Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-09-19 / 34. szám
Paksi Hírnök 1997. szeptember 19. EMBERMESÉK Egyél sok répát, vess le magadról mindent, ami megkeseríthet emberi életet! Járj fütyörészve, úgy könnyebb, szebb is a világ. Legalábbis így mondják. BOLDOGAN, FÜTYÖRÉSZVE •o- SZARKA JÓZSEF Paksnak van füttyös Janija. Az illető mindössze 17 esztendős, a keresztségben kapott neve Horváth János. Kapja a biciklijét, keresztülkasul száguld a városon és fiityörészik, és fütyörészik, és semmi más. Jelenleg a Biritói Szakmunkásképző Intézetben készül a felnőtteket kihívó emberi életre, megméretésre, szóval tanul, bringázva, láblengetve, fütyörészve.-Csak úgy, magamtól tanultam meg fütyörészni, -mondja, elérzékenyülten az újságírói kérdéstől -de még a haverok is úgy tartják, hogy nálam jobban fütyörészni még a kismadarak sem tudnak. Szerintem sincs Pakson olyan ember, aki nagyobbat tudna füttyenteni nálam, nahát olyan nem létezik, ha én egyszer elfüttyentem magam, akkor még a lehullt falevelek is visszamennék a fákra. És barátáságunk bizonyítékául a bringájára támaszkodva akkorát füttyentett, hogy csak úgy csengett a fülem belé.-Mégis, milyen szakmát tanulsz, ahol hasznát veheted a fütyörészésnek?-Kőműves leszek. Ha valakinek, a kőművesnek igazán tudnia kell fütyörészni. Az alku miatt is, meg azért is, hogy felejtse a munkát. Egyelőre csak a város eleje-végéig fütyörészgetek, de már az is megesett velem, hogy egészen Biritóig fütyörésztem. Nem olyan nagy ügy, előfordult, hogy le kellett szállnom a bringámról, mivel füttyentenem kellett egyet. Hiába, így hozta a sors. Hajaj. Hallja, a fütyörészés nem csupán unaloműző tevékenység, de segíti az ember munkáját, s mint apám szokta nekem töbször mondani: minden nyugtatónál jobb gyógyszer az ember türelme. Egyébként ő még azt is engedélyezte, hogy, ha olyan kedvem támad, akár éjszaka is fütyörészhetek. Belátta, hogy ilyen fütyörészést, mint én, senki sem tud végrehajtani. Ha én elfüttyentem magam, az egész városban hull a vakolat, mivel a kőműves szakmát tanulom. Én mindenbe belefüttyentek, mint hallja, még az újságba is belefüttyentek. Hallja? Nem hallja? Na, hallja... JÖVEDELEMFORRÁSOK Helló, ébredj fel, jetsky-zni akarok, hamarosan a házatokhoz érek!-Itt ülök a buszon... Húsz perc múlva! Nem, dehogy... Én azt már mondtam a Janinak... Az ember már mindenütt az “élvonalba” és hasonló mobilkészülékekbe botlik, amelyeket hívhatunk “bunkofonoknak”, “maroktelefonoknak”. Néha nevetünk rajtuk, bosszant a fontoskodásuk, felháborít, hogy alapvető illem -és egyéb- szabályokat vesznek semmibe, gyakran mások rovására. Státuszszimbólum lett a rádiótelefon is, mint a nyugati autó. Lehet vele villogni, csillogtatni nadrágszíjra akasztva, és kétségbeesetten várni, hogy pityegjen, csipogjon -hogy megszólaljon végre... Ma már hatszázezren vannak e fontos (vagy csak fontoskodó) emberek. Nagy részük -felmérések bizonyítják- oda is magával viszi e mindenttudó ketyerét, ahova a király is gyalog jár... Akik nem királyok, azok nem szenvednek feltűnési viszketegségben, így kevésbé közismertek, így nem tudják megmutatni rádiótelefonjukat, hogy megmutassák azt: ki vagy? A hatszázezer fős “mobil-birodalomban” élők egy részének telefon-vásárlása téves kapcsolás. -Sólya Emma[MOBIL
