Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-27 / 11. szám
1998. március 27 Paksi Hírnök 13 KÖZÉRDEKŰ KULTURÁLIS FIGYELŐ VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Kiállítás: Március 25-április 15-ig Gelencsér Ferenc fotóművész RÓMAI ISTENEK ÉS ISTENNŐK című kiállítása. Március 31-ig Domokos István /Kirizba/ köröndi székely népi keramikus kiállítása a kiskiállítóban. DUNAKÖMLŐDI FALUHÁZ Március 27-én 16 órától Hollódisco VÁROSI MÚZEUM Állandó kiállítások: Paks város múltjának tanúi, Gárdái György népi iparművészeti gyűjteménye, Paks mesterségei a cukrászati és kovácsműhely. PAKSI KÉPTÁR Állandó kiállítás: Kortárs képzőművészet. Ideglenes kiállítás:Március 15.-április 19-ig: Plhón József: ‘48-as honvédportrék a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum gyűjteményéből.Nyitva:hétfő kivételével naponta: 10-18 óráig. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ Április 2-3-4-én a Városi Művelődési Központ színháztermében. MIKOK ♦ MIVEL ♦ HOVA Helyi autóbusz-közlekedés: Az istentiszteletről hazautazás gondjának megoldására próbaként 1998. február 1-jétől öt vasárnapon keresztül, március 1-jével bezárólag 1/A jelzéssel a Gemenc Volán Rt. új járatpárt állít forgalomba: Barátság útról indul a Szent István térre: 11.30 órakor Vissza indul a Barátság útra: 11.40 órakor A járatoknak a próbaidőn túli közlekedtetés feltétele.hogy járatonként legalább 26 fő utas utazzon az autóbuszon. Barátság útról indul bunakömlődre: H6.00, Hfi.35. 7.00, 8.00, 9.00, 10.00. oll.OO, 12.00, H13.00, 14.10, H15.10, 16.10, 17.10, 18.10,19.10,21.10, X22.20. bunakömlódről indul Barátság útra: x5.30, H6.30, H7.05, 7.30, 8.30, 9.30, 10.30, O11.30, 12.30, H13.30, 14.35, H15.35, 16.35, 17.35,18.35,19.35, x21.35, x22.40. Autóbusz-állomásról indul Dunakömlődre: x5.10, H6.45. Gesztenyés útról indul Szent István térre: H5.25, H7.15, H7.30, H9.30, H11.30, H13.30, H14.30, H15.30, H16.30. Szent István térről indul Gesztenyés útra: H5.40, H7.10, H7.45, H9.10, H11.10, H13.10, H14.10, H15.10, H16.10, H17.10. Autóbusz-állomásról indul sportpályára: H7.00, H7.20, H13.20, H14.20. Sportpályáról indul autóbusz-állomásra: H7.10, H7.30, H13.30, H14.35. Jelmagyarázat: H = munkanapokon, x = munkaszüneti napok kivételével naponta, o = szabadnapokon. Az aláhúzott járat Gesztenyésből indul és a Barátság út érintésével közlekedik. Távolsági autóbuszjáratok Paks autóbusz-állomásról Budapestre: 5.40, 6.27, 7.05, 7.47, 8.47, 9.29, cl0.30, 10.42, C12.12, 13.42, cl4.30, 14.42, 15.40, 16.18,16.52, vl7.17,17.50,18.40 Budapestről Paksra: 6.20, 6.40, 7.20, 9.00, 9.40, 10.40, 11.40, 12.40, 13.20, 14.10, 15.20.15.40.17.00, xl8.20, +19.00 Szekszárd Autóbusz-állomásról Paksra Faddon át: 4.05, 5.30, x6.10, 8.00, H9.00, xlO.OO, xl3.30, +14.10, xl5.30, a 16.40, H19.30, H21.00, a22.20 Szekszárd Autóbusz-állomásról Paksra 6-os úton: 4.55, 5.45, 6.20, 7.00, 8.00, 8.45,10.00,11.45,12.00, +12.45,(12.35, xl3.00, 14.00, 14.30, 14.55, xl5.05, 15.40, 16.10.16.20.17.15.18.00. 