Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-09-25 / 32. szám
Paksi Hírnök 1998. szeptember 25. 4 AKTUÁLIS Nem lcicsi a. tét: a magyar kisebbség sorsának jobbrafordulását várja, és hisz abban, hogy a jelenlegi Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) kormányzása véget ér. Lapunk megjelenésével egyidőben tehát: TESTVÉRVÁROSUNKBAN IS VÁLASZTÁSOKAT TARTANAK OLÁH LÁSZLÓ EMLÉKÉRE Az első „Dr. Oláh László IPA . Pisztoly Emléklőversenyt” rendezik meg október harmadikén a paks-biritópusztailőtéren. Az IPA (International Police Association) Magyar Szekciójának Paksi Szervezete a tavaly novemberben elhunyt paksi rendőrkapitány tiszteletére pontlövéses emléklőversenyre hívta össze az ország valamennyi IPA szervezetét, illetve a város és környék rendészeti szerveit, cégeit és vállalkozóit. A két kategóriában („IPA fegyveres” valamint „IPA barát”) szervezett lóversenyre három fős csapatok nevezhettek; lapzártánkig több, mint hetven csapat jelezte részvételét az ország különböző területeiről. A versenyt követően a résztvevők a Bölcskei Falunapok rendezvénysorozatának programjait is meglátogathatják, megtekinthetik a pincefalut, a harmadik századi eredetű Dunából felhozott tárgyi emlékeket. Az eredményhirdetés Bölcs. kén, a késő délutáni órákban lesz. r'th Ferenc, a kettes számú választókerület országgyűlési képviselője szeptember 17-én a paksi Városházán fogadóórát tartott. Már az első fogadóóráján sokan megkeresték a képviselőt, legtöbb esetben személyes problémáikkal, voltak azonban közösséget érintő észrevételek is. Tóth Ferenc szerint egyelőre minden felvetődött gondra van megoldás, több ügyben máris intézkednek. Paks testvérvárosa, Galánta lakossága is készül a választásokra. Mint azt a helyi Polgármesteri Hivatal kulturális, szociális és ifjúsági ügyekkel megbízott osztályvezetője, Zsillé Éva a Paksi Hírnök kérdésre válaszolva elmondta: várható, hogy a szlovákiai magyarság teljes létszámban részt vesz a választásokon, és a Magyar Koalíció Pártja sikerrel szerepel. Galántán a választásra jogosultak száma a választói névjegyzékben 12.610, ennek több mint negyvenegy százaléka magyarnak nemzetiségű. A Magyar Koalíció Pártja, amely most egy közös szövetséget alkot és magában foglalja a Bugár Béla vezette Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat, a Duray Miklós vezette Együttélés Politikai Mozgalmat valamint az A. Nagy László vezette Magyar Polgári Pártot. Szlovákiában a hétvégén tizenhét párt indul, és ebből a választói jegyzékben a négyes sorszám jutott a Magyar Koalíció Pártjának. Mint azt Mézes Rudolf, a Koalíció galántai, városi szervezetének elnöke lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a magyarok minden bizonnyal szinte teljes létszámban erre a pártra szavaznak, és korántsem valószínű, hogy a Meciarék által kreált, jelentős pénzösszegekkel is támogatott Magyar Népi Mozgalomnak, amelynek helyben még szervezete sincsen, voksok jutnának. Szlovákiában egyébként a 150 fős pozsonyi parlamentből hozzávetőlegesen mintegy 15- 17 képviselőt tud székekbe juttatani a Kolíció pártja, amelyben elméletüeg helyet kaphat a Galántához legközelebb lakó Berényi József alsószeli jelölt, önkormányzati választásokat tartanak, időpontja várhatóan november 13-ra és 14-re esik. A Magyar Koalíció Pártja galántai polgármesterjelöltje a jelenleg is hivatalban lévő Horváth Zoltán lesz, akinek azonban nincs könnyű dolga, Lakóházak Galántán. Betonból vannak valamint Pék László a galántai magyar nyelvű gimnázium leváltott igazgatója. A magyar helyhatósági választásokat követően egy hónappal Szlovákiában is hiszen mintegy 40 százaléknak kell majd legyőzni a hatvan százalékot. A 39 tagú képviselő-testületben 23 szlovák és 16 magyar képviselő kaphat helyet. (K. G. P.) VÁSÁRHELYRE LÁTOGAM Közel negyven paksi iskolás látogat a közeljövőben Kézdivásárhelyre. Mint azt Mezősi Árpád tanár elmondta: a kapcsolat az erdélyi település iskolája és a paksi Deák Ferenc Általános Iskola között immár nyolc éve tart, elsőként 1990-ben látták vendégül kézdivásárhelyi iskolások csapatát. Az egy hetes, évente ismétlődő cserelátogatások célja az, hogy a gyerekek megismerjék egymás hétköznapjait is. A KÉPVISELŐ MÁR FOGAD