Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-08-01 / 26. szám
1997. augusztus 1. Paksi Hírnök EMBERMESÉK MINDENKINEK ADJON AZ ISTEN SZÉP, HÁZAS ÖTVEN ÉTET! Az, hogy a Jantner eredeti . paksi vezetéknév, az a 73 esztendős Jantner Feri bácsi szerint nyilvánvaló. Mint mondja: „nézzen csak körül az országban fiatalember, s bármerre jár, ha Jantner vezetéknevű egyénnel találkozik száz százalék, hogy azt fogja mondani magának: paksi származású”. Feri bácsi és felesége, a hetvenedik évében járó Margit néni, született Aradi Margit, még idén tavasszal, pontosan április 15-én ünnepelték házasságuk ötvenedik esztendejét. Az aranylakodalom számukra sokkal nagyobb örömöt hozott minden aranynál, annál is inkább, mivel több mint száz rokon, barát, ismerős köszöntötte a fél évszázadon át egymást szeretetben megtartó idős házaspárt. „Gyönyörűséges ünnep volt, virág-tengeres ünnep” - mondja Margit néni. Amikor arra kérem a két szelid szavú idős embert, hogy meséljenek életükről, az együtt eltöltött ötven esztendő történéseiről Margit néni mosolyogva megjegyzi, hogy nem olyan különös embermese az ő életük, Feri bácsi óvatosan hozzáfűzi, hogy ő valamikor az ötvenes évek idején egyszer már szerepelt újságban, s ez az akkori szereplés igen rossz emléket gerjeszt benne. Nem csoda, hiszen az a bizonyos ötvenes évekbeli írás az édesapját és őt ért igazságtalanságot volt hivatott alátámasztani. Mondvacsinált indokokkal, így padláson penészesedett kukorica, fele sem igaz árufelhalmozás vámjával kuláklistára tették mindkettőjüket, s börtönbe is csukták, sőt később Feri bácsit kényszer-bányamunkára is ítélték. Innen ’53-ban amnesztiával szabadult, de a téeszesítések idején családja könyörgésegyőzködése ellenére is visszatért a bányába.- Mondtam, ha a föld az éggel összeér, akkor sem teszek soha többé egy kapavágást. Akit egyszer, vagy kétszer arcul ütöttek, pofon vágtak, az élete végéig nem felejti el- mondja Feri bácsi.- A kényszermunka után is visszatért a bányába. Gondolom nem volt könnyű egy tősgyökeres paksi embernek távol a szülőhelytől, családtól...- Valóban, öt generációs paksi családból származom, legalább százhúsz éve él itt a famíliám. Szép nagy házunk volt a Horthy Miklós, akarom mondani a Dózsa György úton, a mai Polgármesteri Hivatal helyén. Amikor lebontották, a vejemmel és a lányommal úgy döntöttünk, hogy új házat építünk itt a Hársfa utcában, mondván: ha eddig szépen megvoltunk, ezután is szépen megleszünk, maradjon együtt a család. Persze, hogy hiányzott a család meg az otthon, ott is hagytam a bányát. Hazajöttem, de a kapát akkor sem vettem a kezembe, a Konzervgyárban helyezkedtem el, innen mentem nyugdíjba, a feleségem viszont a föld szerelmese, ő a mezőgazdaságban dolgozott a nyugdíjazásig.- Nem tudtam volna meglenni a föld nélkül - folytatja Margit néni. - Igaz, az ötvenes évek nehéz évek voltak, de kinek nem voltak nehezek? Nekem is apósom, féljem börtönben voltak, anyósom nagy beteg, akkor született meg az egyetlen kislányunk. Teheneket fejtem, napszámba jártam, valahogy fenn kellett tartam magunkat. Megértem, hogy a férjem a meghurcoltatások miatt kiábrándult a földből, pedig az egész családja, az ükapjáig visszamenőleg mindenki földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Hiába, ezt hozta a sors. Én is paraszt családból származom, nem tudtam megválni a földtől, ami megtanított a munka szeretetére.- Mikor és hogyan találtak egymásra?- Akkoriban Faddon laktam, de itt tanultam Pakson a Katolikus Leány Iskolában. A férjem jó barátságban volt az unokabátyámmal, rajta keresztül ismertük meg egymást, ’47-ben házasodtunk össze.- Feri bácsi, sokáig a paksi katolikus templomi kórus tagja volt...- Kereken ötven évig. Nagyon kedves emlékek fűznek hozzá, sajnos ma már nehezemre esik vállalni a kórustagságot.- így, az aranylakodalom után, gyémánt lakodalom előtt mit üzennek a felnőtt emberi életre készülő fiataloknak? A zt, hogy ilyen szép szereteben eltöltött hosszú és méghosszabb házasságokkal ajándékozza meg őket az Isten, mint a miénk - válaszolja Margit néni, miközben Feri bácsi pedig egyetértőén bólogat. Szarka József KIHÜLLOn VÉREK 1997. július 20-án vasárnap, Vo. ronyezstől 75 km-re egy korábbi internálótábor helyén, Bolgyirevka falunál a 2. magyar hadsereg pusztulásának requiemeként felavatták Törő Győző emlékművét. Hét kopjafa közepén a Megbékélés Kapujával hirdeti a magyar katonák hősi halálát. Jövő nyártól szervezett zarándokutakon látogathatnak el a kegyhelyhez az emlékezők. Sok paksi család arcán jelennek ez alkalomból meg kegyeleti könnyek. Elmentek fiaik a frontra a hideg muszka birodalomba. 1942. április 17-e és június 15- e között három lépcsőben szállították a 2. magyar hadsereget a hármas doni hídfőhöz és Kurszk környékére. A hadművelet 15 napja alatt 86 ezernél több katona esett hadifogságba. Itt harcolt Vájer Mátyás, Holweiger István, Sere János és Kern Sándor főhadnagy, paksi lakos is, bizonyára több társukkal együtt. Vájer Mátyás az áttörés után hadifogságba került, visszaemlékezéseit az 1991. november 20-ai és december 4- ei Paksi Hírnökben olvashatják. Brunn János györkönyi lakos egy tévéműsor alkalmával a következőket mesélte el: „26-án azt mondták, hogy csak egy kis hátizsákot vigyünk magunkkal, egy kicsit gyalogolni fogunk, nehogy bekerítsenek minket az oroszok. Március 5-én volt az első pihenő, ott maradtunk április végéig. Már csak negyvenketten voltunk a százhatvanból. Május végére kerültünk haza.” Paks 1991-ben állított emléket a 2. világháború helyi áldozatainak. Hernádi Ferenc, városunk nyugalmazott postamestere, Budapest előharcaiban és Dél-Magyarország biztosításában vette ki részét a háborúból. Ma a következőket mondja: minket levente koromban arra oktattak, hogy egy háborús emlékmű előtt tisztelegve kell elhaladni. Ha pedig alakulatban masírozunk el mellette, akkor díszmenettel adózzunk a kihullott magyar vérnek. Tóth Andrea
