Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-11-07 / 41. szám
Paksi Hírnök 1997. november 7. EMBERMESÉK • SZARKA JÓZSEF A FORDÍTOTT EMBER Újdonsült ismerősöm, az ötvenes éveiben járó Paks tőszomszédságában csöppnyi tanyáján élő Fritcz Mihály megkeresésemkor azzal fogad, hogy egyáltalán nem könnyű az ő élete. Arra utal, hogy éppen az őszi kertásás kellős közepén találom. Megjegyzem, hogy senkinek sem könnyű manapság, még az ezerszer „megátkozott“ újgazdagoknak sem, mivel a gazdagok jórészt lövöldözik, robbantgatják egymást. Persze a szegény embernek, mint amilyen Fritcz Mihály is, összehasonlíthatatlanul nehezebb a sorsuk, hiszen nekik a napi betevőért kell könyörtelenül megküzdeniük. Talán még ennél is súlyosabb helyzetben talapja magát a szegény ember, ha hasonlatos a mi Mihályunkhoz, aki -szavai szerint: akaratosan fordítva látja a világot. Látok azért ebben a kijelentésben némi ellentmondást, már csak azért is, mert ő, mint egy a jövőben (is) tekintve akkora életlehetőséget látott Paksban, hogy a hetvenes évek végén, mint ács-állványozó szakember hátat fordított a családnak, szülővárosának Nyíregyházának, és meg sem állt a paksi atomerőmű építkezéséig.- Fordítottam az életemen -mondja a mára gazdálkodóvá változott férfi, miközben tenyerébe köp, s jó mélyre meríti az ásót az éjszakai-hajnali fagyokból nehezen ébredő kora délelőtti nedves földbe. Arról beszél, hogy számára az egyetlen életértelem és békesség ez a néhány évvel ezelőtt zsebkendőnyi kerttel együtt vásárolt agg parasztház, no, meg a Paks szomszédságában elterülő puszta pótolhatatlan nyugalma. Majd így folytatja:- Fordított az én történetem, uram. Azt azért nem kívánom magától, hogy fordítva írja meg, amit mondok, mert erre még én sem lennék képes. Nyíregyházán születtem anno 1946-ban. Szakmám ács-állványozó, de, mint látja, jelenleg a kertemben gazdálkodók, termelek karalábét, fehér és piros répát, mindenféle levesembe való zöldségeket, még fiatal gyümölcsfákat is vásároltam.- Miért döntött a kicsiny tanya megvásárlásáról?- Mert úgy érzem, hogy a város után ez egy kifordított életforma, és imádom kifordítani sarkaiból a világot. Hátrafelé megyek, mint a rák, így hála az én kifordított életemnek, magányosan élek. Ez sem normális dolog, ez is fordított ugyebár. Annak idején mindig mondta az én feleségem, hogy fordított a te fejed Miska. Mindig kinevettem, mert tudtam, hogy ő nem tudja, hogy én tudatosan látok mindent és mindenkit fordítva, még őt is, még akkor is, ha megy az ejnye, ejnye. Ilyenkor szerinte együtt voltunk, szerintem sohasem voltunk együtt, viszont most, hogy nem vagyunk együtt úgy vélem, hogy nagyon is együtt vagyunk. Normális esetben ez olyan súlyos családi veszekedések után, mint a mieink is voltak, elválnak egymástól a házastársak, én ezt is fordítva csináltam, nem váltam el. Észre se vette, hogy rászedtem, hogy ő is fordítva intézte el az ügyet, ő sem adta be a válópert. Persze, némi pénzre volt szükség a meggyőzéséhez.- Bolondos ember maga Mihály...- Hát persze. Ha mindent a normálisok elvárása szerint csinálnék, akkor aztán lemondhatnék az én fordítottságban kimerülő szenvedélyemről, nem lehetnék fordított ember, s így nem is lennék érdekes. Fogadom, hogy magát is az érdekességem fordította hozzám. Látja, hátrafelé ások, mert van annyi eszem, hogy nem taposom össze a felásott földet, meg azt is látom, hogy mit csinálok. Hátrafelé megyek, és hátrafelé látok.- Ez esetben ez így természetes.- Természetes, vagy nem természetes, akkor is fordított cselekvés. Akik sohasem mernek semmin sem fordítani, sohasem mennek semmire. Ez az én filozófiám.- Szájat, homlok it töröl, majd így folytatja:- Sokan azt mondják rám, hogy bizonyára agyi károsodást szenvedtem a szerencsétlenség során, pedig ez egyszerűen nevetséges. Én már kisiskolás koromban megfogadtam, hogy mindent fordítva csinálok, méghozzá abból az egyszerű megfontolásból, hogy felfigyeljenek rám. Felfigyeltek, zavartak iskoláról-iskolára. No de ezt maga úgysem érti. Tüntetőén újra meríti ásóját a ragacsos kerti földbe. Megjegyzi, hogy örül, ha írnak róla, mivel ha valami, hát az ő filozófiája megérdemli a nyilvánosságot, azt azonban nem engedélyezi, hogy fotó készüljön róla, s végül a búcsúzáskor így köszön el tőlem:- Isten hozta!
