Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)

1998-03-20 / 10. szám

1998. március 20. Paksi Hírnök 7 A ÜGAZGATÁS HÉTKÖZNAPJil A fővárosi és a megyei közigazgatási hivata­lok tavaly január elsejétől kormányhivata­lokként, azaz a kormány területi államigaz­gatási szerveiként működnek. Dr. Bősz End­­réné dr. Wéber Aranka, a Tolna megyei hiva­tal vezetője az elmúlt esztendőben végzett munkájukról tartott sajtótájékoztatón kije­lentette, hogy a feladatok növekedését nem követte a hivatal létszámának a növekedése. Mint fogalmazott, a több­letfeladatok igen nagy megterhelést jelentettek a hi­vatali apparátus számára, ám ennek ellenére jó színvonalú, szakmailag megalapozott munkát folytattak. Ezt példáz­za az is, hogy a hivatal ügyirat­forgalma 1996-ban 7800 volt, tavaly 12.411, azaz a növeke­dés egyharmadnyi. A hivatal vezetője szólt arról is, hogy a megye önkormányza­tai jóval több rendeletet és ha­tározatot (8010) hoztak, mint a megelőző esztendőben, ám ez­zel párhuzamosan nem növe­kedett a törvényességi észrevé­telek száma. A döntésekkel kapcsolatban mintegy három­száz esetben tett a hivatal tör­vényességi észrevételt - első­sorban a terület működésével kapcsolatban. Ezt két esetben nem fogadta el az adott önkor­mányzat, ezért a hivatal a bíró­sághoz fordult. Ám hiába szüle­tett meg első fokon a bírósági döntés az ügyben, a döbröközi önkormányzat azt nem hatotta végre, vagyis törvényen kívül helyezte magát. Igen gyakori, hogy az önkor­mányzatok késedelmesen (na­gyon késedelmesen!) küldik meg ülésük jegyzőkönyvét a hivatalnak. Korábban a hivatal nem tett minden esetben tör­vényességi észrevételt, ám idén ezen változtatni fognak. Mint dr. Wéber Aranka kijelen­tette, erről a gyakorlatról le kell szoktatniuk az önkor­mányzatokat, hiszen 1997-ben a jegyzőkönyvek jóval több, mint fele 15 napon túl érkezett a közigazgatási hivatalhoz. A képviselőtestületek mű­ködésével kapcsolatos leggya­koribb törvénysértések: zárt ülésen tárgyalnak olyan ügye­ket - pl. a polgármester illet­ményének a módosítása, a jegyzői állás pályáztatása - amelyek nyilvános ülés elé tar­toznának, ezzel szemben nyil­vános ülésen tárgyalnak zárt ülésre tartozó ügyeket. A hivatalvezető kifejtette, hogy a törvénysértések nagy számban azzal magyarázha­tók, hogy sok település évek óta egyszerűen nem tölti be az üres jegyzői állásokat, a testü­letek erre még csak pályázatot sem írnak ki, ami önmagában is mulasztásos törvénysértés. Mint kiderült, jelenleg huszon­két jegyzői hely betöltetlen Tolna megyében. Mint ismeretes, 1997 január 1-től a közigazgatási hivatal szervezetébe integrálták a Fo­gyasztóvédelmi Felügyelősé­get, november 1-től pedig me­gyei gyámhivatal működik, szintén a hivatal szervezeti egy­ségeként. Mátyás Tibor főosz­tályvezető - helyettes a Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelőség tavalyi tevékenységével kap­csolatban elmondta, hogy a kö­zel ezer gazdálkodó szervezet vizsgálata során kiderült, közü­lük közel ötszáz követett el sza­bálytalanságokat. Több, mint kilencven esetben volt szükség a szabálysértési bírság kiszabá­sára, aminek az összege - meg­lepő! - mindössze egymillió há­­romszázhuszonhétezer forint. A felügyelőség ugyanis maximum harmincezer forint bírságot szabhat ki egy alkalommal. (V. HORVÁTH) MUNKA NÉLKÜL Tolna megyében a munka­nélküliségi mutatók janu­ári romlását februárban javu­lás követte: egy hónap alatt 598-cal, 15.266-ra csökkent a regisztrált munkanélküliek száma; ilyen mértékű mér­séklődésre az utóbbi két év­ben nem volt példa Tolnában. A paksi munkaügyi kiren­deltségen a legkevesebb a munkanélküli, annak ellen­ére, hogy az állást keresők száma nőtt - itt a legked­vezőbb a munkaügyi helyzet, a ráta 11,7 százalék. A februá­ri hónap végén az állástala­nok 2371-en voltak, közülük 187-en pályakezdők. Az elfog­lalható munkahelyek száma százzal lett több a hónap so­rán, januárban még csupán harminc hely volt betöltetlen.-S­HAJRÁ, MAGYAROK! 1* gy tavasz közeledtével, egyre súlyosbodó gondok nehezítik meg az önmagukra valamit is adó - ha így jobban tetszik: hiú - embertársaink életét: a rövidnadrágos és szoknyás szezon előtt, hogyan szabaduljon meg a téli hóna­pok alatt felszedett kilóktól, felesleges zsírpárnáktól; töb­bezer forintért hiper-szuper zsírégető kutyulékot igyon, vagy éppen vegye rá magát a szakemberek által jóval hasz­nosabbnak vélt mozgásra, sportolásra? A döntést, mérlegelve a lé­tező alternatívák közül persze mindenki maga hozza, de talán az idei évben valami­vel könnyebb a dolguk, hiszen a paksi lakótelepen a napok­ban egy modem, minden igényt kielégítő fittnes centrum nyitotta meg kapuit. A Mimi Fitt kitalálója, megvalósítója és egyben vezetője is Adankó Fe­renc - akit korábban a kosár­labdapálya szélén láthattunk - két évve ezelőtt családjával Szabadkáról költözött Paksra, hogy az NB I-es férfi kosárlab­da csapat edzését kézbe vegye. Már ekkor, mint minden testnevelőtanámak, edzőnek, neki is régóta dédelgetett ál­ma volt egy „profi” edzőterem kialakítása. A gondolatokat aztán kis idő elteltével tett követ­te: egy éves szerződésének le­járta után nem sokkal, cirka hat hónap alatt sok munkával és nem kis anyagi befektetés­sel kiépítette a lakótelepen, az úgynevezett „barak épületek­ben” fittnes centrumát, mely Paks és vonzáskörzetében egyedülállónak számít. Nos, hajrá magyarok! V-

Next

/
Thumbnails
Contents