Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-12-06 / 45. szám
Paksi Hírnök 1996. december 6. m TÉLIDŐBEN KISKABATOM, NAGYKABÁTOM Végérvényesen beköszöntött a tél. A ruhásszekrényből előkerült a tavasszal jobb, azaz rosszabb időkre félretett kabát. Nyilván többen vannak, kik elnyűtték, tavaly is azt mondták, hogy jövőre majd újat vesznek és ugyanennél a gondolatnál maradnak az idén is. Miután egy családban általában a nő jelent legnagyobb veszedelmet a pénztárcára, így először a hölgyek lehetőségeinek néztem utána. Aki olcsóbb darab megszerzésére vágyik, a piacon próbálkozhat elsők között. Itt ugyanis 5-7 ezer forinttal olcsóbban juthat az áhított szövetkabáthoz. így is azonban 15-18 ezer forint az A-vonalú, sötét színű, netán szőrmével díszített csoda. Akinek ennél is szűkebbre szabott az anyagi lehetősége felkeresheti a bizományi boltot. A bolt forgalma kitűnő, ami persze számunkra nem a jólét félreismerhetetlen jele. Csakúgy mint a belvárosi bálabutik vásárlóinak nagy aránya. Ilyentájt ugyanis ezt a helyet is felkeresik sokan. Igényűk - így hitték - nem túlzott: kabátot szeretnének. A bolt három-négyezer forint ellenében akár bundát is ad. És a butikok. Mert valljuk meg: egy új az igazi! Szövetkabát műszőrmével: 25 900, ugyanez rövidben 30 ezer, míg rókaprémmel a nyaka körül: 35 900 forint egy jól menő paksi belvárosi üzletben. Kínálnak persze dzsekit is a válogatósabb nem képviselőinek, ez azonban nem túl kelendő, tekintettel arra, hogy 19 900 forint ellenében inkább választja a fiatal hölgy a drágább, de jóval elegánsabb szövetet, semmint az egyedi tervezésű, slendrián külsőt kölcsönző dzsekit. Aki illúziókban ringatta volna ezek után magát, hogy állami üzletben töredékért juthat kabáthoz, tévedett. A piac nagy úr, törvényeihez igazodni, amit jelenleg a szomszédos butikok diktálnak, kötelesség. Az árak láttán egészen kimelegedve az erősebbik nemre kell most koncentrálnunk hölgyeim! Nos, ők sem olcsóbbak sokkal. Elegáns megjelenést biztosíthat számukra a hosszú szövetkabát 23 900 forintért vagy ennek rövidebb változata 21 900 forint ellenében. A sportosabb férfiak feltehetően a nyolc-kilencezer forint közé tehető többfunkciós (azt a bizonyos kifordítom-befordítom, mégis kabát...) dzsekit választják. Már, ha pénztárcájuk engedi. S ha legalább gondolatban „felöltöztek” a felnőttek, a gyerekek háza táján is körülnéztem. Természetesen egykét ezer forintot meg lehet spórolni, ha gyermekének, férjének is piacon, netán kilósboltban vásárol az ember. Ha mégis butikra adja a fejét, úgy szembe kell nézni a tényekkel: óvodásforma apróságnak négy-ötezer, míg e fölött átlagosan hatezer forint környékén tudnak télikabátot vásárolni a szülők. Az üzletek tulajdonosai panaszkodnak, hogy évről évre kevesebb áru fogy el, a vásárlók ugyancsak erejük végét járják: ezen spórolnak. A kisnyugdíjas néni az utcán úgy válaszolt, neki nincs szüksége kabátra, összegyűlt az évek alatt annyi, ami kiszolgálja. A fiatalok bálás boltból öltözködnek, s az egyetlen hölgy - a megkérdezettek közt -, aki az idén vásárolt magának télikabátot (9000 forintért, egészen alkalmi vétel volt a fentieket figyelembe véve) is az ötéves kabátot cserélte újra. Igényűnk tehát, hogy télen ne fázzunk meg, immár luxus. Hogy mi lesz a következő, amivel a kör tágul, ki tudja, téljünk rá talán egy év múlva. PÓZBA! Iassan lépdel, nagy fekete i csizmája alatt ropog a hó, fehér szakállát megmegsimogatja, ma este minden ajtón bekopog. Piros ruháját már hetek óta tisztogatja, az ajándékokat gondosan becsomagolta, majd útnak indult. m Még gyerekkoromból emlékszem, azon a napon esett a hó, a cserépkályhában pattogott a tűz. Egész délután a piros csizmámról próbáltam eltüntetni a lekopott festéknyomokat. Irigyeltem a testvéremet, mert neki fekete csizmája révén, csupán néhány percig tartott ez a művelet. Amikor sötétedett, édesanyám adott engedélyt arra, hogy kitehetem az ablak párkányára. Izgultam, nehogy kicsi legyen az a vékony deszkalap, mert, ha máshová kell tenni a télicipőt, nem találja meg a Mikulás. Aztán hosszú hetekkel felérő várakozás következett. Sosem mertem kinézni az ablakon, mindig a bátyámat kérdezgettem. Amikor anyukám innivalót és süte-Míg meditáltam édesanyám hangja hallatszott. — Halljátok valaki zörög odakinn. A torkomban éreztem a szívemet és legtöbbször az asztál alá bújtam félelmemben. Nehezen tudtak rávenni, hogy mégis mutatkozzak, M IK U LÁ ményt tett az asztalra tudtam, nemsokára elérkezik az idő. Magamban mondogattam: én jó kislány voltam, sőt az utóbbi időben el is mosogattam, pedig ha a Télapó tudta volna, hogy mennyire utálom ezt a munkát, biztosan kevesebb diót tett volna a csomagba. mondjam el a hetek óta tanulgatott versikét. Nagyon vágytam arra az ajándékra, pedig nem volt benne baba, sem legó, sem pedig meseautó. A mi Mikulásunknak sok szegény gyereknek kellett vásárolni, ezért diót, almát, kekszet rakott, többnyire a fehér nápolyis zacskóba. Én mégis annyira vágytam rá. A picike csokitélapó és a szaloncukor persze mindig ott lapult a zacskó sarkában. Szinte már tudtuk előre, mit kapunk, mégis abban a pillanatban oly boldogok voltunk. Ma este ismét izgulok, mint azokon az emlékezetes estéken, én is süteményt teszek az asztalra, nézem, hogyan tisztogatja csizmáját a kislányom. Omég csak reménykedik, én biztosan tudom, hozzá is bekopog a Télapó és ugyanolyan csöndesen és észrevétlenül jön, ugyanolyan öreg, mint akkor, csilingel és megtölti a kiscsizmát. -ese-
