Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-07-24 / 23-24. szám

1998. július 24. Paksi Hírnök Kánikula ‘98- ekkor döntött a két alapszer­vezet a megyei listára jelöltek, az egyéni választókörzetben indulók személyéről, valamint arról: a párt a polgármester - jelöltek közül Herczeg Józse­fet, Paks jelenlegi első embe­rét támogatja. Szocialista pol­gármester-jelölt erre a tiszt­ségre az idén nem lesz. Led­­neczki György, a párt kettes számú alapszervezetének tit­kára közölte: ennek oka „lehet taktikai is”. A Paks Városért Mozgalom A paksi szocialisták július 20-án sajtótájékoztatót tartottak a Dózsa György úti, belvárosi székházban. Fonyó Lajos önkormányzati képvise­lő, a II.-es számú választókerü­let MSZP-s frontembere el­mondta: az önkormányzati vá­lasztásokra készülve immár nyilvánosságra hozzák a jelöl­tek neveit, ismertetik választás. •' si programjukat. Ennek lénye­ges eleme, hogy az önkormány­zatoknál mindenképpen szük­séges törekedni a bevételek növekedésére, és meg kell állí­tani a vagyonvesztést ott, ahol ez anomáliaként jelentkezik. négy évvel ezelőtt független­ként támogatott jelöltje, mint ismeretes, sikeresen szerepelt: Herczeg Józsefet akkor Paks lakossága polgármesterévé vá­lasztotta. Bor Imre, az SZDSZ önkor­mányzati képviselője ad­dig, amíg pártja nem állapodik meg az önkormányzati válasz­tás előkészületeinek (és a je­löltek személyének, esetleges választási együttműködések­nek) konkrétumairól, nem kí­ván nyilatkozni. Ledneczki György alapszer­vezeti titkár a Paksi Hírnök munkatársának kérdésére ki­fejtette: a két alapszervezet az önkormányzati munkára jelöl­tek személyében, több kérdés­ben nem értett egyet, végül is titkos szavazás hozta meg a döntést. A jelöltek olyan személyek, akik már korábban is végeztek munkát az önkormányzatban, vagy olyan ismert emberek, akik eséllyel indulhatnak a ok­tóberi megmérettetésen. A párt kampányfőnökévé Faller Dezsőt választot­ták. MÁSODIK ALAPSZERVEZET U' szocialista alapszervezet alakult június 29-én Pakson. Kovács László, az MSZP vá­lasztókerületi elnök-helyette­se arról tájékoztatta lapunkat, hogy az új alapszervezet létre­hozása a párttagok magas lét­száma miatt vált szükségessé. A harmincöt főt tömörítő egyes számú alapszervezet első embere maradt az eddigi titkár, dr. Vöröss Endréné, míg a huszonegy szocialistát nyilvántartó kettes számú alapszervezet titkára Led­neczki György lett. A későbbiekben az egyéni - és kompenzációs listaállítás­sal kapcsolatban a két alap­szervezet összevont taggyűlé­sének közös megállapodására lesz szükség, míg a kevésbé fontosnak tekintett kérdések­ben külön küldöttgyűlésen is határozhatnak. Az elnökhelyettes úgy vél­te: nem lehet konfliktu­sok forrása az, hogy az újon­nan belépni szándékozók me­lyik alapszervezetbe kerülnek majd. •• * FELKÉSZÜLÉS, EGYEZTETÉS ŐK MÁR MEGKEZDTÉK SZOCIALISTA m___ Az MSZP paksi alap­szervezetei nyilvá­nosságra hozták az októberi helyhatósá­gi választásokon in­dulók nevét. A jelöl­tek a következők: 1. számú választókörzet: Fonyó Lajos 2. számú választókörzet: Ledneczki György 3. számú választókörzet: Faller Dezső 4. számú választókörzet: dr. Vöröss Endréné 5. számú választókörzet: Angyal Zsuzsanna 6. számú választókörzet: Rákosi Gusztáv (a párt által függetlenként támo­gatott jelölt) 7. számú választókörzet: Baranyai Rudolf 8. számú választókörzet: Törteli Béla 9. számú választókörzet: Varga Péter 10. számú választókörzet: Polányi Máté Az MSZP kompenzá­ciós listájára a kö­vetkező sorrendben kerültek a jelöltek: Faller Dezső Dr. Vöröss Endréné Fonyó Lajos Herger Zoltán Baranyai Rudolf Rákosi Gusztáv Angyal Zsuzsanna Ledneczki György Varga Péter Törteli Béla

Next

/
Thumbnails
Contents