Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-01-16 / 1. szám
Paksi Hírnök 1998. január 16. A LEGJOBBAK Paks „legnagyobb adózóit” még az elmúlt évben, december 20-án a Prelátusba invitálta Herczeg József, városunk polgármestere. Köztudott, hogy a toplista élén a Paksi Atomerőmű Rt. áll, mely közel nyolcszázmillió forintot fizet az önkormányzat kasszájába (600 ezer forint iparűzési, további 200 ezer forint egyéb jogcímen befolyt adó révén), melynek az elmúlt évre helyi adóból tervezett bevétele egymilliárd tizenkétmillió forint volt. A tíz legtöbb adót fizető vállalaton kívül hivatalos volt a fogadásra a tíz legjobban adózó kft. és magánszemély is -kilétük felfedése az adótitok miatt nem lehetséges. A tőlük származó bevételekért cserébe a város kedvező adópolitikát folytat, hiszen a helyi adórendelet szerint, mindig az adóévben öt millió forintot meghaladó helyi adót fizető alany adójának öt százalékát várospolitikai célokra felajánlhatja. Mint ismert, a PA Rt. az elmúlt évben a parkok felújítására ajánlotta fel azt az összeget, és, mint azt Hortobágyiné dr. Gera Judittól, az adóosztály vezetőjétől megtudtuk, a mintegy tíz érintett közül voltak olyanok is, akik nem éltek ezzel a lehetőséggel. Ezen kívül a jól adózó vállalkozások itt tartását ösztönzik azzal, hogy a helyben végezhető munkák pályáztatásánál előnyben részesítik a paksi vállalkozókat, akkor is, ha ötszázezer forinttal kedvezőtlenebb árajánlatot tesznek, mint más, nem paksi cég. KÖNYVAJÁNLÓ Az alábbi könyveket kínáljuk megvásárlásra: a PAKS című magyar, angol, német nyelvű, szép fotókkal illusztrált képeskönyvet városunkról a VENDÉGVÁRÓ útikönyvek sorozat LÁTNIVALÓK TOLNA MEGYÉBEN kötetét, amely érdekes leírást ad megyénk városairól, falvairól, hasznos tanácsokkal lát el segítve a magunk és a vendég könnyű tájékozódását. a MAGYARORSZÁG MEGYEI KÉZIKÖNYVEI sorozatból TOLNA MEGYE KÉZIKÖNYVÉT, amely információkat ad a megye és a települések monográfiájáról, kiemelt szervezeteiről, közli a települések közszolgálati -gazdasági adattárát, ezen felül speciális adatokat is. A kézikönyv nyelve magyar, német, angol. A kiadványok megvásárolhatók vagy megrendelhetők a Tourinform Irodában. Cím: Paks, Szent István tér 2. Tel./fax: 75/421-575 E-mail: pakstour@mail.matav.hu © DUNAFERR CENTER DUTRADE AcÉlTERMÉkfEldolqozó És KEREskEdeliwi Rr. Tisztelt ügyfeleinket várjuk az alábbi termékekkel:- melegen hengereli finom és durva táblalemez- hidegen hengerelt finom táblalemez- hidegen hajlított zárt és nyitott szelvények- melegen hengerelt varrat nélküli acélcsövek- melegen hengerelt rúd és idomacél- hosszvarratos, szavatolt acélcsövek- horganyzott acélcsövek- betonvasak, beton.... Címünk: DUTRADE RT. 2400 Dunaújváros, Papírgyári ül 49. Tel.: (25)482-996 Nyitva: Hétfő-Péntek 7-15 óráig PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központja pályázatot hirdet hostess munkakör betöltésére napi 6 órás munkaidőben. A jelentkezőknek pedagógiai, vagy kommunikációs, vagy idegenforgalmi főiskolai diplomával, vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel kell rendelkezniük. Jelentkezhetnek olyan pályázók is, akik szakirányú tanulmányaikat levelező úton végzik, vagy nappali tagozaton utolsó éves hallgatók. Elvárás az angol nyelv társalgási szintű ismerete. A részletes pályázati kiírások átvehetők a Látogató Központ titkárságán és az ESZI középiskolai portáján. A pályázatok benyújtási határideje 1998. január 31. Paksi Hírnök PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Paks, Dózsa György út 51-53. Pf.: 26. Telefon: 75/311-611. Telefax: 75/313-522. A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. Felelős kiadó: Herczeg József polgármester. HU ISSN 0865-560X V Számítógépes munkálatok: Megapress Bt. Nyomtatás: DC Nyomda, Paks. (Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza!) J