Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-27 / 11. szám
Paksi Hírnök 1998. március 27. EMBERMESÉK A VÁGÓ Lehet fantaszta az ember, autodidakta, akár polihisztorrá is válhat. Lehet Fiúméból jövet bicikliszerelő politikus-alkat. Élhet égben és földön. Egy személyben lehet mezőgazdasági gépszerelő, ács-állványozó, vasbetonszerelő, minősített, mestervizsgával rendelkező hegesztő, s végül, de nem utolsósorban vágó is lehet a paksi MÉH telepen.-« SZARKA JÓZSEF Idősebb Szalai Jenő mindezen foglalkozások művelőinek vallja magát, őszintén: kölyökkorom óta jó barátom, úgy tartom, hogy jó barát. Akik ismerik, mindannyian úgy vélekednek, hogy okos, szép szívű ember.- Én nem hiszek a csalogány szavában - mondja, s így folytatja:- Két kedvesem van, a kedvesem, s persze a Hazám. Nem eladó a két csodálatos ajándék, s persze a lelkem sem eladó. Nézem hatalmas, több száz, (ezer) könyvet számláló „szerény” magánkönyvtárát, s pillantásom a vizsgálódás során a kétkezi ember kérges, lángvágótól sebzett-megviselt kezeire téved:- Sohasem értettem, hogy mi az a hatalom ami a kultúra (legyen az zene, képzőművészet vagy irodalom) felé indított meg, akár az alkotókat - mondja. Különös ember ő, horgászik, gombát szed, majd Maupassant olvas, és Hamvas Béla munkásságáról elmélkedik.- Mindent el lehet vágni. Nagy Sándor is elvágta. Karddal vágta el, de megoldotta a Gordiuszi csomót, Hamvas Béla pedig segédmunkásként is zseni maradt... Megértettem, hogy semmi sem fontosabb, mint a természettel való harmónia. Megértettem, hogy az emberi élet nem más, mint lehetőség. A fennhéjázok csupán világok méretében nem érnek többet, mint a tiszavirág. Négy szakmám van. Sokszor csábítottak külföldre dolgozni, de én itt szeretek, ez a hazám. Nem megyek el innen, csupán, ha eljön az idő... Nem ismerem el azok igazát, akik a nehéz helyzetekben elhagyták a Hazát, és most, mint felkent bajnokok, újra megalázva mindent és mindenit aki itt maradt, visszatérnek kilopni mindazt amit mi, Magyarok, Magyarországnak hívunk. Nem az erőszakosan elüldözött emberekről szólok.- A tudományok, a természet, a művészet szeretetét hogyan tudod összeegyeztetni a paksiak MÉH telepén végzett munkáddal?- Nekem megadatott, hogy kitűnő, jólelkű munkatársakkal dolgozzak együtt. Egyszerű vágó vagyok, de ők tudják, hogy 1975-től végig dolgoztam az atomerőmű építkezésén. Voltam én minden; hegesztő, meg hülyegyerek is, mivel nem engedtem a huszonegyből... Voltam én mások szemében jó is, rossz is, de nem voltam szemét ember. Itt a Duna, itt élnek a legjobb barátaim. Én: vágó vagyok, nem tudós ember, nem politikus, még csak művész sem vagyok. Vagyok, aki vagyok, de álh'tom, így senki sem vág ebben a városban. Üzenem mindenkinek:- Kéretik nyomomba lépni. Hölgyeim, ugye Önök is szoktak a szekrény előtt kétségbeesetten állni, hogy nincs egy rongyuk sem? Szerintem sokan eljátszuk nap, mint nap ezt a megszokott koreográfiát. Réka álmosan, kissé imbolyogva álldogált a szekrény előtt, kinyitva annak összes nyitható részét, beleértve a fiókokat is. Sorban dobálta az apró és nagyobb darabokat a szoba közepére lassan hegyet varázsolva a selyem és szövet holmikból.- Már úgyis mindegy, - gondolta hiszen jókora késésben volt, ma azonban nagyon vonzó szeretett volna lenni, így sorra magához rántotta a „rongyokat", majd félredobta. Az egyik szoknyánál azonban megállt, ebben mindig jól mutattak a „virgácsai", de blúzt sehogyan sem talált hozzá, pedig két felső is jól mutatott vele, de a héten mindkettőben megjelent már, így hetedhét országra szóló blamázs lett volna azokat felvenni. Párja szótlanul nézte, ahogyan gúnyos megjegyzések közepette válogatott a ruhatárából, s közben félhangos mormogásaiból egyet-kettőt ő is megértett, melyeket leginkább neki címzett Réka, - változatlanul jelezvén: nincs egy rongya sem. A férj soha nem szólt bele, mit vegyen fel és hogy mennyit költ zsebpénzéből ruNINCS EGY RONGYOM hakölteményekre, de néha mégis csak muszály volt határt húznia. Ryénkor hónapokig nem engedett egyetlen új darabot sem a lakásba.- Na, ez jó lesz - döntötte el végre Réka, és egyetlen mozdulattal felrántotta a szoknyát. Ebben a pillanatban a férj kritizálásba kezdett, mintha csak most vette volna észre, mennyire rövidre sikerült szabatni a szoknyát, és a hozzá való blúz is nagyon mélyen kivágottnak találta. Miután a kiválasztott holmik szépen sorakoztak a padlón, az ifjú feleség azon tűnődött: vajon lesz-e egyetlen egy darab is ebben az elátkozott szekrényben, mely megfelel a közös ízlésüknek. Ami neki tetszett, és kissé szexis volt abban hibát talált a férj, és ami a férjnek tetszett, abban úgy festett Réka, mintegy vénasszony, aki bevásárolni készül a piacon. Végülis pár perc hiszti után nyert és elegánsan, csinosan jelent meg a munkahelyén. A hőn áhított beszélgetés is jól sikerült amire már hetek óta készült, és csupa jó dolog történt vele ezen a napon, azt az egyet leszámítva, hogy ismét sikerült fél órával később érkeznie a munkába. Réka vidáman érkezett haza, a férj kissé ingerülten, majd meghallgatva a feleség napi sikereit csupán annyit mondott: csak nővel ne kezdjen az ember. Seregély
