Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-07-25 / 25. szám

Paksi Hírnök 1997. július 25. EMBERMESÉK TOLVAJFOGÓ ANDRÁS Egyedül vagyok, nem fáj már semmi, csak az élet... Las­san én is elfogyok, akár az infú­ziós üvegből az éltető nedű. Egyetlen gondolat van még, amit papírra vethetek: Banké András élt, aránylag szép életet... Nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy ilyen gondola­tokkal nézett farkasszemet, aki ebben az aránylag szép életben ßvdrosi szülöttként látta meg a napvilágot, kisiskolásként sze­rencséje volt az akkor még csak reménységek próbáit figyelni egy pince ablakából az alagsor­ban. Aztán maga is zenélhetett, majd tánccal is próbálkozott, ké­sőbb, ha művelni nem is, áhítat­tal figyelni a tehetségeket, min­dig képes volt. Aztán írni kez­dett. Először Budapesten, napi, - hetilapnál kulturális rovat munkatársaként, azután volt szerkesztő, sőt - igaz csak vidé­ken -, de főmunkatárs státusig, főszerkesztőségig vitte... „A cím nem érdekel" - mondogatta. Egyetlen célja volt mindvégig: elhinteni fiatalba, idősbe a kul­túra magját, majd nézni ho­gyan válik csírává, növekszik. Váratlanul vett erőt rajta a gyengeség. Észrevétlenül tá­­madta-emésztette az alattomos kór, aminek sokáig nem adta át fiatal testét. Végül azonban, amikor szembe kellett néznie meggyengült alkatával, szem­besülni azzal, hogy ereje fogy­tán tetemesre növekvő feladata­it képtelen huszonnégy óra alatt elvégezni, már csak a Könyv éltette. Egy kötet, mely­ben az egész élet gyümölcse benne rejlik, s melyben elmond­hatja, közvetítheti mindazt, amit megtanult. Minden meg­volt, ami lehetővé tette a mű el­készültét, egyetlen mecénás, a Sors mérte szűkmarkúan amit csak ő adhat: az időt. Mi maradt az el nem készült sorok helyett? Egy fehérrel be­vont ágy, melyben észrevétle­nülfekszik a szürke test. Nem fáj semmi, pusztán a lét. András élt: aránylag szép és . tartalmas harminchét évet. Pozbai Ildikó • SZABKA JÓZSEF Nagy bajban lesz az a kutató, aki egy szép napon meg­próbálja felmérni, hogy a tavasz elvirágzásától az őszbe merülő nyárig kit, mit, miért, mikor és hogyan loptak el Pakson, Paks­ról és környékéről. Nincs az a bűnüldöző, nincs a rendnek olyan őre, aki hiánytalan felmé­rést tudna készíteni a szemes magyar, a jelen tapasztalataink szerint még szemesebb nem ma­gyar tolvajkodás „eredményei­ről”. Kiderül, hogy értenek bi­ciklik és a csónakok átalakításá­hoz, tudják hogyan kell „leszop­­ni” üzemanyagot két- és négyke­rekű járgányainkról. Tudják, ho­gyan kell virágot, könyvet lopni a kedvesnek, hogy ezután csó­kot is lophassanak, értenek a zsebmetszéshez, sőt az ellenük nevelt-tartott ebek ellopásának csínjához-bínjához is értenek. * * *- A Tocsik-ügy nem ügy - mondja önérzetesen a sötét bő­rű Konrád, úgy tartja, hogy ő ön­kéntes tolvajfogó.- Elmondhatom, hogy engem még nem fogott el senki, én vi­szont komoly eredményeket tu­dok felmutatni a piaci tolvajok elfogását illetően.- A rendőrségnek dolgozik?