Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-16 / 6. szám
1996. február 16. Paksi Hírnök 3 :-: ::::: I-::::-:--:::::::::::::::::.:;:::::::.: HELYI IPAR KONZERVGYÁRI KEREK TÖRTÉNET- Az úgy kezdődött, hogy azt mondta a Gombos úr, hogy öt hónap alatt fizeti ki a végkielégítést, mert anyagi gondjai vannak. Mi pedig, akiket elküldték, abban egyeztünk meg, hogy azt a papírt nem újuk alá. Benne volt a szerződésben is, hogy a végkielégítést egyszerre fizeti ki nekünk - mondja egyszuszra Sanyi, a targoncás, illetve a volt targoncás, aki 23 évig dolgozott a konzervgyárban. - Meg aztán azért sem egyeztünk bele ebbe, mert a Gombos úr oda sem jött hozzánk, hogy na, ti marhák, ez van. Ez a gondom, segítsünk egymáson, egyezzünk meg. Sanyinak targoncavezetői papírja, hivatásos jogosítványa van. Álláskilátása nincs.- Kétszázötvenhatezer forint végkielégítés jár nekem, bruttóban. Ha havonta fizetnék Id, mit csinálhatnék vele? Persze, hogy felélnénk. Ha viszont egyben adták volna oda, azzal már lehetett volna valamit kezdeni- Sanyi elégedetlenségét már higgadtan elő tudja adni. Mihály bólogat szavaira.-Üzemlakatos voltam, meddig is? Tizennégy évig. Most, hogy munkát keresek, mint lakatos, mindenhol csak hitegetnek. Ekkor, meg akkor jöjjek. Mihály mellett egy névtelenségbe menekülő asszony ül. Arca egyre pirosabb. Rettenetesen feszült és ideges. Nem vállalja a nyilvánosságot. Később derül ki, egyike azoknak az aszszonyoknak, akik első és egyetlen munkahelye volt eddig a konzervgyár. Misivel már találkoztunk. Azon a sajtótájékoztatón, ahol a MEB - a konzervgyárban alakult Munkába Segítő Bizottság (lehet, hogy nem pontos a bizottság neve, elképzelhető, mert így túl egyszerű), szóval a bizottság, a munkaügyi kirendeltség és a szekszárdi munkaügyi központ munkatársai mesélték el, mit tettek az elbocsátott dolgozók közérzetének javításáért, a társadalomba való beilleszkedésük, a talpra állásuk érdekében. Misi a MEB tagja. Még mindig, mert a konzervgyár állományában van, mint aki a felmondási idejét tölti. Az elbocsátottak között ott található, megszűnt a munkaköre, mint üzemviteli villanyszerelőnek. Szakszervezeti tisztségviselő, s bár az elbocsátáskor gondolt arra, hogy esetleg a tisztségéből fakadóan mentelmi jog illemé meg, kiderült, hogy nem vonatkozik rá. Misi legyintett.- Pereskedni... nincs értelme. Most itt vagyok. Járna a végkielégítés, mint a többieknek, de pénzt ebből még nem látott senki. A munkaügyi bíróságon a napokban lesz a tárgyalás, mert nem nyugodtunk bele a cég által felajánlott kifizetési módba. De mire minden lezajlik, addigra itt már nem lesz semmi a gyárból, amit lefoglalhatnának, hogy a pénzünket megkapjuk. A folyamat, amit Misi mesélt, minden konzervgyári előtt ismert. Miután felajánlották, hogy a végkielégítést öt részletben fizetnék ki, záros határidőn belül le kellett adni a névsorokat. Azokét, akik vállalták ezt, és azokét, akik nem vállalták. Az utóbbi csoport tagjaival egyeztetés következett, egy beszélgetés, amiből kiderült, hogy tulajdonképpen semmi másra nem hajlandók a felsőbb körökben, mint amit előzetesen felajánlottak. Ezután fordultak a munkaügyi bírósághoz az emberek.