Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-07-24 / 23-24. szám
ARANYDIPLOMA. A Vak Bottyán Gimnázium 1992 óta nyugalmazott testnevelés szakos tanára, Szentesi Alajos június 27-én aranydiplomát vehetett át a Testnevelési Főiskolán, ahol 1948-ban végzett. Diplomája megszerzése után Pakson tanított, számos kiváló sportembert nevelt. Az ötven éven keresztül eredményesen dolgozó pedagógus ma könyvet ír Paks kosárlabda történetéről, mely a tervek szerint egy hónap múlva készül el. Paksi Hírnök 1998. július 24. PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA X. évf. 23-24. szám NIMM, IMAIGATUNL A nyár, a vakáció középén járunk. Milyen is ez az idei nyár? Most már meleg. Akár átvitt értelemben is. Néhány hete megalakult az új kormány, gabonát égetnek és felvásárolnak, robbantanak a fővárosban, és megkezdődik lassan az önkormányzati választásokra is a felkészülés, a diákok - aki teheti -, táborban van, vagy nyaral, ott ahol tud. Városunkban, Pakson egy kicsit csendesebb az élet mint a fővárosban, de itt sem lehet elmondani, hogy az „uborkaszezon” idején nem történik semmi. Itt is olykor megremeg a levegő, aztán jön egy hűvösebb fuvallat, csak azért, hogy mindjárt újra kezdődjék minden. Ezt tükrözi ez a számunk is, amely a szerkesztőség nyári szabadsága utáni első szám. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. MILLIÓK AZ ISKOLÁRA Rendkívüli testületi ülést hívott össze július 9-re Herczeg József polgármester, a Deák Ferenc Általános Iskola vizesblokkjának építésével kapcsolatban. Mint ismeretes: az önkormányzat idei költségvetési rendeletében tízmillió forintot biztosított az iskola konyhájának első ütemben történő építési munkálataira. (Folytatás a 10. oldalon) FOCIZÓ TŰZOLTÓK /''Vrszágos Tűzoltó Strandfoci Bajnoksá- V-/ got rendeznek - ezúttal már harmadszor -, a paksi ürgemezei strandon, az önkormányzati, hivatásos állami és létesítményi tűzoltók részvételével. A „Tűzkakasok” versenyére harminchat csapat nevezett. A bajnokság július 20-tól augusztus 9-éig tart. az egészségügy ÜNNEPE PAKSON A Paksi Városi Rendelőintézet az idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból születésének 180. évfordulóján Semmelweis Ignácról is megemlékeztek az egészségügyi intézményben, július 1-jén. Az Egészségügyi Nap alkalmából a városban dolgozó orvosok és ápolók egész éves munkájuk elismeréseként pénzjutalomban részesültek. r