Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-08-22 / 29. szám
Paksi Hírnök 1997. augusztus 22. ELŐSZÖR PAKSON A HÍRNÖK RENDEZÉSÉBEN Bárdos Viktor (3-6 éves korosztály, Gyermekek Szépe) U' jságunk életében először fordult elő, hogy valamilyen program keretében bemutatkozik, nemcsak az olvasói, hanem a nagyközönség számára is. A két napos városi rendezvénysorozat alkalom volt arra, hogy kicsiket és nagyokat invitáljunk a sátrunkhoz és persze a pódiumra is. Tizennégy órakor két korcsoportban indult a versengés, a gyermekek szépe címért. A sorszámokat jelek helyettesítették, ezzel is nehezítve a zsűri amúgy is nehéz munkáját. A 6-9 éves korig levő korcsoport tizenöt tagja már kilépett a mesebirodalom kapuján és számokkal ellátva riporter kerestetik keretében mutatkoztak be a közönség előtt. Míg a jól ismert számokra táncraperdültek és a legifjabb figurákat mutatták be, a zsűri szorgalmasan jegyzetelt, melynek tagjai Herczeg József polgármester, Guti Ildikó a Diamond Fotóstúdió tulajdonosa, Kródi Andrea szépségkirálynő, Haholt Miklósné Óvodai Gondnokságok vezetője, és Kiss G. Péter lapunk főszerkesztője a közönség soraiból pedig Kern Tatjána voltak. Miután megszületett a döntés a döntés, minden kisgyerek átvehette a megérdemelt jutalmát: a 3-6 éves korig korcsoportban a Gyermekek Szépe szalag Büttl Györgyire és ros Ildikó, a lányok szeme fénye: Szabó Dávid, a fiúk kedvence: Liszmájer Kitti, a legkomolyabb kislány: Reich Martina, a leghuncutabb kislány: Baranya Alexandra, a közönség dyat Solt Noémi, a legvidámabb Nemes Ildikó, a legügyesebben bemutatkozó: Balezer Dóra, a legjobb táncos: Dudar Kitti, a legszebb hajú: Fülöp Alexandra, a legszebb mosolyú: Kiszl Nikolett, a legszebb szeműnek járó ajándékcsomagot Balogh Alexandra vehette át. A 6-9 éves korcsoportban a Gyermekek Szépe szalag Te is szép, én is szép... mosolyú: Kiss Alexandra, a legszebb hajú: Csekő Réka, a legszebb szemű: Papp A. Bian-Készül a bemutatkozó riport, szurkol a nézősereg Bárdos Viktorra került, a legbájosabb kislány: Trungel Vivien, a zsűri kedvence: Mészá-Smidt Tímeát és Reich Rolandot illette, a legvidámabb kislány: Magyar Anett, a legszebb Kedves mosoly a színpadon és a zsűri asztalánál ca, legtalpraesettebb riporter: Bárdos Tamás, a legjobb riportalany László Nikolett, a legjobb táncosok: Tóth Barbara és Besenci Bernadett, a legcserfesebb kislány: Sólya Erzsébet, a legvagányabb kissrác: Strasszer Dávid, a legkecsesebb kislány Tibai Zsanett, a legjobb tanuló: Doma Ágnes, a legjobb hangú Matvián Szabina. redves verseny volt, és hogy valóra váltottuk-e a kicsik hozzánk fűzött reményeit azt döntsék el a résztvevők. Kc ISTVÁN NAPI NÉPÜNNEPÉLY GYERMEKSZÉPSÉGVERSENY