Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-06-05 / 20. szám
1998. június 5. Paksi Hírnök TEHERÁNBA KERÉKPÁRON KITÜNTETETT TANÁROK, SIKERES DIÁKOK Minden évben, pedagógus napon a város képviselő-testülete által adományozott „Gyermekeinkért" Díjat vehet át két, a gyermekek személyiségfejlődése érdekében kimagasló tevékenységet folytató paksi pedagógus. Idén Bérces Bélánét, a Bezerédj Általános Iskola igazgató-helyettesét, matematika-fizika szakos tanárt és dr. Krasznai Ivánnét, az Ifjúság úti óvoda pedagógusát illette ez az elismerés. Bérces Béláné:- Harmincnégy éves munkám megbecsülésének érzem ezt a kitüntetést, hiszen azok szavazták ezt meg számomra, akik jól ismernek. Nem számítottam rá, el is felejtettem, hogy van ilyen díj. Hogy miért éppen én kaptam? Az iskolát, annak hangulatát ismerni kell, itt kell élni, dolgozni ahhoz, hogy ezt bárki megértse. Azt mondom: engem két féle gyerek szeret: az „okos" és a kicsit kevésbé az. Délutánonként sokat foglalkozok velük, a tehetségesekkel versenyekre készülünk. Matematikából csoportokat hoztunk létre, a gyengébb tanulók hozzám kerültek. Van úgy, hogy a szülők kémek arra, inkább az én csoportomban tanuljon a gyerek. Minden gyerek igényli a segítséget, és meg is kapja. Még egykori diákjaim is visszajárnak hozzám - ez is elismerést jelent számomra Már a pályafutásom végéhez közeledek, de amíg az egészségem engedi, lendülettel, jókedvvel szeretnék kitartani az utolsó pillanatig - én a gyerekeknek élek. Krasznai Ivánné:- Nagy öröm és megtiszteltetés ért ezzel a díjjal. Harminc éve Pakson élek, harminchárom éve dolgozok óvónőként. Tudtam, hogy a tantestület engem is kiválasztott, mint a Gyermekeinkért Dy várományosát, ennek ellenére meglepett, hogy úgy döntöttek: én leszek az egyik, aki Pedagógus Napon átveheti a kitüntetést. Egész életemet kitöltik a gyerekek, nagyon szeretem őket, minden nap velük vagyok. Úgy vélem: az óvónői pályát, ezt a hivatást nem lehet fél szívvel folytatni. Kell, hogy legyen egy híd a gyermekek és közöttünk, óvónők között, s e kis közösség tagjaiként ragaszkodunk egymáshoz. Ez alatt a több, mint negyed évszázad alatt sok olyan paksi gyermeket neveltem az óvodában, aki tanult, sikeres felnőtté vált: van közöttük jogász, orvos, s most az a kislány a kozmetikusom, akinek egykor az óvónője voltam. Volt, aki követett ezen a pályán, úgy érzem: az, hogy így alakult az élete, egy kicsit nekem is köszönhető. A díj, bár ösztönöz munkámban, nem változtatta meg az életemet: ugyanúgy, lelkiismeretesen tevékenykedek ezentúl is, mint tettem azt idáig, és a tőlem telhető legtöbbet, mindazt, amit a szívem diktál, adom a gyermekeknek. * * * A napokban hármas sikernek örülhetett a paksi Bezerédj Általános Iskola diákserege és tanári kara: az iskola három tanulója három versenyen nyert országos első helyet, országos elismerést. Schukert Gréta, nyolcadik osztályos tanuló írásait - melyek az immár hetedik éve kiadott SZEMFÜLES című diákújságban jelentek meg - a Soros Alapítvány által kiírt diákújságíró pályázatra küldték be a pedagógusok. A többezer induló közül az ő munkáit emelték ki legjobbként, melyért járó jutalmat kedden vehette át. Schukert Gréta távolabbi tervei is természetesen az újságírással kapcsolatosak: a következő tanévet szeptemberben egy budapesti gimnázium média szakán kezdi majd meg. Pupp Zsuzsannát, szintén nyolcadik osztályos tanulót kétezer jelentkező közül választották meg az országos prózaíró verseny első helyezettjének, mely elismerést Rideg Sándor: Indul a bakterház című kisregényének - saját gondolataival történő, egyéni ízlésének megfelelő - folytatásával érdemelte ki. Pupp Zsuzsanna is humán területen tanul majd tovább szeptembertől a szekszárdi kereskedelmi szakközépiskola marketing szakos tanulója lesz. Csordás Tímea, hetedik osztályos tanuló immár a Kazinczy-érem boldog tulajdonosaként folytatja tanulmányait. Az éveken keresztül megrendezett szépkiejtési versenyeken, az általa előadott szépprózai művek évről-évre elnyerték a zsűri tetszését, így a már megszerzett - legrosszabb esetben is csupán harmadik - helyezéseinek köszönhetően részesülhetett a paksi Bezerédj Általános Iskola tanulója a Kazinczy-éremmel jutalmazott, országos elismerésben. (Sólya-Volf) Már csaknem két év eltelt, mióta megérkeztek Afrikából - kerékpáron. Most, június 6-án Régi Tamás és Gölcz Zoltán újra a kétkerekűre pattan, és útnak indul Irán fővárosába, Teheránba. A táv: megközelítőleg tizenkétezer kilométer.- Egy biciklis találkozó keretében indulunk Pécsről, de a teljes útvonalat csak mi ketten tesszük meg. Sajnos, csak tíz napra szóló beutazási engedélyt kaptunk és ez a kurd vidéktől Teheránig nem lesz elég, nem biztos, hogy öt nap alatt elérjük az úticélt... Csak abban bízunk, hogy ott majd meghosszabbítják a vízumot és nem kell visszafordulnunk. Bent maradni kockázatos lenne, nem akarunk összetűzéseket az iráni rendőrséggel. Sok hegyet kell megmásznunk majd, több lesz az akadály, mint két éve, amikor Marokkóban jártunk. De, ha minden jól megy, szeptember közepén már itthon leszünk... Nem készülünk különösebben az útra. Pihengetünk... Humorosan fogjuk fel az egészet, hiszen a megpróbáltatásokra lelkileg nem lehet előre felkészülni. Nem tudjuk, mi történhet. Egyébként egy bizonyos beállítottság, lelki alkat mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az előttünk álló, várhatóan kemény hetek eseményeit pozitívan éljük meg. Hogy mit viszünk magunkkal? A szélsőséges éghajlatnak megfelelő öltözéket, sátrakat, hálózsákot... Szerencsére az új hegymászó felszerelések könnyűek. Fontos, hogy nagyobb megerőltetés nélkül tudjuk szállítani ezeket, hiszen nem jönnek velünk kísérők. Úgy tudom, hogy ekkora távot még nem teljesítettek kerékpárosok kísérő nélkül... Nehéz arról beszélni, mi ösztönöz bennünket arra, hogy megtegyük ezt az utat. Sok apró dolog és semmi... Talán már kinőttünk a kalandvágyás időszakából, inkább az idegen kultúra megismerése foglalkoztat, ösztönöz bennünket. Úgy vélem: az itteni ingerszegény világból ki kell mozdulni néha. A családunk a legfőbb támogatónk - fizikai és lelki segítséget adnak. Hozzászoktak már az utazásainkhoz... (Sólya)
