Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-08-22 / 29. szám
Paksi Hírnök 1997. augusztus 22. NYUGDIJUNK, ÉS JÖVŐNK A nyári szünetet megelőző munkanapon a Parlament megszavazta az idejétmúlt nyugdíjrendszer reformját. Most már tudjuk, hogy a jövő év kezdetétől a társadalombiztosítás keretében működő felosztó-kirovó metodikát a vegyes fínanaszírozású rendszer váltja fel: vagyis a régi mellett a tőkefedezeti számlán gyűjtött nyugdíjmegtakarítás is része lesz öregkori nyugellátásunknak. Az elfogadott rendelkezések x\. szerint a nyugdíj-megállapítás pj szabályát elsőként 2013-ban alkalmazzák majd, az 1952. január 1. után születettek számára állapítanak meg bruttó bérből járadékot, és ettől az évtől kell majd adót fizetni a nyugdíj után. Öregségi nyugdíjra egyébként az pj szabály értelmében hász év szolgálati idő, és 62 éves életkor jogosít. Tizenöt évvel már résznyugdíj állapítható meg. Bevezetik továbbá az időskori járadékot is, mely azt az idős embert illeti, aki nem szerzett jogot teljes nyugyra, és nem rendelkezik semmilyen jellegű jövedelemmel, saját és a vele együttlakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havonkénti járandósága nem halaája meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének nyolcvan, egyedülálló esetében kilencven százalékát. Ez utóbbival, tehát az öregségi nyugdíjminimum nyolcvan, illetve kilencven százalékával megegyező összegű lesz egyébként az időskori járadék mértéke. Az áj, vegyes finanszírozású rendszerben a járulékok háromnegyed részét a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerbe, míg egynegyedét a tőkefedezeti pénztárakba kell befizetni. Az előzetes számítások szerint legalább tizenöt éves kötelező magánpénztári tagság szükséges ahhoz, hogy végül megfelelő ellátásban részesülhessen idős korára a befizető. ( Ezért is javasolják a szakemberek azt, hogy a 47. életévüket betöltötték csak abban az esetben lépjenek át az áj rendszerbe, ha jelenleg kiemelkedően nagy havonkénti jövedelemmel rendelkeznek.) A pénztárakba egyébként 1998-ban hat, 1997- ben hét, 2000-ben pedig már nyolc százalékot kell befizetni megtakarításként. A tagság a jövő év jáliusától pályakezdőknek kötelező érvényű. Akik úgy határoznak, hogy a jelenlegi rendszerben maradnak, azok számára az előző évek gyakorlatához hasonlóan természetesen innen finanszírozzák a nyugellátást. * * * A nyugdíjreform kialakításánál kissé kevesebb figyelmet szenteltek egy korábbi alkotmánybírósági döntésnek, mely 1996. október 22-én látott napvilágot. Talán csak most, amikor a döntést hozó élni kívánt rendelkezésével, került reflektorfénybe a mármár elfeledett, vagy nem is ismert határozat. Emlékezetes, hogy Magyarországon évtizedeken át csak abban az esetben lehetett öregségi nyugdíjra szert tenni, ha a jogosult munkaviszonyát ezzel egyidőben felmondta. Az említett határozat ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezte. Az pj szabály értelmében az a polgár, aki a nyugdíjkorhatárt betöltötte, és az előírt szolgálati idővel már rendelkezik, nem kell, hogy felmoncíja munkaviszonyát ahhoz, hogy nyugalomba vonuljon, s ez utóbbi jogcímen kapjon ellátást, a kettő ugyanis együtt is jár. Arra vonatkozóan csak a . szóbeszédre hagyatkozhatunk, hogy Pakson mennyien vannak, akik fent említett módon, több csatornán keresztül kapják megélhetésük zálogát, annyi azonban bizonyos, hogy jólértesültek élnek ezzel a kevésbé menedzselt lehetőséggel szűkebb környezetünkben is. Egyetlen kérdést tennék csak fel, persze nem a jólértesültek számára, sokkal inkább a taláros testülethez intézem: tudnak arról alkotmánybíráink, hogy Magyarországon munkanélküliség van?-pozbai-Paksi Hírnök ^ PAKS ES A VAROSKORNYEK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Paks, Dózsa György út 51-53. Pf.: 26. Telefon: 75/311-611. Telefax: 75/313-522. A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. Felelős kiadó: Herczeg József polgármester. HU ISSN 0865-560X v Számítógépes munkálatok: Megapress Bt. Nyomtatás: DC Nyomda, Paks. (Kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk vissza!) J