Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-06-27 / 24. szám
Paksi Hírnök 1997. június 27. VÁROSHÁZA TESTÜLETI ÜLÉS A NYÁRI SZABADSÁG ELŐTT A városháza földszinti tanácskozó terme adott otthont június 17-én és 18-án a képviselő testületi ülésnek. Először Herczeg József polgármester köszöntötte a testület tagjait és az érdeklődőket, majd beszámolt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Ezután a május 13-ai képviselő testületi ülésen elhangzott interpellációkra válaszolt Dr. Blazsek Balázs jegyző és a polgármester. Az interpellációkra adott választ a testület tagjai elfogadták. Miután döntöttek a napirendi pontokról a testület zárt ülést rendelt el, ahol a 661. számú Szakmunkásképző és Szakiskola vezetői állására kiírt pályázat elbírálása volt a tét. A szakmunkásképző igazgatójának öt évre Czethoffer Gyulánét választották. A zárt ülést a Gallup Közvéleménykutató Intézet felmérésének ismertetése követte. Emlékezetes, hogy hónapokkal ezelőtt a képviselőtestület úgy határozott, hogy felkéri az említett közvéleménykutató intézetet arra, hogy a helyi közművelődési intézmények, helyi médiumok ismert, és elismertségéről készítsen reprezentatív felmérést, majd eredményeit terjessze a képviselők elé. A nyolcszáz fő részvételével elkészített felmérés eredményeit Fischer György, a Gallup Intézet vezetője nagyvonalakban ismertette. Elmondható: Pakson, és a közigazgatásilag hozzá tartozó Dunakömlőd városrészben élők közel hatvan százaléka nem pusztán ismeri, de nap mint nap használja is a kultúra adta lehetőségeket. Leginkább a kömlődiek, és az idősek vannak elzárva (közlekedési nehézségek, kor miatt) a művelődés tág terétől. A VMK kulturális programjait leginkább a fiatal, iskoláskorú kororsztály veszi igénybe, s meg vannak elégedve vele, hasonlóképpen a Városi Múzeummal, és a Városi Könyvtárral. A helyi médiumokra szintén érdeklődéssel figyel a paksi lakó: a megkérdezettek ötvenhárom százaléka nem pusztán ismeri, de naponta hasznába is mindhárom hírforrást, melyek tájékoztatását objektívnek, és viszonylag alaposnak tartják. Rósa Géza azt kérdezte a tanácskozási joggal résztvevő Gallup munkatársaktól, hogy menynyire lehet városunk elégedett az eredményekkel. A kérdésre Fischer György azt a választ adta, hogy ugyan a Gallup Intézet még soha nem kapott más, hasonló nagyságrendű várostól üyen jellegű felmérés elkészítésére felhatalmazást, azonban a hatvan százalékos érdeklődés és kulturális életben való részvétel jó eredménye. Rósa Géza, a közvéleménykutatás megszervezésére létrehozott ad hoc bizottság elnöke a hallottakat úgy sommázta, hogy intézményeket, médiumokat nem kell bezárni Pakson, majd a jelentés elfogadását kérte a testület tagjaitól, akik azt egyhangúlag támogatták. * * * Éles vita bontakozott ki a harmadik napirendi pont tárgyalásakor a képviselőtestület körében. Az előterjesztés annak a korábbi testületi döntésnek eredményeként jött létre, ami az önkormányzati intézményeknél szükséges racionális működés kialakítását jelenti. Az oktatási, kulturális és sportbizottság néhány módosítással az előterjesztésben foglaltakat támogatta, csakúgy, mint az egészségügyi és szociális bizottság. A gazdasági bizottság álláspontját tolmácsoló dr. Bencsik Lajos ugyancsak támogatta a határozati javaslatot, mely az intézményvezetők szakmai megfontolásai alapján készült, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy