Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-05-22 / 18. szám
Paksi Hírnök 1998. május 22. EMBERMESÉK KICSINY HÁBORÚK Úgy tartja a mondás, hogy háborút kirobbantani végtelenül egyszerű dolog. Más kérdés, hogy visszaszerezni a békét nagyon nehéz. Mióta ember az ember, háborúzik. Önmagával, embertársaival, természettel, s ki tudja, mi jöhet még. SZARKA JÓZSEF Számtalan példát említhetnénk, nemzetközi konfliktusok sokaságát, melyek során békefenntartó katonák estek és esnek áldozatául a kíméletlen erőszaknak, kocsmai, utcai, sőt, családi „kis” háborúkat, amikor a kirobbant vereségek során a jó szándékú békítőt ütik a korábban egymást dorgáló felek. Jómagam az utóbbi, a szinte mindennapos háborúkból vettem látleletet. Ezen háborúk „katonái” közül hárommal is elbeszélgettem. Két sebesült, és egy győztes „harcost” kérdeztem arról, hogy vajon mi kényszerítette őket a harcba, viszályba, s természetesen az adott küzdelem végkifejletéről is érdeklődtem. A korábbiak nyilvánvalóan pórul jártak, ám az utóbbi, a győztes sem ünnepelhette maradéktalanul a sikert, mivel a „hőst” egyszerűen börtönbe zárták.- Nem vagyok egy piskóta - meséli M., majd így folytatja: - Cecén például ott maradt a fél fülem. Leharapták.- Ki tette ezt és miért? - faggatom tovább a nem éppen birkózó alkattal megáldott alacsony termetű, vékony dongájú embert.- Az eset egy magánlakáson történt, aminek fele engem illet. Nagyanyám halála után ebbe a házba sógorom és felesége költöztek, az én részem kifizetésére pedig nem hajlandóak. Ezért kereken négy éve pereskedünk egymással. Unom a pereskedést, vagy ötödször mentem el hozzájuk bottal, kapával, amilyen fegyver csak használható egy ilyen bonyolult konfliktusban. A sógorom állandó jelleggel nekem támadt, én megvallom, hogy a legjobb védekezés a támadás. Egyszer sikerült a földre tepernie, s birkózás közben leharapta a fél fülemet. Akkora turbánt kaptam a fejemre a gyorssegély során, mint egy indiai maharadzsa. Kerestem én a leharapott fülcimpát, de nem találtam, mint később kiderült, egyszerűen azért nem, mert a sógorom lenyelte. Sajnos, ez esetben nem volt mit visszavárná a helyére. Hiába, örök vesztes vagyok. Most már nem csak a jussomért, hanem a fél fülemért is pereskedhetek, annál is inkább, mert a sógorom ette, ürítette.- Én meg ülök a presszóban a barátnőmmel, hát látom, hogy bámulja egy krapek - folytatja F. - Úgy guvadtak a szemei, hogy majdnem az asztalunkhoz értek. Mondom neki: tedd el a pilácsaidat haver, mielőtt kiveszem őket a helyükről! Felálltam, odamentem hozzá, de olyan szerencsétlenül másztam az öklömmel abba a ronda képébe, hogy a hüvelyk ujjam megakadt a szájában, ez meg akkorát harapott szegénykémbe, hogy felordítottam, s mivel tehetetlenségemben nem tudtam védekezni, lecsapott, mint egy taxiórát.- Mi lett a háború vége?- Feltápászkodtam, mondtam neki, hogy várj meg, rögtönjövök, pajtás. Nem messze lakok a helyszíntől, a vendéglátó helyiségtől, így hazarohantam a kisbabámért. Mire visszaértem, már kint volt a rendőrség. A baltát lefoglalták, engem pedig ezrekre büntettek.- Te sem voltál túl okos, komám - kapcsolódik a beszélgetésbe Zs., aki paksi lovászemberként részt vett jó néhány Balaton-parti szüreti bálon. Nem hittem volna erről a százhatvan - egynéhány centiméter magas fiatalemberről, hogy képes legyőzni egy két méter magas, százegynéhány kilós taxist, aki ráadásul egy jól megtermett németjuhász társaságában tagadja meg emberünk szállóhelyére való elszállítását.- Vége volt az ünnepnek. Kezemben a karikás ostorom, még mindig népviseletben voltam, igaz, kissé illuminált állapotban arra kértem a taxis urat, hogy szállítson a szállómra, mert, mint ő is látta, gyalog nem voltam képes hazamenni - meséli, majd így folytatja:- Azt válaszolta, hogy az ilyenek, mint én, nem fogják összepiszkítani az ő kocsiját. Persze, hogy elöntött a méreg. Egyet durrantottam az ostorommal, majd a lábait rántottam meg a kígyóként rájuk tekeredő szerszámmal, naná, hogy hanyatt esett. Ezután olyan precízen nyomtam szájába az ostor nyelét, hogy egyszerre öt fogától is búcsúznia kellett. Jött rám az átkozott németjuhásza, annak meg akkorát suhintottam a hátsó részére, hogy kinyílt a bőre és szűkölve elmenekült.- Ezután mi következett?- Bírósági per. Még a bírónő is elhűlt, amikor megtudta, hogy nem én, hanem a taxis gorilla a felperes. Fogaira, kutyára, mindenre kárpótlást követelt. Nagy összegű büntetést akasztottak a nyakamba. Nem tudtam kifizetni, így kénytelen voltam bevonulni a zárkába. Hát igen. így, vagy így is zajlanak a mi kis háborúink - békeidőben. Ha nem mulasztotta volna el az elmúlt héten megvenni a Paksi Hírnököt, akkor elolvashatta volna, hogy hogyan szavaztunk a választáson, amelyen „még nem dőlt el semmi sem...”, hogy Pákolitz Istvánnak emlékszobát állítottak, hogy kinevezték a Fortuna Rádió főszerkesztőjét, hogy jubilál a Faluház, hogy miképpen alakul a pünkösdi fesztivál programja, hogy tripláztak a paksi amatőr kosárlabdások a megyei bajnokság döntőjében, hogy három paksi lány is indul a tavaszi fesztivál szépségversenyén, hogy lapunk az Interneten is olvasható... Legközelebb megveszi a Paksi Hírnököt?