18.35 Paks autóbusz-állomásról Szekszárdra Faddon át: +4.40, H5.25, o5.30, a6.00, 9.30, xl2.10, +12.45, Í13.50, xl4.40, 15.16, xl6.45, al8.00,19.30, x20.46, +21.15 Paks autóbusz-állomásról Szekszárdra 6-os úton: x4.35, H5.30, H6.10, 6.35, x7.50, +8.15, o9.17, 9.26, H11.00, 11.57, Z12.15, H12.30, 13.57, H14.30, Í14.50, 15.00, H16.10, al7.46, cl7.46,17.56, v20.56, c20.56 Jelmagyarázat: H= munkanapokon, x= munkaszüneti napokon, o= szabadnapokon, += munkaszüneti napokon, a= szabadnapok kivételével naponta, c= a hetek utolsó iskolai előadási napján, v= a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon, z= szabad és munkaszüneti napokon KOMPJÁRAT: Paks—Géderlak: reggel 6-tól 12.00 óráig, délután 14.00-tól 16.00 óráig közlekedik óránként. Igény esetén külör\járat lehetséges. Kompátkelés információs telefonja: 06-60-394-876 FORTUNA RADIO A hét minden napján 8.00, 10.00, 12.00, 16.00 Hírek, időjárás, útinform. 12.00 -13.00 Fortuna Mix Hétfőtől-péntekig 9.00 Helyi hírek, rendőrség és tűzoltóság hírei, időjárás-jelentés. 11.00, 15.00, 19.00 Hírek, időjárás-jelentés. 9.45, 15.45, 17.50 Fortuna Sport. 14.30, 17.30 BBC-hírek Zenei szerkesztők: Fekete Gábor, Herfort Róbert, Koncz Zsolt, Kozma Győző, Linka Tibor, Nagypál György, Papp Zsolt, Schuckert József, Tóth Kornél, Zomborka Zoltán, Demkó Tibor Március 30., hétfő: 18.00- 18.30 Zagyveleg morzsa 18.30- 19.00 Sony lemezajánló 19.00- 20.00 Egy óra dzsessz Március 31., kedd: 8.30 Piaci hírek 15.15 Állásajánló 16.00- 17.00 Zagyveleg 18.30- 19.00 Record Express Kiadó lemezajánlata 19.00- 20.00 Top Twenty Április 1., szerda: 10.30 Hólabda Az Európa stúdió műsora 10.45 Lakossági apróhirdetés 14.00- 18.00 Szívküldi 16.45 Lakossági apróhirdetés 18.00 Zagyveleg morzsa 19.00- 20.00 Poprandevú Április 2., csütörtök: 10.45 Állás^jánló 18.00 Zagyveleg 18.30- 19.00 Warner kiadó ajánlata 19.00- 20.00 CSENSZ Április 3., péntek: 8.30 Piaci hírek 10.45 Lakossági apróhirdetés 15.30 Kulturális ajánló 16.15-16.45 “Kukucs” videófilmajánló műsor 16.45 Lakossági apróhirdetés 17.00 Tőzsdehírek 18.00 Zagyveleg morzsa 18.25 Hétvégi ügyeletek 18.30- 19.00 Polygram Kiadó lemezajánlata 19.00- 20.00 Péntek esti őrület Április 4., szombat: 8.30 Hétvégi ügyeletek 9.00 Hétvégi sportelőzetes 17.30- 18.00 Mozimagazin 18.00- 18.30 Pepita Disco slágerlista 18.30- 19.00 BMG Kiadó lemezajánlata 19.00 Programajánló Április 5., vasárnap: 8.30 Hétvégi ügyeletek 10.30 Hólabda Az Európa Stúdió műsora 12.00- 16.00 Leporolt LP-k 16.00- 20.00 Kívánságműsor 19.50 Fortuna Sport A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. ¥Ä(M MOH Március 26. (csütörtök) 19.00 CSILLAGKÖZI INVÁZIÓ színes, feliratos amerikai sci-fi Március 29. (vasárnap) 19.00 ÁL/ARC színes, feliratos amerika akciófilm Április 1. (szerda) 19.00 KINEK A PAP NÉ színes, feliratos amerikai film vígjáték VÁROSI TV Március 30., hétfő 17.00 Hírújság. 17.05 Paksaméta 17.10 Gombóc mese 17.35 Csak zene 17.55 Reklám 18.00 LELÁTÓ-a sportos magazin. 19.00 TELEPAKS HÍRADÓ. 19.10 EGYSZER VOLT...évfordulókról röviden. 19.15 Könyvklub percek 19.20 Kék hírek. 19.30 Hírújság. 19.55 Paksi képeslap. 20.00 Telepaks Híradó./ism/ 20.10 Egyszer volt.../ism/ 20.15 Könyvklub percek 20.20 Reklám 20.25 MA ESTE:Abilene amerikai western. 21.45 Reklám 21.50 Telepaks Híradó/ism/. 