Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-08-14 / 27. szám
SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉNEK MÉLTÓ MEGEMLÉKEZÉSÉRE KÉSZÜLÜNK! Paksi Hírnök 1998. augusztus 14. PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA X. évf. 27. szám Megtörtént az utolsó egyeztetés a Szent István napi Duna-parti családi hétvégével kapcsolatosan. A szervező bizottság tagjai augusztus 10-én találkoztak ismét. Az első nap, augusztus 20-án csütörtökön az előzetesen kiírt menetrend szerint zajlanak majd az események a három helyszínen: reggel hat órától délután négyig a Síksori kubikgödröknél, délelőtt tíz órakor a Jézus Szíve katolikus templom melletti parkban, délután kettőtől késő estig pedig a Duna-korzón. Az augusztus 21-i, pénteki rendezvények is az előzetes tervek szerint alakulnak, egyetlen változás a 19 órakor kezdődő szórakoztató műsorban lesz: Xantus Barbara és Csonka András helyett Nagy Bandó Andrást és Liliom Károlyt köszönthetjük a Vízszínpadon. Ezen a napon tartják a Duna átúszást is, melyre reggel kilenc órától lehet jelentkezni a kompnál, majd tíz órakor viszik át a bátor jelentkezőket a túlpartra, ahonnan tizenegy órakor startol a tömeg. A 13 órakor kezdődő eredményhirdetésen minden résztvevő egy feliratos pólót kap majd ajándékba. Újdonságnak számít még, hogy az esti programokat lézer show kíséri majd, a Vietnami Parkban pedig értékes kishajók és más vízi járművek lesznek majd láthatók. Mivel a szervezők nagy érdeklődésre számítanak, felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy a két nap alatt időszakos forgalomkorlátozásra számíthatnak a városban és a hatos számú főúton egyaránt. A programok helyszínén rendőrök és polgárőrök ügyelnek majd a biztonságra, és aki nem igazodik el a kavalkádban a - sárga feliratos pólóba öltözött - rendezőkhöz is fordulhat segítségért. A gesztenyesor elején négy fős orvosi ügyelet is szolgálatot teljesít majd a rendezvény ideje alatt. (A Duna-parti családi napok részletes programját lapunk 11. oldalán közöljük. Képeinken: pillanat-felvételek, emlékképek a paksiak kedvelt helyéről, a Duna korzón tartott rendezvényekről.)