Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-10-09 / 34-35. szám
1998. október 9. Paksi Hírnök HERNÁDI FERENC KDNP 4. sz. választókörzet Született paksi őslakos vagyok 1920 óta Postakézbesítő Édesapám három gyereket nevelt fel becsülettel. Diák és katonaéveimet Kalocsán töltöttem. A patinás jezsuita gimnáziumban szigorú valláserkölcsi, keresztény nevelésben részesültem, mely egész életemre hatással volt. 1941-től a paksi postahivatalban dolgoztam. Húsz évig vezetője voltam. A háborúból félévi frontszolgálat és közel négy év orosz hadifogsággal vettem ki részem. Én is három gyermeket neveltem fel tisztességgel, akikre hat unokámmal együtt büszke vagyok. Unokáim már 20-25 évesek, főiskolát végzettek, egyetemisták. Vagyonom ők. Rajtuk kívül csak egy házrészem és egy öreg Trabantom van. 45 éven keresztül “másodállásban” méhészkedtem is. 1989-ig pártonkívüli voltam. A rendszerváltáskor alapító tagja lettem a Kereszténydemokrata Néppártnak és vagyok ma is. Miért vállaltam egy nehéz élet vége felé ezt a számomra megtisztelőddé felelősséggel járó jelölést? Úgy érzem, még tudok a városért munkálkodni, segítem azon idős paksi választópolgárok ügyes-bajos dolgaiban, akiknek az élete ugyancsak nehéz volt. Eddig is sokat foglalkoztam a Hadifogoly Bajtársi Szövetség helyi elnökeként sorstársaim kárpótlási ügyeivel. Sok volt bajtársamnak, özvegyeiknek segítettem intézni sokszor bonyolult ügyeit. Bajtársi kötelességből, minden ellenszolgáltatás nélkül. A hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek ugyancsak. Ismerem három korosztály gondját-baját. Az idősekét a saját, a középkorúakét gyermekeim, a fiatalokét unokáim életén keresztül. II PÁMER ZOLTÁN FKGP 4. sz. választókörzet Pakson születtem. 46 éves vagyok, kereskedő családból származom. Szakképzettségem okleveles közgazdász és könyvvizsgáló. Jelenleg családi vállalkozásomban tevékenykedem. Nős vagyok, három gyermekünk van. Korábban több vállalatnál közgazdasági területen, majd főkönyvelőként dolgoztam. 1994. évtől önkormányzati képviselő vagyok, a Pénzügyi Bizottság elnökének tisztjét is betöltőm. Ha a választópolgárok megtisztelnek bizalmukkal, akkor feladatkörömből adódóan az alábbi célok megvalósítását tartom fontosnak: Paks városa országos szinten is kimagasló helyi adóbevétellel rendelkezik. Ezen “pénzbőség” ellenére jó néhány, a város számára előnytelen, vitatható döntés is született A jövőre vonatkozóan az a célom, hogy a testületi döntések átlátható módon, nagyobb egyetértéssel jöjjenek létre. A város intézményeinek színvonalas működését biztosítanunk kell. Támogatom az atomerőmű bővítését, a fiatalok munkába állásának elősegítését, a földutak karbantartását, a mezőőri szolgálat kiépítését. Hasznosítsuk hazai és külföldi Duna-parti kisvárosok tapasztalatait, hogy a folyópart a nyári rendezvények és a turizmus méltó helyszínéül szolgálhassanak. (Kemping létesítése stb.) A fiatalok és a szociálisan rászorultak lakáshelyzetét önkormányzati közreműködéssel javítani szükséges. A leüt és más célkitűzések megvalósításához kérem a Tisztelt Választópolgár segítségét. S0M0GYVÁRI GÁBOR FIDESZ-MDF-SZDSZ-Paksi Polgári Kör 4. sz. v.k. 1 éves vagyok. Ügyvezetőként dolgozom saját irodatechnikai cégemnél. Családi házunk a Rosthy utcában van. Jelölttársaimmal együtt most látunk arra esélyt, hogy a választásokon összefogott polgári pártok szövetsége a “Tiszta közélet - felelős gazdálkodás” célkitűzést képes lesz megvalósítani. Ennek érvényre juttatásáért és polgári értékrendhez tartozó közös elveink gyakorlati megvalósításáért szívesen, jó érzéssel dolgoznék a következő testületben. Egy olyan csapatban, ahol a döntéseket nem a párthovatartozás, nem a csoportérdek szabja meg, hanem a város érdeke. Szövetségünk részletes szakmai programja ehhez jó alapot nyújt. A választókerületemben elsődlegesen fontosnak tartom a következőket: A Páli-árok csapadékvíz elvezetésére megnyugtató megoldást kell találni. Folytatni kell a pinceprogramot az indokolt helyeken, mert a választókerület egyes lakóinak ez komoly problémát jelent. A présháztulajdonosokkal és a “tourinform” irodával együttműködve pincesort kisebb helyi szabadidőközponttá, ill. borkereskedési piaccá fejleszthetnénk. Vállalkozóként közelről ismerem a munkahelyteremtés keserveit. Ennek jelentőségét átérezve kamatoztatni akarom tapasztalataimat a város érdekében is. Közös goncjjaink megoldásához szükséges pénz, városunk szigorú költségvetési és gazdálkodási fegyelmének visszaállításával előteremthető. DR. VÖRÖSS ENDRÉNÉ MSZP 4. sz. választókörzet 1976 óta élek Pakson. Férjem a rendelőintézet sebész főorvosa, két gyermekünk már itt született. 1984-ben szereztem diplomát az Egészségügyi Főiskola intézetvezető szakán. Városi egészségnevelőként hét éve foglalkozom a fiatalok egészségvédelmével. Két éve egészségügyi menedzseri, tavaly narkológiai (szenvedélybetegségek) szaktanfolyamot végeztem. Ötödik éve foglalkozom a drogok elleni küzdelemmel, a Jövő drogok nélkül Alapítvány elnöke vagyok. Tagja vagyok az Önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának. Az Égészséges Városok Magyarországi Szövetségében képviselem városukat Jelenleg egy nagy volumenű döntéselőkészítő munkán dolgozunk, az “egészségkép” elkészítésén, amely a lakosság egészségét befolyásoló tényezők feltárásából áll. Ennek ismeretében az önkormányzat megalapozott döntést tud hozni polgárai egészségének javítása érdekében. Az Önök bizalmának elnyerésével az önkormányzatban a következőket képviselem: Virág utca és környékének napi bevásárlási lehetőségének megteremtése, Sárgödör tér rendezvénytéri kialakítása, Kápolna-Dózsa Gy. a olyan forgalmának kialakítása, amely lehetővé teszi a mentők gyors közlekedését, Bem utca zöldfelületének megóvása a gépjárművektől, támogatom a védett épületek és pincék felíjjítási, a rejtett pincék feltárásának progran\ját Városi szinten: hatékony munkahelyteremtés (konzervgyár termelésbe állításának önkormányzati segítése), egészségügyi ellátás minőségének javítása, a rendelőintézet épületének bővítése, sürgősségi ellátás szervezeti és működési feltételemek javítása, a háziorvosi és szakorvosi rendelések műszerezettségének korszerűsítése, a védőnői tanácsadó biztosítása az Óvárosban is.