Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-05-23 / 19. szám

1997. május 23. Paksi Hírnök 11 EMBERMESÉK TISZTA SZÍVBŐL • SEREGÉLY ERZSÉBET Szinte rezgett az ^jtó úgy ütötte kezével a bejára­tot, és alig kinyílt máris rákez­dett:- Képzeld Anya, ideköltö­zött egy fiú a szomszéd lakás­ba! Csilingelő hangja szinte visszhangzott a lépcsőház­ban. Percek alatt tudni lehe­tett mindent az alig hatéves kislány szeme úgy csillogott, mintha ez lett volna élete leg­boldogabb pillanata. Szok­nyája meg-meglibbent, ap­rócska elalvás is nehezebben ment, a kisfiú jövetele felzak­latta a hétköznapi esték szür­keségét. Ahogy teltek a na­pok, úgy borult feledés homá­lyába az a nap, persze a fiú és a lány szoros barátságban szinte minden nap találkoz­tak a megszokott helyen, a homokozóban. Egy nap, a kisfiú édesanyja vendégségbe hívta a csöppnyi lányt ma­gukhoz. Óráknak tűnt mire elkészült, női mivolta nem engedett meg egyetlen gyűrő­dést sem a pici szoknyán. A mejlonharisnya, ahogyan ő nevezte csak ünnepi alkalom­mal viselhető, de ma felvehet­te. A tükör előtt fésülgetve frufruját hol oldalt, hol előre, és közben egyre csak azt kér­dezgette: vajon tetszeni fog-e kiszemelt lovagjának. A ven­dégségben komoly dolgokról esett szó: a lendkerekes autó­ról, a villanyvonatról, a Jan­csi és Juliskáról, a Hét törpé­ről, és a gonosz boszor­kányról. Míg eszegették a süteményt, a kedvenc szívószál került a málnaszörpbe. Mint két, igazi felnőtt, úgy társalogtak az őket érintő világi dolgokról. Ezen az estén igazi gyermek­szerelem vette kezdetét. Együtt játszottak minden dél­után, és ha mégis úgy alakult a program, hogy külön töltötték az időt, keresték egymást. A kisfiú nagy barna szeme, sző­ke haja, csendes személyisége vonzotta a cserfes kislányt. A közös játékok, a papás-ma­­más, a babázások, úgy tűnt, ki­egészítették mindazt, ami va­lamelyikük életéből hiányzott. Egy napon azonban a fiú tud­tára adta a lánynak: új szere­lem van kilátásban. Nem csüg­gedt a lány, harcolt azért, akit megszerzett, így könnyedén csak annyit mondott a felnőt­teknek is van két szerelme, bár belül bántotta a csalfaság. Anyjának ezt el is panaszolta, mégsem lett úrrá rajta a két­ségbeesés. A fiú édesanyja látva a lány bánatát, tanácsok­kal látta el az aprócska kis­lányt, és a tapasztalat és türe­lem újból összekovácsolta a két gyermeket. Gyermeknapra mindketten pj bicajt kaptak, s míg a nap el nem bújik, kere­keznek a homokozókat és hin­tákat megkerülve minden nap, mert nekik még ez az igazi bol­dogság. • SZARKA JÓZSEF Nem volt egyszerű dolog szóra bírni Glöckner Henriket, a csöppnyi település apró vendéglője azonban meghozta a várt eredményt. Jómagam és ismerősei hosszas biztatására, ha kicsit óvatoskodva is, de azért meg­jött a mesélő kedve.- A maguk fajtája semmit sem ér. Maguk újságírók csak bajt hoznak az emberre - mondja. - Montja, nem kia­bálja. Rettentőnek szánt mo­solyt vonva arcára közel hajol hozzám és így folytatja:- Én a maguk fajtáját nem szeretem, nem is nyilatkozom magának, de azt megmondha­tom, nogy én nem loptam el azt a két malackát, csak elvit­tem, mert tartozott velük ne­kem a gazda. Most fel akar je­lenteni az a szemérmetlen. Er­ről beszél az egész falu. Na, jó, írja csak meg, még a nevemet is leírhatja, de a falum nevét azt nem adom. Nem én. Nem vagyok én faluáruló. Természetesen megígérem, hogy nem írom le a Paks tő­­szomszédságában meghúzódó kistelepülés nevét, nehogy szó érje elejét, végét, hamár sze­gény Glöckhner Henriket annyi vélt, valós vád értek, legalább a falut ne bántsa meg senki. Fura történet híre vezetett el a hatalmas termetű, pirospozs­gás gazdálkodóhoz. Történt, hogy vállalkozó komija - im­már csak volt barátja - megkér­te, hogy hajtsa ugyan már át Zsiga nevezetű kandisznaját az ő Zsófi névre keresztelt anya­kocájához, termékenyítse meg azt a vad szerelemre esedező jószágot. Henrikünk jóbarát­hoz méltóan vállalta a körül­ményeskedéssel járó feladatot, ám valamit valamiért alapon kikötötte, hogy a majdnem megszülető malackák közül kettő őt fogja megilletni, annál is inkább, mert „gyermekek apa nélkül nem maradhatnak” - érvelt Henrik egy borgőzös késő délután. Az egyezség an­nak rendje-módja szerint meg­köttetett. A két gazda várako­zása sem volt egy ideig hiába, Zsófi, az anyakoca áldott álla­potba került, s amikor elérke­zett az idő nyolc malackának adott életet. Ezidáig minden rendben lett volna, de hát soha­sem tudhatja az ember hol, merre leselkedik rá a baj. Zsófi egyálatlán nem törődött gyer­mekeivel, sőt hármat közülük agyontaposott, kettőt pedig fel­falt. Ebből lett a hajcihő.- írja csak meg! - mondja a történet mesélésébe meleged­ve Henrik. - Mentem azért, ami engem megillet, erre az én komám vasvellával foga­dott. Azt kiabálta, hogy ő egy­általán nem tehet arról, hogy az a dög Zsófi ennyi újszülöt­tet elpusztított. Ő nekem nem tud világra hozni malacot. Mondtam néki: Komám a má­sik ólban ott az a három, azok közül kettő engem illet. Erre meg azzal érvelt, hogy azok­ból nem adhat, mert üvegből kénytelen tejet biztosítani szegényeknek, hogy robban­nának szét a Zsófi tőgyei. Ki­jelentettem, hogy ezt az ellá­tást én is biztosítani tudom az én két kismalacomnak, erre ő úgy közelített hozzám a vellá­­val, mint a tatár. Nosza, nekem se kellett több. Egy jól időzített támadás során kicsavartam kezéből a vellát, odaléptem az ólhoz, be­rúgtam az ajtaját, hónom alá segítettem két malackát, s fut­va közelítettem velük a kapu felé. A harmadik kis állat, sze­génykém szaladt a testvérkéi után. Az én komám ismét fel­ragadta a vasvellát és utánam hajította, de a kismalac hátsó lábait találta el. Mondtam is neki: Na, te éhetetlen, most­­már megsütheted a malaco­dat, nem kell felnevelned. Volt sivalkodás, még én is megijed­tem. Most azzal fenyeget a ko­mám, hogy feljelent. Tőlem sivalkodhat a bírósá­gon, majd én megmutatom ne­ki, hogy ki az a Glöckhner Henrik. Én a komámat ezentől nem tekintem komámnak, az biztos. Meg az is biztos, hogy a Zsigát nem látja még egyszer a Zsófi. Punktum. MALAC TÖRTÉNET

Next

/
Thumbnails
Contents