Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-03-21 / 10. szám
Paksi Hírnök 1997. március 21. ÜD EMBERMESÉK A PIAC PSZICHIÁTERE Egy kereskedőnek nagyon kell értenie az emberek nyelvén, s ezen keresztül az emberekhez. Ezen született vagy szerzett adottság nélkül jobb, hogyha nem is próbálkozik az ember a kereskedelem területén megalapozni fennmaradását. Hajnal István is ilyen kiskereskedő. A harminc körüli bajszos, vidám férfi több mint két éve járja portékájával az ország piacait, így péntekenként a paksi „nagy piacra” is gyakran ellátogat. Kínálata divatruházat, semmivel sem tűnik ki a többi piaci divatáru-kereskedő közül, talán csak megnyerő modora készteti megállásra az embert.-Az eredeti szakmám villanyszerelő, de kereskedő családba nősültem - meséli Hajnal István. - Az apósom azt mondta, hogy hagyjam a csavarhúzót, inkább piacozzunk, abban van az igazi bolt. Hamar belejöttem, s meg is szerettem a kereskedést. Sokrétű munka ez uram. Ha az ember el akarja adni az áruját nem elég csupán kipakolni a cuccot és várni a sült galambot a szájába. Szerepelni is tudni kell. Én már messziről megismerem az új gazdagot és a munkanélkülit, a csóró értelmiségit és a pénzébe csavarodott sznobot.-A kezdet kezdetén magam is döcögtem egy kicsit emberismeretből, aztán rájöttem, hogy semmire sem megyek, ha nem figyelem meg alaposan az emberek viselkedését, s nem fejlesztem folyamatosan a kommunikációs készségemet.-Jön például egy kamasz srác a mamával, nézegeti a farmergatyákat, látom, hogy kiválaszt egy iszonyúan ízléstelen lila nadrágot. Mondom neki: azzal vigyázzon fiatalember, az nagyon friss olasz áru nálunk csak egy-két hét múlva jön divatba. Mutattam nekik egy ronda csicsás inget, meg egy észveszejtő lila-sárga tolldzsekit, mondván, hogy Itáliában az ilyen nadrágokat ezekkel a kiegészítőkkel használják. A gyerek ragyogott, a mama fizetett és elvitték az egészet.-Egyszer meg azt látom, hogy egy kopott zakós fiatalember vissza-visszatér a sátramhoz és sóvár szemekkel vizsgálja az árut. Dől róla, hogy nincs vagy alig van nála pénz. Uram, mondom neki, ajánlhatok egy önhöz igazán illő, kitűnő szabású holland vászonnadrágot. Olcsó és nagyon strapabíró. Ráerőltettem, láttam, hogy tetszik neki. Kérdezi az árát, mondja, hogy nincs nála annyi pénz. Néhány száz forinttal a kért ár alatt elvitte. Még azt is megtudtam, hogy se munkája, se felesége, se szeretője. Biztosítottam, hogy ez a nadrág rendbe hozza az életét. Azutánjön egy középkorú agyoncicomázott házaspár, alig láttam őket az aranytól. Asszonyom, uram, mondom én nekik, bárhol is jelenik meg az ember, a fiatalos öltözködés fél győzelem. Olvadoztak a bőrdzsekiktől, egyszerre négyet is elvittek, s nem hogy nem alkudoztak, de még ők adtak borravalót.- Könnyű megállapítani, hogy ki, melyik társadalmi csoportba tartozik - folytatja Hajnal István. - Az újgazdag fennhéjázás, az egyre ritkábban vásároló középosztály alkudozó hozzáállása és a félénk szegénység sóvár visszafogottsága közt igazán nem nehéz különbséget tenni. Én jó pszichiáternek tartom magam. — Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a spontán bámészkodókból is képes vagyok vevőket csinálni. Képes vagyok boldoggá tenni egy-egy ruhadarabbal a szegényeket, a gazdagokat pedig megerősítem az önérzetükben. Higgyék csak azt, hogy sokkal jobb üzletemberek a csóró piaci kiskereskedőnél. SZARKAJÓZSEF ' mnc- DRÁGÁM, CSAK ŐSTERMELŐTŐL SZABAD VÁSÁROLNI...
