Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-02-21 / 6. szám
1997. február 21. Paksi Hírnök 1 NÁLUNK TÖRTÉNIK VÉSZHARANG — Valami leépítésről lehet szó... MUNKAHELYI KONFLIKTUSOK Nagyot dörrenve csapódik az ajtó, belerezegnek az ablaküvegek... A kolléganő arca sápadt, szeme vörös, szipogva zsebkendőt kér - mindenki feltűnően készséges, a munkatársak szemében a sajnálat és a kíváncsiság: vajon mi történhetett a némán feketéllő ajtó mögött? Munkahelyi konfliktusok - kimondott vagy kimondatlan, feszítő ellentétek, amelyek megkeseríthetik életünket, amelyek miatt kedvetlenül, szorongva megyünk reggelente dolgozni és minden vágyunk, hogy elhagyhassuk a problémák színteréül szolgáló irodát, hogy bárhol legyünk, csak ne ott... A vihar előbb-utóbb elcsitul aztán vagy az idő gyógyítja a sebeket vagy a kollégák orvosolják, oldják meg a gondokat. Arról, hogyan kezelik az ilyen konfliktusokat Pakson, nem igazán kapunk képet, mivel a megkérdezett intézmények, cégek munkatársai vagy nem beszélnek „belső ügyeikről” vagy kiváló kollektíváról mesélnek. Városunk egyik áruházában a műszakvezető szerint gondok csak a munkarendből adódnak - itt két műszakban dolgoznak az eladók és bizony előfordul, hogy valakit helyettesíteni kell - ez az, ami nem mindig tetszik a kollégáknak, de megnyugodnak a kedélyek, amikor cserébe visszakapják szabadidejüket. A Herman Ottó Általános Iskolában „nincs idő a konfliktusokra”:-Sokat kell helyettesíteni, magasak a szakmai követelmények; ezekre kell figyelni, együtt kell dolgozni - mondja az igazgatónő, aki úgy véli, hogy csak ott van idő a veszekedésre, ahol ráérnek. Neves pénzintézet egyik vezetője is kedvezően nyilatkozik konfliktus-ügyben: a jó légkör megteremtése és megtartása a megkérdezett szerint azon is múlik, hogy a véleményüket szemtől szemben megmondják egymásnak a dolgozók, őszinték egymáshoz. Sértődés-bármilyen meglepő is - nem lesz ebből, a kritikát feldolgozzák a kollégák, s így a kudarctűrő képesség a szükséges szinten marad: -Csoportmunkában dolgozunk, segítünk egymásnak. Régebben voltak félreértések, de ez az időszak már a múlté... Úgy gondolnánk, a magánszektorban dolgozók még védtelenebbek, mint a ma már ugyancsak bizonytalan jövőjű, létszámleépítések rémével fenyegetett állami intézmények munkatársai, mert elég egy rossz szó és az állás volt-nincs — hiszen a munkaerőpiacon hatalmas a kínálat. A Bartex Kft. munkatársai ennek ellenére nem félnek: a fizetésükkel nincsenek megelégedve, ebben látják a munkahelyi problémák okát: - Megmondjuk egymásnak a véleményünket és annak is, aki megállapítja a keresetünket. Hogy mi a következmény? Legközelebb még kevesebb fizetést kapunk... - osztja meg tapasztalatait a választ adó hölgy.-Magunk közt mindent megbeszélünk, nem csaptunk még agyon senkit - folytatja a kollégája. - Egy munkatársunkkal volt csak komolyabb konfliktusunk, ő elment; kiközösítettük, kilógott a sorból, mert nem dolgozott. Az autókereskedés tulajdonosa - aki ügyvezető igazgatója is egyben a cégnek - kompromisszumokkal szeretne enyhíteni a gondokon. Ő is tudja, a legtöbb probléma a fizetéssel van, mint mondja: „itt is, mint majdnem mindenhol”... A tulajdonos is nehéz helyzetben van, de próbálja konkretizálni a béreket. Ha a dolgozók elégedetlenek vele, elvárja, hogy azt a tudomására hozzák:-Nem hiszem, hogy hátrányuk származna abból, hogy megmondják nekem a véleményüket... Igyekszem elviselni a kritikákat. A Beanett Bt.-nél a varroda vezetője szerint nincsenek problémák - a paksi üzemben hetvenen dolgoznak, sok a munkájuk, kevés az idejük, így nem fordul elő konfliktus. A békés hangulathoz nagy valószínűséggel a jó kereset is hozzájárul... A csekély számú példából kevésbé tűnik ki, mi a gyógymód; hogyan kerülhetők el a kínos munkahelyi élmények. Megkérdeztük a szakembert is, a nevelési tanácsadó munkatársát: mit javasolnak a pszichológusok a konfliktusok kezelésére?-Ahány eset, annyiféle megoldás... Fejlesztem kell a közösséget eseményekkel, rendezvényekkel. A közösen megélt percek elősegítik a kulturált együttműködést. Ehhez tárgyi feltételek is szükségesek, hiszen ezeknek az összejöveteleknek helyet kell biztosítani; a magánlaká-. sok, irodák nem felelnek meg erre a célra. Megtudhattuk azt is: „szerencsésebbek” azok a munkahelyek, ahol a különböző nemekhez tartozó alkalmazottak dolgoznak együtt - így egészségesebb a légkör. Közismert: nőkkel nehéz együtt dolgozni, érzékenyebbek, sértődékenyebbek, mint a férfiak. Beléphetünk-e a „vajon ma min veszünk össze” szorongató érzése nélkül munkahelyünk ajtaján? Ez vezetőn, beosztotton egyaránt múlik, ahogy az is: eltűnik-e a szipogó kolléganő szívéből a tüske vagy ott marad, lógatva az orrát, üres tekintettel bámulva a kolléga válla felett... sólya emma
