Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-09-12 / 32-33. szám

Paksi Hírnök 1997. szeptember 12. VÁROSI MOZAIK ,JANKÁBAN”, AZ ÜT SZÉLÉN... Ki ite látott volttá már az utcán, vagy út szélén erősen fes­tett, mély dekoltázzsal rendelkező, hosszú combú, kissé rámenős hölgyeket, aki pénzért kínálják a boldogságot, a szerelemben hi­ányt szenvedőknek. M int ahogy arról előző számunkban írtunk, a paksi konzervgyár árverezése elmaradt, ennek oka, hogy az ügyvezető igazgató, Gombos László információink szerint a Paksi Konzerv Kft. Sygma-Ex Kft. felé fennálló tartozásának ürügyén, bírósági úton elérte azt, hogy felszámolási eljárás induljon a Konzerv Kft. ellen. A gyár dolgozóinak, a szak­­szervezetnek, a Magyar Kül­kereskedelmi Bank Rt.-nek és a társtulajdonos Weigl Hold­ingnak fáradozásai sikertelen­nek bizonyultak, hiszen, ha szeptember 2-án megtörtént volna az árverés, akkor az al­kalmazottak a banktól első­ként kapták volna meg járan­dóságukat. Mint azt a szakszervezet képviselője, Theobald Márta elmondta, amennyiben az ár­verés megtörtént volna, és a Weigl Holding tovább üzemel­tette volna a gyárat -mint ahogy ez koncepciójukban szerepelt-, akkor a több hóna­pos leállás után, három héten belül talán újra termelés foly­hatott volna a gyárban. A Gombos úr által kezdeménye­zett felszámolási eljárás miatt mind a dolgozók kifizetésé­nek, mind a termelés esetle­ges újraindításának időpontja eltolódik. A tulajdonos ügyve­zető igazgató e lépését -amel­lyel romba döntötte a Weigl Holdingnak, az MKB Rt.-nek és a szakszervezetnek az el­képzeléseit- információink szerint a dolgozók felé tett gesztusnak szánta... A szakszervezet és a mun­kások nem adják fel: terveik szerint tárgyalóasztal­hoz invitálják a felszámolás­sal megbízott nyíregyházi szervezet képviselőit. •* SEREGÉLY ERZSÉBET A kire rábizonyították, hogy üzletszerűen kéje­­leg, annak felelnie kell, kérdé­sekre az illetékes hivatalban, de legtöbbször a rendőrségen. A törvény ugyanis büntetni rendeli ezt a tevékenységet. A szerelem árusítása az utak mentén egyre gyakoribb, (folytatás az 1. oldalról) E kkor a megállapodás rögzítette: mindaddig nem kerül a nagy nyilvánosság elé az a bizonyíték halmaz, melyet a Metraco tulajdonosa ellen szedtek össze a te­nyésztők különböző gazdasági ügyletekben. Mivel nem kapták meg a pénzüket, így elhatározták a ennek ellenére a bordélyhá­zak megnyitásáról még nem ábrándozhatnak azok, akik ebből élnek. Egyelőre a Bel­ügyminisztérium javaslat cso­magjában az szerepel, hogy a prostitúció nem lesz bünte­tendő cselekmény, az önkor­mányzatok pedig lehetőséget kapnak arra, hogy meghatá­rozzák, hol nem kínálhatják Parlament elé mennek, ahová gépekkel együtt vonulnak és démonstációba kezdenek. Pe­tíciót írnak, majd aláírást gyűj­tenek, megpróbálnak bejutni Horn Gyula miniszterelnök­höz, hogy sérelmeikre gyógy­írt kapjanak. Igaz ugyan, hogy a miniszterelnök legutóbb az­zal utasította vissza a találko­zót, hogy egyenlőre nem elég­szolgáltatásaikat az örömlá­nyok. A jogi szabályozás kimond­ja: minden felnőtt magyar ál­lampolgár szabadon rendel­kezhet a testével, ha azzal má­sok jogait nem sérti és nem veszélyezteti a közegészséget. A szabályozás azonban azt is kimondja, hogy a prostitulál­­tak csak olyan helyen űzhes­gé tájékozott ezügyben, de a tenyésztőket ez sem tartja vis­sza elhatározásuktól. Április óta húzódik a “fize­tek, nem fizetek” játék. Az in­dulatokhoz az is hozzájárul, hogy a Metraco tulajdonosa semmi életjelet nem ad magá­ról, telefonszáma nincs a né­met telefonkönyvben, a ha­zánkban használt mobil tele­­fonjait kikapcsolta, és nem lá­togatja az általa eddig leg­szebb európai országként em­legetett Magyarországot. SEREGÉLY BETELT A POHÁR KONZERNE BEZÁRVA

Next

/
Thumbnails
Contents