- Gombos úr közölte velünk egy MEB ülésen, hogy ebből a pénzből ugyan nem lesz soha semmi. Elkövet mindent, hogy ne is legyen. - Misi monoton hangon folytatta. - Az ötszöri kifizetést nem vállaltuk, sőt azt sem, hogy szezonmunkát vállaljunk. Egyáltalán nem kaptunk választ arra, hogy mit értenek szezonmunka alatt. Meghatározott időtartamot, egy termékcsoport lefutását? Azt is megtudtuk, hogy ezt az elbocsátott gárdát már egyáltalán nem akaiják foglalkoztami és a jelenlegi létszámot is tovább akaiják csökkenteni száz fő alá. Úgy néz Id, hogy itt már termelés nem lesz, csak kereskedés. Csak ez a piac kellett, semmi más, hiszen beruházásról nem tudunk, amit a gyár fejlesztésére fordítottak volna. Ilonka kétdiplomás, mérlegképes könyvelő és szintén a felmondási idejét tölti. Nyolc évig volt konzervgyári. Evek óta nem volt számottevő munkája, a lecsúszása a gyárnak már érezhető volt.-Tudtuk és éreztük, hogy el fog jönni majd ez az idő, de nem gondoltuk, hogy ennyire későn... A ki nem mondott kérdés ott lebeg körülöttünk...-Volt ez a gyár már csődeljárás alatt, rebesgették azt is, hogy felszámolják, de ezt végül elkerülte. S most ide jutottak, hogy egyszerre százharminc embernek felmondtak. Ezt megelőzően azonban már kilencesével sokkal több embert elküldték, hetente, havonta. Ezek az elbocsátások sehol nem jelentek meg a statisztikában tömeges elbocsátásként, mert csak akkor kell az elbocsátást bejelenteni a munkaügyi szervezetnek, ha egyszerre tíz ember kerül erre a sorsra. Hogy mikor kezdődött a konzervgyárban ez az utolsónak gondolt tusa, kis hangzavar jelzi a gondolatok kavarodását. Abban aztán megegyeztek a jelenlévők, hogy ez akkoriban kezdődött, amikor a bérmunka. Ilonka folytatta.- Tulajdonképpen akkorra tehető ez - s ezt a Gombos úr szájából hallottuk -, amikor egy gyári vezető felkereste őt és egész éjjel azért könyörgött neki, hogy vegye meg a gyárat. Később, mint tulajdonos már úgy nyilatkozott, hogy most látja csak, hogy egy romhalmazt vett át, s igazából nem is akarta az egész vásárlást. Ezért hát nincs is kedve a gyárban fejlesztgetni. Ilonka dolgozni akar, s mindent megtesz, hogy valamilyen állása legyen. Ezért ragadta meg azt az alkalmat is, amikor a munkaügyi hivatalban az álláskereső tréninget indították. Közösségi szellem, örömmel végzett munka? Rég elfelejtett szavak és fogalmak. Helyette ott volt a latolgatás, vajon a vezetők jól tették-e, hogy az egérút taktikáját választották? Hogy megalkudtak, hogy minél tovább legyen munkájuk a még itt maradiaknak. A szakszervezet? Egészen egy évvel ezelőttig csak papíron létezett és adminisztrált. Amikor észbe kaptak, hogy itt az emberek munkahelye került veszélybe, gyorsan megalakult a szakszervezeti bizottság, az üzemi tanács és lett kollektív szerződés is. S kezdtek emlékezni S. elvtársra, a korábbi vezetőre, aki kecsöpöt (ketchupöt) akart gyártatni, akkor, amikor még csak híre volt ennek az ételízesítőnek. Akik akkor észbe kaptak, azok a gyártók felemelkedtek. Pedig paradicsom-feldolgozás mindig is volt a paksi konzervgyárban. És a kecsöpgyártó gépsor is rendelkezésre állt. Aztán S. elvtársat felváltotta a mostani vezetés. Kecsöp ugyan most sincs, de elmaradt a tmk (tervszerű megelőző karbantartás) is. Egyik gépből a másikba tették az alkatrészeket, hogy egyáltalán menjen a gépsor. Hogy mindezek után mire számíthatnak az emberek? Misi keserűen felnevetett és mesélte: -Az egyik kollégánk végkielégítése tizenkilencezer forint lenne. Ezt az összeget is öt részletben akaiják kifizetni. Hát mire számítsunk ezek után? A vezetéknevek leírása úgy hiszem szükségtelen. A jegyzet ott a noteszban. A notesz a magnótekercs mellett. Amiből kikerekedett ez a történet. TIHANYI SZILVIA
