Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-11-14 / 42. szám
Paksi Hírnök 1997. november 14. EMBERMESÉK ALANGOS • KISS G. PÉTER Jánoskát kivitte az édesanyja a piacra. Jánoskának mulatság volt ez a pénteki nap, mert az az igazi: akkor még a keddinél is sokkal többen vannak a paksi piacon, sok ember, sok minden a kirakodós pultokon, színes forgatag, a mama ismerősökkel találkozik, akik mindig megkérdezik:- Na, és hogy van a kislegény? Jánoska ilyenkor mindig a cipője orrát nézte, egy világért sem pillantott volna fel, ne hogy úgy tűnjön, hogy neki tették fel a kérdést, majd válszol az édesanyja, aki úgy is szívesen beszél: itt egy kicsit nyugodtabb volt, nem kell a tere-feréhez átmenni a szomszédhoz, és hozzájuk sem jön senki, úgy gondolta, így a legjobb. Pedig a szóra, de nagyon vágyott, mert a gyerekkel egyedül... A piac, az igen. És nem csak az ismerősök, hanem a látnivaló. Ez talán még fontosabb volt, mert vásárolni, azt nem nagyon tudott, pénz alig-alig csörgött a tárcájában, és még éppen elég messze volt a messze. De kigondolta: mit vesz, ha megint hónap eleje lesz, akkor nemcsak a kenyérre jut. Akkor majd a kofa szemébe néz, és azt mondja:- Másfél kilót kérek! Jánoska az édesanyja kezét fogta, és bámészkodott a világra. A játékos sátraknál szívesen időzött, a nagy dobozokban űrhajók voltak és katonák. A kátonák harcba mentek és győztek, mert a lézerágyúk...- Ne húzasd magad állandóan kisfiam! - szólt Jánoskára az édesanyja. A kisfiú álomból ocsúdott: emberek jöttek szembe, mindeféle szatyrokkal megrakodva, néhányan hozzá is értek, és lám, milyenek. Neki soha, senki nem mondja ilyenkor:- Bocsánat. Jánoska kezdte elúnni a piacot. Édesanyja megint nem vett semmit, csak a nagy szatyrot lóbálta a kezében, néhány helyen megint azt kérdezte, hogy mondja, mennyiért adja a krumplit, igaz, ki is volt írva, aztán szinte választ sem várva ment tovább... Egyszer Jánoska nem állta meg:- Édesanya, miért kérdezted, hogy mennyi a krumpli?- Ne kérdezz szamárságokat kisfiam - korholta az édesanyja. Jánoska nem kérdezett többet. Miért is kérdezett volna? Az édesanyja nem fukarkodott a dorgálással. Még őt is úgy tanították a szülei, hogy a fiúgyereket szigorúan kell venni, nehogy elkanászodjon. Hát, ami azt illeti, betartotta a szabályt. Hazafelé készülődtek. Elment az idő, nem leszek kész az ebéddel, gondolta az édesanya, de lám, kik jönnek szembe: az unokahugomék, sziasztok, ti is erre jártok - hangzott az örömteli üdvözlés, amire az volt a válasz:- Mi elmegyünk lángost venni. Ti nem jöttök? Jánoska észrevette, hogy az édesanyja keze egy pillanatra megremeg. Az aszszony azt mondta, hogy már sietnek, talán majd máskor... De a rokon erősködött: gyertek csak. Végül az asszony ráállt:- Szívesen. A lángoskocsinál sor állt, várni kellett. Jánoska az embereket figyelte. És persze a lángost, amit vásárolni lehetett. Mert volt síma, persze aki akarta, megkenhette fokhagymás lével. Volt tejfölös, és volt... Volt még sajtos, tejfölös is, a sajtot a fehér köpenyes bácsi egy kis tekerős reszelőn eresztette a lángosra, és az rögtön rá is olvadt... Jánoska szájában összeszaladt a nyál. Közben az édesanyja össze számolta az aprót a tárcájában. Ötven forint most egy sima lángos, neki nem volt ennyi. Igaz, még volt egy tartalék ötszázasa, azt nem akarta, nem merte felváltani. Az apróban meg talán a fele éppen, hogy megvolt. Egy kicsit kihúzódott a sorból, és előre adta az unokahugának:- Nekünk is vegyetek egyet! A sor közben lassan előrehaladt. Jánoska figyelte: volt aki egyszerre kettőt is vett. Egy piros melegítős bácsi is, aki most itt a kocsi szélén eszi az egyiket, és közben vidáman társalog valami ismerősével. Egyszere csak Jánoska arra lett figyelmes, hogy a rokon az édesanyja felé fordul:- Ennyiért nem adnak lángost! - és azzal visszaadta pénzt.- Hát, akkor nincs kisfiam lángos - szólt Jánoskához az édesanyja.- De..., én nagyon szeretnék... - hallatszott alig hallható hangon.- Már pedig nincsen, mit képzelsz, holnap meg már a kenyeret sem tudom megvenni... A kisfiúnak könny szökött a szemébe. Az eddig társalgó-fecsegő sor elnémult. Ekkor a piros melegítős bácsi felkapta az előtte lévő lángost és Jánoskához lépett:- Tessék kisfiam. Jánoska felnézett, de nem tudott szólni. Ott gőzölgött a kezében már a lángos, aztán fejét lehajtotta, és az édesanyjával elindultak, csendben. Egy fél perc sem telt belé és elnyelte őket a piaci forgatag. POLIGOH' RC .CENTER, SZÁMÍTÓGEPEK • Széles választékából, igény • Korrekt árakon! szerinti összeállításban! • Azonnal, raktárról! • Kedvező hitellehetőséggel! • 1 + 2 év garanciával! • Stabil szervizháttérrel! # Monitorokra 3 év garanciával! Paks, Dózsa Gy. út 51-53. Tel.: 75/311-611, 75/314-565 szombaton is nyitva!
