek, egyik tanúnak beidézett kollé­gának nem az első alkalom­mal veszett el ilyen kulcsa és a kérdéses időben több száz kilométer tett meg huszonkét liter üzemanyaggal. Többek között ezek az ellentmondá­sok adták az okot arra, hogy a vád és a bíróság elejtette a vá­dat. Mindezek ellenére K.Z.-t a bíróság végül ötezer fo­rintra büntette szabálysértés miatt, az ítélet nem jogerős, a védelem a teljes felmentésért fellebbezett. KÉSELŐK A POLLACK UTCÁBAN Ismeretlen elkövetők kései­tek meg szeptember har­­mincadikán az esti órákban a Pollack Mihály utcán egy diá­kot. A másodikos diák a rendőrség munkatársainak el­mondta: egy három fős csapat­tal találkozott útközben, kö­szönt, mert látásból ismerte őket. A három fiatalember kö­zül kettő józan, a harmadik vi­szont alkoholos állapotban volt; ő szóváltás közben előka­pott egy kést és megsebesítet­te a diákot. A rendőrség kéri mindazo­kat, akik a Pollack utcában ezen a napon húsz óra körül fi­atalokat láttak és információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Paksi Rendőrkapitányságon. SOKAT JÁRT AZ OLAJKÚTRA Bűncselekmény hiányában a Paks Városi Bí­róság felmentette A D.C. Kommunális Kft. sofőrjét, K.Z.-t a lopás vétségének vádja alól október hatodikán. melyet a Richter skála szerint 5,2 erősségűnek mértek, s kö­zel egy perc alatt ért Paksra. A kéreg felső részében keletkező földmozgást egészen Budapes­tig érezték, és mint a Magyar Tudományos Akadémia Szeiz­­mográfiai Osztályán megtud­tuk: évenként hazánkban öt-hat alkalommal is észlelhetünk ilyen jellegű rengéseket. A Paksi Atomerőműben is regisztrálták az ese­ményt, de semmilyen intézke­dést nem igényelt ez a kis erősségű mozgás. Az erőmű védelmi rendszerét olyan érzé­kelőkkel látták el, amelyek adott esetben jelet adnak a ve­zérlőterembe, ahonnan a föld­rengés erősségének függvé­nyében a reaktor leállítható. A Paksi Atomerőmű Közép-Eu­­rópa földrengésbiztos atom­erőművei közé tartozik.

Next

/
Thumbnails
Contents