Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-04-11 / 13. szám
1997. április 11. 9 Paksi Hírnök SZOMSZÉDOLÁS Török István 1996. április 15-én Dakar kikötőjéből indult útnak, hogy a világon először kenuval szelje át az Atlanti-óceánt. Egy sajnálatos baleset és a műszerek meghibásodása miatt kénytelen volt visszatérni. Ennek így kellett történnie - mondotta akkor, és mondja most is. Megvalósíthatatlannak tűnő tervéről nem tett le. "Szeptembertől már minden időmet kitölti a felkészülés. Novemberre várjuk második gyermekünk megszületését. Márciusban újra nekivágok." (Paksi Hírnök, 1996. május 31.) Hogy mégsem így történt az nem Török Istvánon múlott. Lélekben már készül, az indulás még várat magára. Mikor először kerestem telefonon még várt. Amikor másodszor: éppen akkor kapta a hírt, a neves autóscégnek amelyhez támogatásért fordult, nem áll módjában szponzorálni utazását.- Még mielőtt elutasítottak volna azt mondtam: ha ez sem jön össze, akkor egy hétre elbújok valahol az erdőben, és még csíráját is kiirtom annak a gondolatnak, hogy én még valaha útnak indulok. Nem sikerült. Nézem a szikár, napbarnított férfit, akivel csaknem egy évvel ezelőtt találkoztam. Ugyanaz a határozott kézszorítás. Ugyanaz a nyugodt, barna szempár, ami képzeletben már az óceán távoli horizontját kémleli:- Márti, a feleségem reménykedett, hogy a hír hatására végleg leteszek nagy álmomról. Aztán mikor megkaptuk a telefaxot mégis szomorú volt. Tudja, hogy engem ez mennyire bánt. Érzi - menni kell. Marcell két és fél éves. Aurél 5 hónapos. Csendespihenőjüket töltik a cseresznyéspusztai ház gyerekszobájában. Ok még mit sem sejtenek édesapjuk nagy tervéről. Marcell nevetve tűri, hogy a hatalmas tenyér a levegőbe emelje, majd zokszó nélkül veszi tudomásul: rá még a kiságy vár. Aurél nem érzékeli bátyja hancúrozását - mély álomba merülve kizárta a külvilágot. A ház asszonya, Márti épp a városban van, a heti teendőket intézi.- Én, ha csak tehetném, be se mennék - mondja Török István. Jól megvan az "ózonburokban", ahogy a cseresznyési tanyát nevezi. No, meg aztán tennivaló is akad bőven a folyton épülő-szépülő ház körül.- Mikor hazát kerestünk az volt a fő cél, hogy ne legyenek szomszédok. A Pilisben, ahol építkeztünk azért is adtuk el a házat, mert közvetlen házszomszédok akadtak. Itt ez a veszély nem áll fönn - mutat körbe a 8 hektáros portán. A cseresznyésiek először bolondnak tartottak, hogy állandóan szaladgálok - ők nevezték így a futó edzésemet -, aztán megszoktak engem, én meg tiszteletben tartom őket. Ha tojást akarok venni hozzájuk megyek, ha a traktorral kell kihúzni valamit, akkor ők jönnek hozzám - élünk egymás mellett. Az udvaron a Fa Nándor építette hajó, amely még magán viseli Dakar szennyét. Jó lenne, ha már tisztogathatnám! - sóhajt fel.- A tavalyi utamat önerőből hoztam létre, most viszont támogatókra lesz szükségem, kifogytam a készletekből. Ha nagyon spórolok, akkor másfél millióból kihozom a legszükségesebbeket: GPS-t (általános helyzet meghatározó), sótlanító berendezést, műholdas követő rendszert, radardetektort - sorolja a műszereket. Pillanatig nincs kétségem afelől, hogy valamilyen úton-módon mindez sikerülni fog. Ki fogok jönni a gödörből - mondja inkább magának, mintsem nekem. Sportolj azért, hogy egészséges légy, s ha ez nem elégít ki, sportolj azért, hogy a világ legjobbja légy - említette egyszer beszélgetés közben.- Mindig a saját utamat jártam, nem engedtem beleszólást senkinek - kivéve a feleségemnek. Nincsenek véletlenek, mindennek van előélete. Gyerekkoromban a Velencei-tónál gumicsónakban, a magam faragta evezőlapáttal kezemben már éreztem az óceán szelét, láttam a hullámokat - én már akkor a nagy vízen jártam. Valami megmagyarázhatatlan, furcsa erő űzte-hajtotta akkor is, amikor 3500 kilométert tett meg kenujával 101 nap alatt. A La Manche csatornán átkelve képzeletben már erre az utazásra készült. Erről az útról napvilágot látott egy könyv "Féltérden" címmel. Akkor a végcél Írország volt - most Brazília.- Egyszer egy híres ember azt mondta: Ha építettél házat, szereztél magadnak barátokat, és megjelent egy könyved, már nem éltél hiába. Megígértem Marcellnak és Aurélnak, hogy megcsinálom a "Féltérden Il-t": Brazília messze van. Éjszaka azt álmodtam, elindultam. Láttam a vihargócokat, orromban éreztem a sós víz szagát. Körülöttem pedig a végtelen óceán... PRÉHÁZI ILDIKÓ PUSZTÁRÓL AZ OCEANRA
