Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-11-14 / 42. szám

Paksi Hírnök 1997. november 14. AKTUÁLIS ÉLETREVALÓK Az idén negyedik alkalom­mal meghirdetett Életre­való Plussz Program most is több feladatot ad a kihívást vállaló csapatoknak. A szaba­didő értelmes eltöltéséhez az ötödik-hatodik osztályos tanu­lókat hívták a testi-lelki egész­ség, környezetünk egészsége és védelme, valamint a közélet, közügyekben való eligazodás témakörökben versenyezni. A Nagy dorogi Általános Is­kola ötödikesei a közelmúlt­ban védőkesztyűvel, zsákokkal felszerelve a pusztahencsei erdőt tisztították a szétdobált hulladékoktól. Horváthné Bez­zeg Éva osztályfőnök tizenegy nebulóval érkezett, hogy Vádli József, a Gyulaji Erdőgazdaság erdészének iráyításával meg­töltsék a zsákokat. Nagydorogon is szorgoskod­tak az életrevalók. Teltek a zsákok a vasút mellet, a falu­központban, a benzinkút kör­nyékén és még ott is, ahol a gyerekek előzetesen megáll­apították: szemetes a község. Lendülettel dolgoztak diá­kok és felnőttek egyaránt. A tét nem kevesebb, mint az életrevalóság. (SEREGÉLY) AUTÓBUSZOS KALANDOK Mindig akadnak olyan kérdések, melyekre úgy tűnik az első pillanatban: sehonnan sem kap kíváncsiságát kielégítő választ az ember. Szerkesztőségünkhöz érkeznek ol­vasói levelek, melyekben ezeket a kérdése­ket végül hozzánk címzik. Ha tudunk, segí­tünk, megpróbáljuk megtalálni a feleletet. Önök kérdezték, A Paksi Hírnök válaszol... • SEREGÉLY ERZSÉBET Bátorítjuk olvasóinkat, ez­után is juttassák el szer­kesztőségünk címére azokat a kérdéseiket, amelyek közér­deklődésre tarthatnak számot. (Levélcímünk: Paks, Dózsa György út 51-53., 7030.) Legutóbb a Volán-bérletek vásárlása okozott gondot vá­rosunk néhány lakójának, és egyben azt is tudatták szer­kesztőségünkkel, hogy a reg­gel hat óra húsz perckor Pa­lánkon át Szekszárdra közle­kedő busz rendszeresen nem veszi fel a diákokat, akik Pa­lánkra utaznának. Nemeskéri Zsolt, a Gemenc Volán Paksi Kirendeltségének vezetője elmondta: a bérlet vá­sárlásának idejében a hónap végén huszonhatodikától a kö­vetkező hónap ötödikéig a la­kótelepi irodában lehet bérle­tet vásárolni reggel hat órától délután tizennyolc óráig. A buszpályaudvaron lévő pénz­tár szintén reggel hat órától délután tizenhat óráig tart nyitva, és mindkét helyen le­het helyközi és helyijárat bér­leteket vásárolni. Utánanéztem magam is: a la­kótelepi árusító helyen nagy­betűkkel jelezték: fél ötkor be­zár az üzlet. Ezután a buszpá­lyaudvaron szerettem volna vásárolni bérletet, de ide is későn érkeztem. A forgalmi irodában lévő két fiatalember azt ajánlotta: este tizennyolc óra körül elég sok busz jön a pályaudvarra; vegyek valame­lyik buszsofőrtől. Ezek után mit is tehetne az ember? Vár másfél órát egy buszra és vá­sárol bérletet. Valóban: a sofőrök bármelyike szívesen állt a rendelkezésemre. A tapasztaltakat elmondtam Nemeskéri Zsoltnak, aki me­gerősítette, hogy minden bu­szon árulnak bérletet, így nem lehet probléma a vásárlás. Ne­kem nem volt szerencsém, mert a „kinézett“ buszon, mely reggel a korai órában Szek­szárdra közlekedik, nem tud­tak bérletet adni. A másik gondról már a kirendeltség ve­zető is tudott, s mint mondja gyakori az ilyen jellegű beje­lentés, hogy a diákok a nekik célzottan indított buszt nem tudják igénybe venni. A sofőrök nem elég következete­sek, és nem mondják minden megállóban, hogy csak a Pa­lánkra közlekedők szállhatnak fel. Ebben az időszakban egyébként öt busz indul Szek­szárdra, melyet a többi utas igénybe tudna venni. Nemeskéri Zsolt természe­tesen azt is elmondta, nem tudott arról, hogy nálunk csak ilyen kálvária árán tud valaki bérlethez jutni, mert minden buszon kell hogy adja­nak helyközi bérletet. A pénz­tárak nyitvatartásának meg­hosszabbítását sem kérték még a lakók, de bármilyen ké­rést -idézzük- „lehetőségeik szerint“ teljesítenek. Ha nem mulasztotta volna el az elmúlt héten meg­venni a Paksi Hírnököt, akkor elolvashatta volna, hogy a radioaktív hulladékokat elhelyezni is tudni kell, hogy miként látták az októberi testületi ülésen a képviselők a város dolgait, hogy az ipari parkban májusra elkészül a lámpagyár üzemcsar­noka, hogy a KDNP elnök Giczy György szerint békességre kell inteni, hogy a tolvajok szép kis in­váziója ellen miképpen kell védekezni, hogy nem könnyű együttélni az „elmúlt rendszer“ relikviái­val, hogy Paks mellett hogyan él a fordított ember, hogy félszáz induló volt a gyermekek évadzá­ró teniszversenyén, hogy a tévéreklámokban hamarosan feltűnik egy paksi baba a mamájával... Legközelebb megveszi a Paksi Hírnököt?

Next

/
Thumbnails
Contents