- Bolond lennék. Ha elfogok egy tolvajt: vagy megosztja ve­lem a lopott árut, vagy megdor­gálom kissé, amúgy „fizikáli­Aközép-keleteurópai államo­kat sújtó, a krónikákba csak az „évszázad áradása” cí­men bekerülő természeti kataszt­rófa áldozatainak megsegítésére a Magyar Vöröskereszt is bekap­csolódott. A paksi vezetőség ezen az úton kéri, hogy akinek módjában áll adni konzervet, takarót, bébié­telt, zseblámpát, oltóanyagot, va­lamint védőkesztyűt minden nap munkaidőben reggel nyolc órá­sán”. Az én munkám nagyon hasznos, ugyanakkor nagyon veszélyes vállalkozás. Igaz, nem fizetek adót, se semmit. Én be­csületes ember vagyok. Ha visszaszerzek tolvajoktól egy­­egy kerékpárt vagy ebet, a mun­kámat megillető honorárium el­lenében kész vagyok visszaszol­gáltatni eredeti tulajdonosának. * * * Alacsony termetű, szintén sö­tét bőrű, harminc év körüli fér­fiú nyakát szorongatja Konrád nem messze a piaci forgatagtól, a Szent János utca sarkán.- Maga tolvaj? - kérdezem az elfogott, kétségbeesetten vergő­dő embert.- Persze, hogy az vagyok. Mit gondol miért van mindig a nyo­momban, Kalocsán is, meg Gé­­derlakon is, meg a dunaföldvári vásárban is, meg a paksi piacon is ez a tolvajfogó Konrád? Min­dig elkap, pedig a rokonom. Apám együtt nevelt bennünket, volt úgy, hogy egész nap téglát, meg mindenféle súlyokat cipel­tünk az injainkra kötözve, hogy jó hosszúra nyúljanak, s ezek­nek köszönhetően jó tolvajok legyünk. A zsebesnek nem sza­bad tévedni, igen tisztelt uram, mert ha téved, akkor vége van, de akkor még jobban vége van, ha elkapják ilyen Konrád félék.- Hallgass, te bűnben élő sen­kiházi - sziszegi a megszeppent kis ember fülébe a vagy három­tól, délután négy óráig juttassa el címünkre: Paks, Dózsa György utca 23. szám. Akik pénzado­mánnyal kívánnak segíteni, azok a Magyar Kereskedelmi Banknál nyílt egyszámlaszámra tehetik meg felajánlásaikat: 10300002-20329725-71483285. A karitatatív szervezet a Pol­gári védelem Paksi Parancsnok­ságával karöltve az árvízsújtotta vidékek gyermekei (10-16 évig) elszállásolását tervezik, így ké-SEGÍTSÉGET VÁRNAK! szór megtermettebb Konrád, s így folytatja: - Azt mondd meg az úrnak, hogy jelen esetben mit loptál?- Itt Pakson nem lehet a pia­con itt a piros, hol a pirosozni mint a földvári vásárban - pa­naszkodik keserűen, remegő hanggal az elfogott. - Loptam egy pár kis cipőt a kislányká­nak, meg loptam egy pénztárcát, de abban nem volt csak kétszáz­pár forint, hogy a rák egye lelkét a gazdájának. Aranyos uram, ha több lett volna benne, most bé­kén hagyna ez a Konrád.- Miért hagyná békén?- Mert akkor elfeleznénk, de ezt a keveset nem adom neki, csak a bukszát adom.- Mondják, mióta élnek eb­ből a nem éppen veszélytelen munkából?- Mostmár hagyjon minket békén, mert magát is megfo­gom, de úgy megfogom, hogy még segítségért sem fog tudni kiabálni - formed rám türelmét vesztve Konrád. - Jön utánunk mint a kiskutya, de nem hogy dörgölőzne, még a végén felje­lenti a becsületes tolvajfogót. * * * Jobbnak látom, ha nem fagga­tom tovább sem a tolvajt, sem a tolvajfogót. Elköszönök gyor­san, ám nem tudom megállni, hogy jó húsz méter távolságból vissza ne tekintsek a vallatás színhelyére. Látom, amit vár­tam, tolvaj és tolvajfogó hango­san, egymás szavába vágva fel­becsülik a pénztárca értékét. Hiába, a paksi piacon még egy tolvajfogóban sem bízhat meg az ember. rik, hogy akinek módjában áll egy hónapra vendégül látni len­gyel gyermekeket, szállásról, el­látásukról gondoskodni, az szin­tén jelentkezzen a Vöröskereszt már említett címén. Egyébként, mint a parancs­nokságon megtudtuk: lap­zártánkkal egyidőben a Duna ví­zállása Paksnál 614 cm volt, így még az első fokú árvízvédelmi ké­szültséget sem vezették be. A leg­alacsonyabban fekvő, s ezért fo­kozott veszélynek kitett Árvíz ut­ca lakói is biztonságban tudhatják magukat, hiszen közel két métert emelkedett még a folyó.

Next

/
Thumbnails
Contents