Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-05-30 / 20. szám
1997. május 30. Paksi Hírnök 11 (Folytatás a 10. oldalról) Számtalan orvost, mérnököt vezetett be az írás, olvasás tudományának birodalmába az idős tanító, aki úgy tartja, az okos gyerek „nem tétel” a pedagógusok számára. Példákat sorol arra, hogyan sikerült felzárkóztatnia a rosszabb képességű tanulókat, akik hasonulni akartak a jókhoz, meséli tapasztalatait arról, mennyit jelent a családi háttér.- A mostani kicsik sorsa nagyon nehéz. Sok szülő pénzért elveszíti a gyerekét, napközibe adja, nem foglalkozik vele, mert a munkája nem hagy neki elég időt... Sajnálom őket azért is, mert az állatorvosi ló szerepét osztották rájuk: minden évben más, új tankönyveket nyomtatnak, régen ez nem így volt, kézről-kézre jártak a könyvek, fontos lenne most is a folyamatosság, az állandóság, hiszen „minden követelmény csak akkor érvényes, ha kőbe vésik azt...” Rossz módszerekkel tanítják őket, ez az oka annak, hogy van olyan diák, aki eljut gimnáziumig úgy, hogy nem tud rendesen olvasni... Vájer Margitot 1969-ben nyugdíjazták. Huszonnyolc év eltelt már, mióta nem olvas a fáradt gyerekeknek mesét. Régi könyvek veszik körül, amikért maga is egyre ritkábban lapoz fel. Rosszul lát, a vérnyomása és a csontjai sem olyanok, mint régen... Egy valamit még szeretnék... - mondja búcsúzóul - elmenni a katolikus iskolába, ahol ötven éve tanítani kezdtem... SZÍV SZALON Esküvői Ruha» kolcsonzo Paksi Irodaház Paks, Dózsa György út 51'53. Tel.: 75/311-611. Nyitva: H-P: 8-17, Sz.: 9-12-ig. • Szarka József abriella ötvenhatodik élet- VI évét tölti, ám a jól szituált üzletasszony legalább tizenöt-húsz esztendővel fiatalabb nő benyomását kelti. Válása után két gyermekét - akik immár felnőttek, családot alapítottak - egyedül nevelte. Jelenleg egy Pécsen működő Kft. ügyvezető igazgatója, de család híján teljesen magára maradt. Mindt mondja: semmit sem ér a siker, a pénz, ha az ember társtalan. Gabriella barátai hosszas győzködése, és önmagával való vívódás után egy napon felemelte a telefonkagylót, és feltárcsázott egy hölgyeknek-férfiakat közvetítő irodát. így ismerkedett meg a paksi születésű Jánossal, jelenlegi férjével, aki nem kevesebb, mint harminc évvel fiatalabb. * * *- Nagyon hosszú ideig szenvedtem ezen a döntésen - meséli Gabriella. - Barátaim, ismerőseim éveken át biztattak: „Van pénzed, jól tartod magad. Miért nem flörtölsz egy kicsit? Nem kell ahhoz férjhez menni, hogy jól érezze magát az ember.” Hozták a közvetítő irodák hirdetéseit. Végül engedtem. Őszintén szólva, már nagyon szerettem volna egy férfivel kapcsolatot teremteni, szerettem volna, hogyha mást nem is legalább egy kis gyengédséget hoz valaki az életembe. Hívásomra válaszolva a közvetítő iroda alkalmazottja invitált, hogy fáradjak be hozzájuk, és válasszak magamnak a fiúk közül. Természetesen ezt nem mertem vállalni. Elmondtam, hogy csak egy fogadásra szeretném ha elkísérne valaki. Kérdezték, hogy milyen férfi az elképzelésem, milyen ruhában legyen, hol keressen, és mennyi időre kívánom igénybe venni a szolgáltatásait. A dolog anyagi oldalát kettőnkre bízták.- Nagyon féltem a találkozástól. Azt sem tudtam, hogy milyen ruhát vegyek fel, hogyan sminkeljem magam. Amikor Jánosnak ajtót nyitottam meg sem tudtam szólalni. Jóképű, elegáns fiatalember állt előttem, nagyon udvariasan bemutatkozott, és kedvesen megjegyezte, hogy talán rosszkor érkezett. * * *- Jogásznak készültem, így kerültem Pécsre - mondja János. - Őszintén szólva, nem ment az egyetem, így keresnem kellett valami megélhetési forrást. Vagy két hónapja dolgoztam az irodánál, amikor Gabriellával találkoztam. Mint találkozásunkkor kiderült az említett fogadás csak indok volt, így elmentünk vacsorázni. Átbeszélgettük a fél éjszakát. Igaz, a cehet Gabriella állta, de ezen kívül nem fogadtam el tőle pénzt. Újabb és Újabb találkozások követték egymást, végül azt mondta, hogy nem kell őt feleségül vennem, de hagyjam ott az irodát, vásárol nekem lakást, autót, ad annyi zsebpénzt amennyire csak szükségem van, akár szeretőket is tarthatok, csak maraújak a közelében. Elfogadtam az ajánlatát, azzal a feltétellel, hogy feleségül veszem. * * *- János akkor is kedves volt hozzám, amikor még egy fillért sem költöttem rá - mondja a feleség. - Nincsenek anyagi gondjaink, s ha ő maradék időmben még tud adni nekem néhány boldog évet, én nem sajnálom ezekre az évekre a pénzt.- De nem áltatom magam. Mindenesetre már az is fontos, hogy az eddig együtt töltött idő hozott egy kis fényt az életembe. Ha csak ezt veszem, számomra már így is megérte. Egyébként egyáltalán nem egyedi eset a miénk. Nézzen csak körül hangversenyeken, színházakban, s látni fogja, hogy milyen sok hozzám hasonló korú hölgy mutatkozik jóval fiatalabb férfiakkal. Hogy mit szólnak mindehhez a gyermekeim? Ők művelt, felnőtt emberek, köztünk és köztük teljes a harmónia, sőt helyeslik, hogy végre nekem is van valakim. A férjem szülei sajnos már nem élnek, nővére velem egy kicsit tartózkodó. Én csak annyit tudok mondani: a hozzám hasonló korú és helyzetű hölgyeknek, hogy ha tehetik bátran vásároljanak maguknak boldogságot, ha kell egy férjet. Ne szégyenkezzenek, ennyi igazán megilleti őket is. * * * Kísérem az atléta termetű férfit, és sminktől, boldogságtól megfiatalodott asszonyát a Duna Hotel előtt várakozó Mazdájukhoz, a búcsúzás közben fellobban bennem egy régi sláger: „Ha pénzed van annyi mindent megvehetsz, autót és egy szép lakást...” - meg férjet, meg feleséget. FÉRJET VEGYENEK! (VAGY ESETLEG FELESÉGET...)