nem pusztán az önkormányzati intézményeknél, de a hivatal személyi állományában is kezdeményezzenek szükség esetén leépítést, amennyiben ez költségmegtakarítást jelent. A pénzügyi bizottság szintén csak számos módosítás esetén tucjja támogatni a határozati javaslatok valamelyikét. A képviselői kérdések keretében dr. Rónaky József arról érdeklődött, hogy vajon készült-e olyan felmérés, amely a racionalitás jegyében eszközölt megszorítások hatására vonatkozik. Herczeg József nemmel felelt. Miután az előterjesztés rendkívül terjedelmes, dr. Rónaky József azt javasolta, hogy ne tárgyalják részleteiben a nyári szünet utolsó ülésén a kérdést, hanem csak a főbb pontokat meghatározva, azokat pontosabban kidolgozva térjenek vissza rá ősszel. Bor Imre javaslatát, miszerint készüljön működéskiadást csökkentő tételek felmérése, az abból eredő KÖZMEGHALLGATÁS Közmeghallgatás szakította félbe a harmadik napirendi pont tárgyalását. Egy felháborodott szülő kért orvoslást arra a problémájára, hogy a Deák Ferenc Általános Iskola kisdiákjai évek óta különböző éttermekben kényszerülnek ebédelni járni, noha egy az elmúlt évben hozott önkormányzati határozat szerint jövő évre a testület húszmillió forintot különített el étterem építésére. Az építkezés kezdése, valamint a felvilágosítás érdekében aláírásgyűjtési akcióba kezdtek, ám mindmáig válaszra sem méltatták őket. A hallgatóság soraiból felszólaltak a gyapaiak ügyében is. Mint arról lapunk hasábjain több alkalommal is beszámoltunk a volt Állami Gazdaság jogutódja, a PAG Rt. értékesíteni kívánja az ÁG-lakásokban élők otthonait, azonban azt a velük szemben támasztott feltételekkel nem képesek megvásárolni. Herczeg József felszólította a jegyzőt, hogy nézzen utána a kialakult anomáliának, és tizenöt napon belül adjon írásos választ. Ezt követően néhány kisgyermekes anyuka szólalt fel ismét a Gesztenyés úti óvodarészleg megszüntetésével kapcsolatban. Ismeretes, hogy hamarosan az említett helyre idősek költöznek, ám januárban Herczeg József ígéretet tett arra, hogy az érintett csoportba járó óvodások, amennyiben nem akarnak más óvodába járni, úgy iskoláskorukig fenntartják számukra a jelenlegi csoportjukat. A probléma ott kezdődik, hogy, mint azt egy szülő kifejtette: az elmúlt héten az óvoda dolgozóitól azt a felvilágosítást kapták, hogy a szomszédos Módszertani Bölcsödé egy csoportjába kell átköltözniük a gyerekeknek. A szülők most úgy sejtik, a cél: rábírni őket arra, hogy írassák gyermekeiket máshová. Ennek elkerülése érdekében Herczeg József számára címezve átadtak egy beadványt, miszerint a polgármester írásos ígéretet tesz arra vonatkozóan, hogy a gyerekek valóban együtt maradhatnak most már a Módszertani Bölcsödében, amíg iskoláskorúvá nem válik mindegyikük. Az ultimátumszerű javaslatra a polgármester úgy reagált, hogy a Gesztenyés úti óvoda körül kialakult helyzet nem ilyen rémes, az mindössze politikai hangulatkeltés. A kijelentést a felszólaló szülők mindegyike visszautasította, majd miután pattanásig feszült a hangulat, Herczeg József a beadványt aláírta, a testület ebben támogatta őt. A közmeghallgatáson Szmola Vince a kömlődiek érdekében emelt szót. Elmondta: úgy érzi, nem jut arányaiban megfelelő mennyiségű pénzösszeg a falubeliek számára, noha ők éppolyan polgárai a városnak, mint a belvárosban élő paksiak. Herczeg József nem osztotta ezt a nézetet.