Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-08-28 / 28. szám
Paksi Hírnök 1998. augusztus 28. SVÉDASZTAL VILLAMOS NEMZETISÉGI TALÄLK0Z0 NAPOK Ismét lesznek Villamos Napok. A paksi atomerőmű hagyományos nyári rendezvényét ebben az évben, szeptember ötödikén a Fejlesztési Igazgatóság szervezi. Most is lesz strandröplabda, lövészet, tenisz, kosárlabda, kispályás labdarúgás, sorváltóverseny és a szellemi vetélkedő. Az összetett eredmények alapján fény derül majd arra, ki kapja a „békát”, és ezzel a szervezési jogot a következő évre. Délelőtt gyermekműsorok szórakoztatják a kicsiket az ASE sportpályán felállított színpadon, ahol a mazsorettek bemutatója után bábelőadás, Fábián Éva fellépése és egy zenés mesejáték résztvevői lehetnek az apróságok. A délutáni operett-összeállítás főbb szereplői Lehoczky Zsuzsa, Farkas Bálint, és Balassa Tamás, de ugyancsak idevátják majd Nagy Bandó Andrást, később pedig Kovács Katit és Koncz Tibort. Az est egyik fénypontjának Tolcsvay László műsora ígérkezik, és a húsz órától kezdődő villamos bál, és az éjféli tűzijáték. GAZPALACK Gázpalack robbanáshoz riasztották a tűzoltókat augusztus 15-én Dunaföldvárra, ahol a baleset következtében két személy is égési sérülést szenvedett. A Táncsics utca 43. számú házban ebédet főzött a tulajdonos felesége, amikor kifogyott a palack, és cserélniük kellett. A szereléskor eddig ismeretlen okok miatt kiáramló gáz berobbant. A tűz átterjedt a konyha berendezéseire. A Németkéri Német Kisebbségi Önkormányzat és a Németkéri Német Nemzetiségi Néptánc Egyesület szervezésében augusztus 15-16-án, immár második alkalommal nemzetiségi találkozót tartottak. A kétnyelvű kulturális és sport rendezvényt Fóber Ferenc, a Németkéri Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke és Dr. Józan Jilling Mihály, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának alelnöke nyitotta meg. A település sportpályáján és a mellette megépült körszínpadon két napon keresztül folyamatosan zajlottak az események. Az első napon kispályás futballmérkőzé- A. seket játszhattak a csapatok, majd tizenhárom órától térzenét játszott a Véméndi Fúvószenekar, Schuster Krisztián és Martin, valamint Pach János. Az ünnepélyes megnyitón a £\. nemzetiségi csoportok és a külföldről meghívott vendégek is képviseltették magukat. Erdélyből Csittszentiván, Németországból a partnertelepülés, Büchenback delegációját fogadta Németkér lakossága. A délután folyamán tánccsoportok és kórusok mutatkoztak be, majd ismét a sport kedvelői következtek a kézilabda mérkőzésekkel. Az estét bál és táncház zárta. A második nap programja a katolikus templomban misével kezdődött, majd folytatódott a „játék Németkér határain belül” a sportpályán. Ezt követte a Roger Schilling fúvószenekar, a Németkéri gyermek-fúvószenekar, majd a kórusok és a tánccsoportok fellépései. A rendezvény legérdekesebbnek ígérkező programja a Fradi-Németkér Öregfiúk jótékonysági futballmérkőzés volt, ahol a falu apraja-nagyja szurkolt a németkéri focistáknak, hogy utána együtt ünnepeljék az esti bálon a meccs legszebb góljait. Aki a két nap alatt egy kis csöndre vágyott, az a Staub Ferenc emlékházhoz sétálhatott, megtekinthette a festő képeit, gyönyörködhetett a Falumúzeum helytörténeti kiállításában, megcsodálhatta a trófea-kiállítás legszebb darabjait. ❖ ❖ Dr. Józan Jilling Mihály, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának alelnöke lapunknak adott rövid interjújában elmondta: nagyon fontosnak tartja a hagyományőrző találkozókat, hiszen az önkormányzatok egyik célkitűzése, hogy minél több civil csoport alakuljon, melyek számára a hagyományok őrzése mellett egymással a kapcsolat kialakítása is elsődleges feladat. Az alelnök utalt arra is: a íl kisebbségi önkormányzatok megalakulása nem a végső cél, a legfontosabb törekvés a civil bázisra épülő önkormányzati rendszer, majd a kulturális autonómia - mely anyagi függedenséget is jelent -, valamint a kisebbségek parlamenti képviselete. ESE 77-------77“ EROMUVI TUDOMÁNYOS FÓRUM PAKSON Tudományos fórumot szervezett az ELTE Paksi Atomerőmű Csoportja augusztus 26-án a PA. Rt. Tájékoztató és Látogató Központjában. A téma a nagy aktivitású, hosszú felezési idejű radioaktív hulladékok kezelése transzmutációval volt. Az érdeklődőknek lehetőfi ségük nyílt az eladás után köteden beszélgetésre.