Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-10-09 / 34-35. szám
1998. október 9. Paksi Hírnök POLÁNYI MÁTÉ MSZP 10. sz. vk. Mezőgazdasági munkások gyermekeként születtem 1925- ben, Endrődön. Dunakömlődre 1946-ban költöztünk, itt nősültem, feleségemmel öt gyermeket neveltünk fel. Gyermekkoromtól dolgozom, előbb mezőgazdasági munkásként, kubikosként, majd állami és pártszervezetekben. Voltam párttitkár, tsz-elnök, a helyi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, ÁFÉSZ kertész. Nyugdíjazásom óta zöldség és gyümölcstermesztéssel foglalkozom. A Magyar Szocialista Pártnak megalakulása óta tagja vagyok. Megválasztásom esetére fő célkitűzéseimnek a következőket tartom: Dunakömlőd, Gyapa, Cseresznyés, Biritó és Csámpa részleges önállóságának megőrzése mellett minden tekintetben fel kell zárkózzon a paksi városi színvonalhoz, (közművek, közlekedés, kulturális, egészségügyi szociális és kereskedelmi ellátás). Következetesen tevékenykedni fogok azért, hogy a Dunakömlődön és a többi külterületen élő lakosság rendszeres tájékoztatást kapjon a város és saját körzete helyzetéről, ügyeiről. Ennek érdekében a fogadónapokon túl, évente két alkalommal mindenütt “falufórumot” szerveznék, ahol a választópolgárok elmondhatnák közérdekű, vagy személyes észrevételeiket, panaszaikat, javaslataikat. Ezeket a képviselői munkámban elsődlegesnek fogom tekinteni. Kiemelt figyelmet fordítok a kistermelők gondjainak megoldására, tevékenységük minőségi fejlesztésének, az értékesítési lehetőségek bővítésére. Fontosnak tartom, hogy a lakosság személyes ügyének tekintse a környezet rendjének, tisztaságának megőrzését, védelmét A pedagógusokkal együttműködve már iskolás korban fel kell kelteni a fiatalok érdeklődését s közélet iránt Meggyőződésem, hogy a környezetvédelem, mint egyre fontosabb társadalmi gond, különösen alkalmas az ifjúság közéleti nevelésére. DR. SZÉCHENYI ATTILA KDNP 10. számú választókörzet Szegeden születtem 1939- ben, hatgyermekes családból. Tanulmányaimat a Pécsi Orvostudományi Egyetemen fejeztem be 1965-ben, majd 1970-ben belgyógyász szakvizsgát szereztem. Hét éves kórházi munka után 1972- ben jöttem Paksra feleségemmel és gyermekünkkel. Azóta a Paksi Rendelőintézetben, majd 1982-től Dunakömlődön háziorvosként dolgozom. 1990-től az Ónok bizalmából Kerszténydemokrata egyéni képviselőként lettem Paks város képviselő-testületének tagja, ahol orvosi hivatásom folytatása mellett két ciklusban a város alpolgármesteri teendőit is. rám bízta a képviselő-testület. Programom: A jelen választásnál szívesen vállalom Dunakömlőd-Gyapa- Biritó-Cseresznyés-Csámpa önkormányzati képviseletét. Ebben a négy éves periódusban az alábbiak megvalósítását kívánom szorgalmazni: Gyapa-Biritó-Cseresznyés- Csámpa ivóvízellátását. Dunakömlődön szennyvíz és csapadék csatornahálózat telepítését. Új építési telkek kialakítása. Dunakömlőd-Paks között kerékpárút építését. Szociális rendeletünk bővítésével a rászorultaknak kamatmentesen a gázfűtés bevezetését, a szennyvízvezetésre rákötést. Az időseknek szeretetteljes gondoskodást, a rokkant, megváltozott munkaképességűeknek örömet és kiegészítő anyagi forrást jelentő foglalkoztatást. ULBERT SÁNDOR Munkáspárt 10. sz. vk. ]941-ben születtem Dunaszent- györgyön. Nyugdíjas vállalkozó vagyok. Negyven éve élek Dunakömlődön, ahol nyugdíjazásomig 33 évet dolgoztam a helyi termelőszövetkezetben. Iskolai végzettségem: mezőgazdasági technikumi érettségi. Nős vagyok. Két nagykorú gyermekünk van. 1963-tól 1990- ig tagja voltam a helyi tanácsnak, s a helyi politika alakulását azóta is figyelemmel kísérem. A választókörzet képviselőjének történő megválasztásom esetén a következő választási ciklusban az alábbiakat akarom megvalósítani a választóim támogatásával: 17 Új munkahelyek teremtésével, anyagi lehetőséget teremteni a körzetben élő embereknek. Ez az alábbiakkal oldható meg: Atomerőmű bővítése, továbbépítése; Konzervgyár újraindítási lehetőségeinek elősegítése; Mezőgazdasági termelés és értékesítés lehetőségeinek elősegítése; Magánvállalkozások támogatása, ipari park bővítése 27 Egészségügyi, valamint gyermekintézmények működési feltételeinek javítása, működési színvonaluk emelése. 37 Kulturális és sport lehetőségek további bővítése és támogatása. 47 Beruházások és fejlesztések elősegítése: Dunakömlődi szennyvízhálózat kiépítése; Középületek rendszeres felújítása, karbantartása; Utak, járdák folyamatos felújítása; Csapadékvíz elvezetésének megoldása. 57 Dunakömlőd és a többi kistelepülés (Gyapa, Csámpa, Cseresznyés, Biritó) alapellátásának javítása: Helyi bolthálózat fejlesztése, alapvető élelmiszerekkel való ellátása. SZERETNÉ ELNYERNI A VÁLASZTÓK BIZALMÁT? POLITIKAI HIRDETÉSEIT MÁR EBBEN A SZÁMBAN IS KÖZZÉ TEHETTE VOLNA!