22.00 Egyszer volt... 22.05 Könyvklub percek 22.10 Kék hírek 22.15 Hírújság 22.30 Műsorzárás. Március 31., kedd 17.00 Paksi képeslap. 17.05 Telepaks Híradó - Paks tegnap 17.15 GOMBÓC MESE. 17.35 Csak zene! 17.55 Reklám 18.00 LELÁTÓ a sportos magazin (ism) 19.00 TELEPAKS HÍRADÓ. 19.10 EGYSZER VOLT... képes évfordulónaptár. 19.20 Műsorajánló 19.30 Hírújság. 19.55 Paksi képeslap. 20.00 Telepaks Híradó /ism/. 20.10 Egyszer volt., (ism.) 20.15 Könyvklub percek 20.25 MA ESTE: Chino amerikai western 22.00 Telepaks Híradó /ism/. 22.10 Egyszer volt... 22.15 Hírújság 22.30 Műsorzárás. Április 1., szerda 17.00 Paksi képeslap 17.05 Telepaks híradó - Paks tegnap 17.15 Gombóc mese 17.30 Celeste argentin filmsorozat 172/51. 18.30 Társalkodó talk-show 19.00 Telepaks Híradó 19.10 Egyszer volt.. 19.20 Műsorajánló 19.30 Hírújság 19.55 Paksi képeslap 20.00 Telepaks Hírasó (ism.) 20.10 Egyszer volt (ism.) 20.15 Könyvklub percek 20.25 Ma este: BÚÉK Magyar film 22.00 Telepaks híradó (ism.) 22.10 Egyszer volt.. 22.30 Műsorzárás Április 2., csütörtök 17.00 Paksi képeslap. 17.15 Telepaks híradó - Paks tegnap 17.15 Gombóc mese 17.35 Szivárvány sztár magazin 18.20 Értékmegőrző 18.25 SZIA! Ifjúsági magazin 19.00 TELEPAKS HÍRADÓ. 19.10 EGYSZER VOLT... évfordulókról röviden. 19.20 Műsorajánló. 19.30 Hírújság. 20.00 Telepaks Híradó /ism/. 20.10 Egyszer volt.../ism/. 20.15 Könyvklub percek 20.30 Ma este: Családi gyökerek amerikai játékfilm 22.00 Telepaks híradó /ism/. 22.10 Egyszer volt... (ism.) 22.30 Műsorzárás. Április 3., péntek 17.00 Telepaks híradó - Paks tegnap 17.10 Gombóc mese. 17.35 Telemozi filmes magazin 18.00 Város Kör-kép 18.45 Paksaméta 19.00 Telepaks híradó 19.10 Egyszer volt.. 19.20 Műsorajánló. 19.30 Hírújság. 19.55 Paksi képeslap. 20.00 Telepaks Híradó /ism/. 20.10 Egyszer volt... (ism). 20.15 Könyvklub percek. 20.30 Ma este: Kacér táncosnők spanyol vígjáték. 22.05 Telepaks Híradó /ism/. 22.15 Egyszer volt., (ism.). 22.30 Műsorzárás. Április 5., vasárnap 17.00 Hírújság. 19.55 Paksi képeslap 20.00 Celeste 51.rész (ism.). 20.55 VÁROS KÖR-KÉP/ism/. 21.45 Társalkodó talk-show (ism.) 22.30 Műsorzárás. UGYELETEK ORVOSI ÜGYELET Paks, rendelőintézet, Rákóczi u. 1. Tel.: 310-222. Március 27. (péntek), (felnőttgyermek): Dr. Molnár Klára - Dr.Mészáros Zsuzsanna Március 28. (szombat), (felnőttgyermek): Dr. Bodor Biborka - Dr. Mészáros Zsuzsanna Március 29. (vasárnap),(felnőttgyermek): Dr. Szarka Agnes - Dr. Mészáros Zsuzsanna (Az ügyeleti rendben az orvosok személye esetenkén változhat.) GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Március 23-29-ig: Borostyán gyógyszertár Paks, Dózsa Gy. u. 12. Március 30-Április 5-ig: Arany Kígyó gyógyszertár Paks, Dózsa Gy. u. 77. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Március 28-29. szombat-vasárnap Állami ügyelet: Dr. Angyal László Madocsa, Bölcskei u. 81. Tel.:75/330-219 Szolgáltató ügyelet: Dr.Czár Tibor Paks, Domb u. 77. Tel.:75/314-234, 20/264-029. FOGSZABÁLYOZÁS SZAKRENDELÉS március 1-től (Paks és környéke) Dr. Vadász Melinda Paks, Tolnai u.65. Rendelési idő: hétfő, csütörtök 8.00-15.00, kedd, szerda 13.00-18.00 KAPCSOLATSZOLGÁLAT Paks Nevelési Tanácsadójában, előzetes bejelentkezés után. (75/314-755) szombaton 9-12-ig.