Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-06-27 / 24. szám
1997. június 27. Paksi Hírnök VAROSTORTENET száztíz eve történt KOMPKATASZTRÓFA PAKSON „PAJZSÉ ÁLL ISTEN KEGYELME” „Testvér, anya, apa, gyermek feküsznek a parton a borzasztó halálküzdelem nyomaival, tépett ruha, kuszáit hajak karmolt arczok véres tanúságot tesznek a birkózásról.” Így emlékezik vissza a Magyar Szövetség című lap 1888. június 21-én az 1887. június 18-ai kompkatasztrófára. Azon a napon négyszázan indultak a reggeli komppal Paksról a Jézus szíve napi kalocsai búcsúra Spiesz János paksi apát-plébános vezetésével. Csak néhányan maradtak a parton, mert nem mertek felszállni a zsúfolt járatra, hiszen nagy szél korbácsolta a vizet, és tette csípős hideggé a levegőt. Miért nem félt a többi ember? A XXI. század küszöbének embere csak próbálkozást tehet, hogy megértse a XIX. század öregjeinek gondolkodását; csak közelebb kerülhetünk hozzájuk azzal, ha végignézünk a korabeü városon. A Monográfia felsorolja a kiépítetlen várost sújtó árvizek és tűzvészek gyakoriságát az általam idézett lap (olvasásáért köszönetét mondok Bencze Barna tanár úrnak) pedig egyenesen így jellemzi az 1880-as éveket: „szerencsétlen és szomorú”. A két jelzőt hosszas indoklás követi: „a városnak utolsó hét évében tizenegyezer-tizenkétezer lakója közül... a hat évben átlagosan háromszázhatvanhét-háromszázhatvannyolc ember, a hetedikben (a katasztrófa évében) pedig hétszázkilencven ember vesztette életét. A halottak jegyzékébe be van írva négyszázharminchét hét év alatti gyermek... ez oly szám, mely a legfásultabb szívet is kell, hogy megindítsa s a legközönyösebb agyban is aggodalmat keltsen.” Az aggodalommal telt szív hajtotta a búcsúsokat 1887- ben a kompra, és az a hit, hogy végre jobbra fordulhat az élet Isten segítségével. Nagyon kellett a segítség, és tudták hogy ha az apáttal utaznak inkább áldottak lesznek és kegyesebb lesz búcsújuk is. A komp megrakodott, a révészek a Dunára taszították és az azonnal merülni kezdett... zűrzavar, tolongás... „kezdenek a vízbe ugrálni, a fele megmenekül, a másik fele többnyire egymásba gabalyodva, egymást gyűrve a Duna áldozata lesz”, de sokan a parton hűlnek ki a rideg szélben. Körülbelül kétszáz ember lelte halálát. „Minden utcában öt-hat halottas ház, minden halottas házban egy, két halott. Ötvenen, hatvanan ássák egyszerre a sírokat...” Kalocsa bíboros érseke ezer forintot adományozott az árvák részére. Ezen kívül adakoztak még „3587 frt 03 kr-t”. A pénzt egy - a szétosztásra felállított - bizottság kezelte, melynek elnöke Spiesz János apát-plébános volt. Az árvák segélyét nagykorúságig a takarékpénztárba helyezték, a többi adományból ruhákat, cipőket és egyéb segítséget adtak a rászorultaknak. A katasztrófa utóélete a „Magyar Szövetség” hasábjain 1888. júniusig követhető nyomon: „a katasztrófa egyik áldozata Patai János és felesége, szülőknek 16 éves Anna nevű leányuk, ki 1887. június 18-án halt a vízbe, folyó évi május 24-én találtatott meg a gerjeni Dunában. Ez ideig a katasztrófa áldozatai közül heten nem kerültek elő.” Most 1997. június 18-án, száztíz évvel a paksi szerencsétlenség után szórjuk a kegyelet virágait a vízbe és ne feledjük el bármi is történt, felettük és „felettünk Pajzsúl áll Isten kegyelme”. Ha nem mulasztotta volna el megvenni a múlt héten a Paksi Hírnököt, akkor elolvashatta volna, hogy a Paks Városért Mozgalom a helyi érdekekért dolgozik, hogy a partfal programra húszmilliót nyert Paks, hogy a diákok a nyár folyamán táborról-táborra vándorolhatnak, hogy épül a Penny Market áruház, hogy a Konzervgyárban ismét „uborkaszezon” van, hogy egy bikácsi asszony élete csúf véget ért, hogy a paksi bokszolok most nem nyertek meccset, hogy a közvéleménykutatáson lapunk is megmérettetett... Legközelebb megveszi a Paksi Hírnököt? KÖSZÖNET Vastapssal zárult kórushangversenyt hallhattak az érdeklődők, akik vasárnap este megtöltötték a katolikus Nagytemplomot. A hangverseny után az adakozóktól 52 618 forint gyűlt össze a Kereszt utcai óvodások „Angyalkert” alapítványa javára. A gyönyörű énekeket, a hívek segítségét, akik süteményekkel és italokkal látták vendégül a kórustagokat, és minden segítő felajánlást, ezúton is hálásan köszönöm a gyermekek nevében. . . „ . ., . Az Angyalkert Alapítvány Kuratóriuma
