Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-05-30 / 20. szám
1997. május 30. Paksi Hírnök OTTHONT ADTAK ÉS SZERETETET... • POZBAI ILDIKÓ Kilencéves koromban, a háború alatt veszítettem el szüléimét. Miután árva maradtam, Varsádra kerültem, ahol sok, hozzám hasonló korú és sorsú kisgyerekkel együtt vártam, hogy valaki befogadjon. Tízéves koromig különböző családok jóvoltából - akik hetekre, hónapokra vagy csak napokra vállalták elhelyezésemet -, harminchárom helyen fordultam meg, mígnem az utolsó házaspár, akiknél éltem úgy döntöttek, hogy véglegesen vállalják a nevelésemet. Nekik köszönhetem, hogy végül is családban nőttem fel. Etessy Józsefné tizenhat éves korában ment férjhez a paksi járásbíróhoz, majd nemsokkal később két gyermeknek adott életet. Pár év múlva elvált, majd jelenlegi férjét megismerve új családot alapított. Új házasságából egy fiúgyermek született. A nehéz évek alatt egyre fogalmazódott az asszonyban a gondolat, hogy hozzá hasonló sorsú, intézeti gyermeket is neveljen.- Közel húsz esztendeje történt, hogy elmondtam a férjemnek: azt tervezem, hogy kihozok a nevelőotthonból egy kislányt. Addigra már felépült a házunk, a gyermekeim nagyok voltak, egyszóval megérett rá az idő. Felvettem a kapcsolatot a helyi gyermekvédelmi felügyelővel, majd a GYIVI-vel, később elmentem a nevelőotthonba, ahol kiválasztottam Krisztikét. A férjem, aki mindenben támogatott engem, az intézetben összebarátkozott egy kisfiúval, Rudival, így egy helyett két gyerekkel tértünk haza. Felcseperedtek, majd kirepültek a biztonságot nyújtó fészekből mindketten, így az Etessy család úgy gondolta: vállalnak még gyerekeket.- Felvetettük a gyermekvédelmi felügyelőnek az ötletet, aki nem gördített akadályt az elé, hogy újabb gyerekeket vegyünk magunkhoz. így van most már évek óta nálunk Rozika és Tomi. Etessy József és neje húsz esztendeje nevelőszülők. Örökbefogadáson nem gondolkodnak, lévén nekik vannak saját gyermekeik, nem iratkoztak a gyermeket várók végtelenül hosszú listájára.- Tudtuk jól, hogy mi örökbefogadó szülők nem lehetünk. Azzal is tisztában voltunk, hogy az intézetből szívesen adnak ki olyan gyerekeket nevelésre, akik nem örökbe adhatók, miután vér szerinti szüleik nem mondtak le róluk. Abban bíztunk, ha ügyesek leszünk, nem pártolnak el tizennyolc éves koruk után sem tőlünk a gyerekeink. A kis családi ház lakályosan berendezett nappali szobáján és a többi helyiségen is látszik: gyerekek uralják. Az idős asszony történetei csalódásokról, problémákról, sikerekről és kudarcokról kifogyhatatlan. Meséli hogyan találkoztak össze az egyik nevelt gyermekük testvérével Hőgyészen, s hogy évekkel később hogyan is lett a véletlenül talált testvér a menyük. Hogy valóban „ügyesek” lehettek, mert nem pusztán tizennyolc éves korukig nevelték a gyerekeiket, hanem mind a mai napig visszajárnak a „szülői” házhoz. Hogy a szakmunkás-bizonyítvány mellé varró-, és gyalugépet is kapott Kriszta és Rudi, mert „történjék bármi, ezekkel a gépekkel otthon is tudtok dolgozni, biztos lesz a megélhetés...” Az elmúlt hetekben az országgyűlés által is elfogadott gyermekvédelmi törvény passzusai Etessyék életében is változásokat eredményeznek mayd. GYERMEKEINKÉRT Késett, sokáig vártunk rá, de talán mégis érdemes volt: ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a gyermekvédelmi törvényt, amelyet, úgy tetszik, hogy a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő módon, politika mentesen, hétpárti megegyezéssel sikerült a Tisztelt Házban megalkotni, nagyon gondos szakmai előkészítő munka árán, egy évtized után. A törvény eredményeképpen hozzávetőlegesen egymillió gyermek részesül havonta minimum kétezerháromszáz forintos támogatásban, de talán még ennél is fontosabb, hogy a törvény a megelőzésre nagyobb hangsúlyt fordít, és az intézményrendszert támogatja, oly módon, hogy az elhagyott gyermekek ne a nevelőotthonokba, hanem elsősorban nevelőszülőkhöz kerüljenek. Nevelőszülők hatszáz millió forinttal kapnak többet, mint korábban. A Parlament szocialista frakciójának módosító indítványa alapján a nevelési díjminimumának összege egy gyermekre 13 800 forint, valamint a nevelési díjon kívül a nevelőszülő évente és gyermekenként legkevesebb 41 400 forintot kap még ruhára, tanszerre, zsebpénzre, illetve lakásfenntartási kiegészítő támogatásra. A törvény a gyermekotthonból távozó, felnőtt korba lépő állami gondozottak részére is megállapít támogatásokat. Ilyen például az otthonteremtési-támogatás, attól függően, hogy ki mennyi időt töltött el állami nevelésben: 230 ezer és 575 ezer forint közötti összegben kaphat egy fiatal életkezdéshez szükséges összeget. Egy meglehetősen kiterjedt, a települési önkormányzatok által fenntartott gyermekjóléti szolgáltatásrendszer alakul ki a törvény eredményeképpen. Kapcsolódhatnak természetesen a civil szervezetek, alapítványok, egyházak, egyesületek. Lényeges elem, hogy elválik egymástól a hatósági és a szolgáltatási munka, mert az eddigi gyakorlat az volt, hogy ugyanaz az állami vagy önkormányzati szerv látta el a szolgáltatást, míg a másik pillanatban vagy ugyanabban az ügyben hatóságként léphetett fel a családokkal szemben. A törvény világosan tisztázza és elválasztja egymástól, hogy a települési önkormányzatoknak és a gyámügyi hatóságoknak milyen szerep jusson az ügyben. A törvény „hogy minden érintett felkészülhessen” 1997 november elsején lép hatályba. Addig egy tucatnyi végrehajtási rendelet születik meg kormányzati és a tárca szintjein és az önkormányzatoknak is meg kell alkotniuk a maguk rendeletéit, hogy a helyi ügyek is intézhetőek legyenek. A törvény szól arról is, hogy minden egyes gyermek esetében, akinek valamilyen ügye van és az a rendszerben szerepel, ügyében két éven belül felülvizsgálatot kell tartani, és dönteni kell. Még néhány számadat. A munka nagyságrendét mutatja, hogy a törvény végleges megalkotásához hatszáz módosító javaslat érkezett a képviselőktől, ennek közel a felét beépítették a törvénybe. Száz módosító indítvány volt, amely bizottsági, vagy hétpárti aláírással érkezett. A törvény százkilencven paragrafusból áll, és eredményeképpen „várhatóan négy éven belül, tehát 2002-ig”, a teíjes gyermekvédelmi intézményrendszer átalakul.
