Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-01-30 / 3. szám
Paksi Hírnök 1998. január 30. EMBERMESÉK GOMBOS ÉS GOMBOS A történet szinte meseszerűen kezdődik: hol volt, hol nem volt, volt egyszer még az 1900-as évek tájékán egy Szegedről Paksra elszármazott Gombos József nevezetű fiatalember. <=» BUBOR GYULA Itt kötvén házasságot a tolnai születésű Mandács Terézzel. Az ő fiuk volt az akkor ifjabb Gombos József, kinek gyermekeinek életútja is igenigen eltér egymástól, egyben azonban megegyezik: ők együtt és külön tagjai a régóta bennszülöttnek elkönyvelt paksi családnak, amelynek nevére becsületet igen, foltot egyáltalán nem hoztak. A hat Gombos testvér egyike Lengyel Jánosné született Gombos Ágnes, aki a rendszerváltozás előtti évek kitérői után vegyes élelmiszer boltot nyitott a Deák Ferenc utcai családi házban. Népszerű a bolt széles vevőkörben, itt nem ritka a késő esti tévéműsor alatt megkésetten, de bátran becsengető kuncsaft sem, s mint Ágnes asszony mondja, egy mai kiskereskedőnek manapság ez legyen legnagyobb gondja...- Adódott viszont gond is - vetem közbe a szót -, a Gombos családi név kapcsán. Megértve a célzást, Ágnes asszony témát vált:- Valóban, elhangzottak holmi Gombos családi szenynyesről szóló, egyáltalán nem hízelgő megjegyzések az utcán, itt a boltban és tágabb ismerőskörben. Rokoni és más, számunkra kompromittáló kapcsolatot feltételeztek családunk és a Paksi Konzervgyárat úgymond: tönkretevő, az ott dolgozókat kisemmiző Gombos László tulajdonos-ügyvezető igazgató között. Hadd ne idézzem szó szerint a róla és a feltételezett kapcsolatról szóló megjegyzéseket, jelzőket, véleményeket. Amikor tiltakoztam, cáfolva, hogy a mi családunknak a névazonosságon kívül semmi, de semmi köze a konzervgyár egykori urához, viselt dolgaihoz, a kételkedő tekinteteken látszott: tiltakozásunkat hiszik is, nem is... Tovább bonyolította a dolgot, hogy valahonnan külföldről bukkant fel Pakson a konzervgyáros Gombos. Nekem viszont a családjával együtt két testvérem Norvégiában, egy testvérem pedig Kanadában él évtizedek óta. Gyanút keltő volt egyéb is - vette át a szót az idő közben megérkezett másik paksi testvér, Gombos András. - A konzervgyári Gombossal kapcsolatba hozták a családunkat azért is, mert a feleségem, született Treszli Mária korábban a konzervgyárban dolgozott, ezt megelőzően régebben magam is. Feleségemnek sem volt kellemes hallgatni a gyártulajdonos Gombos tévé nyilatkozatai, szereplései utáni véleményezéseket: hogy hát ugyan mondjuk már meg, hát miféle család vagyunk mi, ennek a Gombosnak a rokonai... Lengyel Jánosné született Gombos Ágnes:- Azt tessék megírni, hogy a mi családunkra nézve nem csak kellemetlen, de kompromittáló is volt, hogy rossz hírbe hoztak bennünket a paksi konzervgyáros Gombossal. Ezek után érthető, hogy mi is nagyon örültünk, hogy elment a városból, de annak nem, hogy csőd -és adósságtömeget hagyott maga után. Mi nem kívánunk az okozott kellemetlenségekért, károkért sem elégtételt, sem kártérítést. Elég nekünk a tudat, hogy a mi Gombos családunknak soha semmi köze nem volt, és már nem is lesz soha Gombos László ex-paksi konzervgyároshoz. Akinek gyászos, lidérces emlékét családunk szeretné minden paksi emberrel együtt mielőbb kitörölni a jó édes emlékezetéből. Szüret idején amikor megérkezett a gazdáékhoz, összecsődült az egész utca. Nézegették apró lábát, sötét fekete szőrét, a fülén meg mindannyian csak ámultak, mert hogy olyan apró volt hogy látni is alig lehetett. Paula mit sem törődött a körülötte csodálkozó ember népségen, hiszen másik kontinensről érkezett és ott ez természetes volt még a disznók között is. Még az utca csodálkozott, ő felmérte vélt szabadságának korlátáit, a kerítést, az elkerített virágágyásokat, és a neki szánt szállót. Elégedetten röffentett egyet-egyet, jelezvén a gazdaasszonynak, hogy bizony a tiszta szalma, az nagyon fontos az ő jó közérzetének. Elfoglalta hát a birtokot, bár kissé fanyalgott amikor tudomására jutott, hogy az éjszakáit a tyúkok örökös kotkodúlása mellett kell tölteni, de a melegért cserébe alkut kötött. A gazda asszony kényeztette, sok zöldséget, és más vitamint adott az ő egyetlen Paulájának, és bizony szép kövérre sikerült hizlalni a tél derekáig. Amikor már jó súlyba volt, háztűznézőbe vitték a leányt a fiúhoz. Várták a háziak, mikor lesz majd kicsi aranyos csüngőshasú a birtokon, de Paula jelezte: nem fogant meg. A házigazda ismét kalodát helyezett a lovas kocsira és Paulát belehelyezve elszállította a szomszédos Madocsára. A fiúhoz ismét. Az uta-PAULA zás biztos hogy örömöt nyújtott, mert igen elégedetten röffengetett hazafelé, de kismalacról most sem lett szó. A gazdaasszony egy szép napon, kemény elhatározásra jutott. Kényeztetem, a legjobb falatot adom és ez a hálátlan egyetlen malackával sem akar megajándékozni, na vége a kéthetenkénti kéjutazgatásoknak, és kést rántott elő a fiókból. Paulából kolbász lesz, dühöngött és már hívta is a böllért. Az udvar épp akkor sáros volt, Paula mit sem sejtett arról, mely reá várt, úgy, amikor nyílt az ajtó, egy gyors mozdulattal már a mocsárba is hentergett, bosszantva utoljára a gazdaasszonyt. Vagy tízen gyűrtek ingujjat a malacöléshez, pedig szegény szerencsétlen csupán nyolcvan kiló körül volt. Paula halálsikolya messze visszhangzott az utcán, és egy pár pillanat alatt nagy kék színű tálba patakzott a sötét ibolya színű vér. Nemsokára a böllér kettőbe hasította a disznót. Látni lehetett tenyérnyi máját, szívét, és... Mit tesz a sors: alakult már néhány kismalac is. De már kár volt sírni könnyeket a tejbe, ami történt, megtörtént.- Úgy kell neki, miért tartotta titkokban - mondta a gazdaasszony, - majd máskor megtanulja. Csak azt a malacot már nem Paulának hívják. (-seregély)
