Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-06-13 / 22. szám
Paksi Hírnök 1997. június 13. MUNKAÜGY A sok éves gyakorlattól eltérően a munkaügyi szakemberek már tavasszal azt tapasztalták, hogy a pályakezdő fiatalok, amennyiben nem sikerült a felvételijük valamelyik szakmunkásképző intézetbe, középiskolába, vagy felsőfokú szakmunkásképző intézetbe, már májusban jelentkeztek (regisztráltatták magukat) a munkaügyi kirendeltségeken. Bírálat Izsák Jenő karikatúrája PÁLYAKEZDŐK ELŐNYBEN Július elsejétől azonban megváltozik a pályakezdők támogatási rendszere, mégpedig a fiatalok és a munkáltatók számára is kedvezően. ÁLLÁST KERESNEK A minden hónapban elkés.itett munkaügyi statisztika szerint megyénkben ellentmondásos képet mutat a munkanélküliség alakulása. Májusban összességében mérséklődött a regisztrált munkanélküliek száma, de nőtt a pályakezdőké. Részben az az oka ennek - magyarázzák a munkaügyi szakemberek - hogy a tavaly hozott rendelkezés értelmében pályakezdőnek számítanak a nyolc általános iskolai végzettségűek is, és ők az év legkülönfélébb szakaszaiban jelentkeznek a kirendeltségeken. Tavaly májusban nyolcvanhárom új pályakezdő, az idén kétszázharminchárom kereste fel a kirendeltségeket. Tolna megyében májusban összesen tizennégyezer hatszázkilencvenkettő regisztrált munkanélküli volt, (az előző hónaphoz képest hatvanegy fővel kevesebb), közülük ezemégyszázötvenhat pályakezdő keresett munkát- ötszáznegyvenkilenc fővel több, mint egy évvel ezelőtt. Pakson és környékén ötven fővel nőtt májusban a munkát keresők száma, így kétezernégyszázhatvannégy munkanélkülit tartottak nyilván a paksi kirendeltségen. Itt is több a pályakezdő munkanélküli most, mint korábban. Ennek okát azzal is magyarázták a kirendeltségen, hogy a május 6-án megtartott képzési és állásbörze sikerrel zárult. (Olyan fiatalok is jelentkeztek a kirendeltségen, akik eddig nem szerepeltek a regisztrációjukban.) Pakson májusban százhuszonkilenc szabad munkahelyre kerestek munkavállalót a cégek és a vállalkozók. A munkanélküliségi rangsorban a város és környéke a harmadik helyre csúszott vissza a megye kirendeltségei közül. A Tolna megyei munkanélküliségi ráta 13,5 százalék volt, Pakson 12,2 százalék. T. Sz. • TIHANYI SZILVIA A törvényalkotók nem változtatták meg azt a fogalmat, ami a pályakezdőket takarja. A középiskolát végzettek huszonöt, a főiskolát, egyetemet végzettek harminc éves korukig számítanak továbbra is pályakezdőnek, amennyiben a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkeznek: a tanulmányaik befejezése után nem szereztek jogosultságot a munkanélküli járadék folyósítására (nem dolgoztak egy évig) és regisztráltatták magukat a munkaügyi hivatalnál. A rendelkezés kedvezően érinti azokat a fiatalokat ezután, akik már igénybe vették a pályakezdők munkanélküli segélyét. A támogatás júliustól őket is megilleti. (Fontos azonban, hogy a gyesen, gyeden levők, a terhességi, gyermekágyi segélyt kapók, a sorkatonák továbbra sem számítanak pályakezdői körbe.) A munkáltató, ha olyan fiatalnak biztosít munkát, aki a tanulmányi ideje alatt nála töltötte a gyakorlati idejét, foglalkoztatási támogatást kérhet a munkaügyi kirendeltségtől. Július elseje után ezt a kérelmet akkor kell beadnia a hivatalhoz, mielőtt a fiatal munkaerőt felveszi, akinek az iskola befejezése után kilencven nappal el is kell a munkaadójánál helyezkedni. A támogatás mértéke a mindenkori minimálbér fele, ha legalább hatórás munkaidőben foglalkoztatja a munkáltató a pályakezdőt. A munkaadónak kétszázhetven napig folyósítják ezt a támogatást - mindennek fejében még kilencven napig foglalkoztatni kell a fiatalt. A munkaadók számára a pályakezdő fiatal alkalmazása esetén munkatapasztalat-szerzési támogatást is adnak a munkaügyi kirendeltségek. Ennek az a feltétele, hogy a pályakezdő regisztráltassa magát a kirendeltségen és már kilencven napja együtt is működjön a hivatallal. A munkáltatónak a támogatás iránti kérelmet az előtt kell benyújtania, mielőtt munkát biztosít a regisztrált pályakezdő munkanélkülinek. Ezt a támogatási fajtát háromszázhatvan napig folyósítják a munkaadónak, mégpedig úgy, hogy a fiatal munkabérének ötven-száz százalékát kézhez kapja. Az összeg nagysága és mér. téke a pályakezdő szakképzettségétől függ. Július elseje előtt a munkatapasztalatszerzési támogatás a mindenkori közalkalmazotti bérbesorolás alsó határának ötven százaléka volt.