Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-10-25 / 39. szám
1996. október 25. Paksi Hírnök m Iegelőször azt akartam kérj dezni a női órásmestertől: miként csípteti stabilan bal szemére az óraszerkezetekbe bepillantást nyújtó nagyítót. Aztán, hogy asszony létére miért lánynevén szerepel a Dózsa György út és Kápolna utca sarki kis műhely cégtábláján, s hogy miért gyártanak szerinte csak ébresztőórát Magyarországon? Meg hogy kifejezhetnek-e az órák, márkák esetleg társadalmi hovatartozást, státusszimbólumot, vagyoni, eszmei, technikatörténeti, netán egyéb értéket? Ám, stílszerűen mondhatnánk: krónikaíró tervez, órásmester asszony végez. Most nem a nagyítót, hanem a szemüvegét veszi le, kedvestréfásán felcsillan a szeme, mintha mondaná: mesélek én sokkal érdekesebb dolgokról, mint tette anno dacumál Tinódi Lantos Sebestyén. Mesélek inkább magamról, életemről, mintsem holmi újságíró-krónikás kérdésekre fontolgassam, formálgassam a választ! Adjuk hát a szó- és meseszövést Paks és Tolna megye egyetlen női órásmesterének - Lányi Erzsébetnek.-Mindenki hallott, tud a szentendrei szerbekről, közéjük tartozott apai ágról déd- és úkapám. Előbbi szentendrei háza ma műemlék, díszlakatos keze munkáját ma is őrzik a görögkeleti templom, a Szentháromság-szobor körüli vaskerítés-rózsák. Nagyapám anyanyelvi szinten beszélt magyarul, szerbül, németül, jól beszélte a cseht, románt, olaszt, spanyolt. Szabómester volt, a Monarchia haditengerészeténél szolgált, majd dunai hajós lett, akárcsak a paksi Édl Erzsébet nagyapja. Édl Erzsébet anyai nagyanyám volt, kinek férjhez menetele nagyapámhoz egy paksi sváb és egy délvidéki szerb család találkozását, szövetségét jelentette. Édesapám 1930-ban már a nagyapámék vásárolta paksi családi házban született, a Duna-parton nőtt fel, az ő élete is tele változatossággal, hányattatással. Először németül beszélt, s ahogy szülei házában szaporodott a magyar szó, ötéves korában tanult meg magyarul. Jó tanuló volt, először órás szakmunkás, a katonaság után vízi rendőr, segédmunkás lett, majd ’67 nyarán órásmestervizsgát tett. Aztán - nincs mit szépíteni, szaporítani a szót - némely „jóakarók” jóvoltából Pakson nem, csupán Nagydorogon sikerült órásműhelyt nyitnia, ahol 1989-ig dolgozott. Most már nyugdíjas órás, szabadidejében ladikot, csónakot épít, horgászik. Az én életem is kacskaringósan vezetett az órásmesterségig, ehhez a kis műhelyig. Matematikatanár szerettem volna lenni, jó tanuló voltam, „lehettem volna oktató”, de apám órás volt, így én egyéb, úgynevezett X-származású. Nincs baj, legyetek órások, hiszen elromlott, pontadan óra mindig lesz - mondogatta apám nekem, Miklós és István öcsémnek. Nem bántuk meg, hogy hallgattunk rá, Miklós szintén Pakson, István Tolnán órásmester. Jómagam édesapámtól tanultam a gyakorlatot, Szekszárdra jártam szakmunkásképzőbe. A Dunához, a vízhez hűek maradtunk, változatlanul vízi család vagyunk szabadidőnkben. István öcsém 1986 nyarán nősült, amikor csónakba ült kis feleségével és Paksról szépen elnászutaztak a Dunán Szentendrére, a családi elődök nyomát, emlékét is felidézni. Én és a két öcsém már Lányi előnevet kaptunk az anyakönyvben, erre magyarosíttatta édesapám a Lyubajevits nevet, ezen néven nyugszik nagyapám a paksi Kálvária-temetőben. Órásként Lányi néven ismernek két testvéremmel, magam ezért ragaszkodom - Iskum Józsefnéként is - a cégtáblán a lánynevemhez. Mindez azonban nem jelenti a Lyubajevits név megszűntét. A családi vonal egyik szerbiai ágának tagja a világhírűvé vált jugoszláv, ma szerb színekben versenyző Lyubajevits nemzetközi sakknagymester is. Nem volt könnyű, s bevallom, huszonhárom évvel ezelőtt kellett hozzá ügyesség, kapcsolat és szerencse, hogy maszek órásmester kisiparosként üzletet bérelhessek, nyithassak Paks központi helyén, mondhatni főútvonalán. Mára a nehézségek lecsillapodtak, de azért néha eszembe jutnak. Munka közben azonban meditációra nincs sok idő, mert nemcsak az órának, hanem a vállalt javítási idő betartásának is pontosnak kell lenni... És pontosan vár haza a féljem és Jocó fiam is, akik az autószerelő mesterséget gyakorolják. Munka? Szerencsére bőven van. Igaz, itt ritka vendég a Roskopf, a híres német márka, még ritkább a világ legjobb órája a svájci Patek, de azért jönnek szép sorjában a javításra szoruló, váró schaffhauseni, Omega, Swatch, Marvin Doxa márkák, a strapabíró szovjet Pobeda, ritkábban az NDK- beli Glashütte, s más rendszerváltozás előtti gyártmányok. Előfordul ébresztő, ritkábban ingaóra is. Legutóbb egy Jantár típus ingájában kellett az ankert kijavítani. Akadnak igazi csemegék is néha, a múltkoriban több stáció után végszükségben hozzám került Németországból egy, a Westminster apátság haranghangját utánzó asztali óra. Sikerült megjavítani... Nem tagadom, vonzódom a sok szép régi szerkezethez, örülök, hogy gyarapszik a kollekcióm, eddig tizennyolc harmincas évekbeli különleges zseb- és karórát sikerült összegyűjteni. Folyamatosan gyarapítóm a gyűjteményt és mikor ráérek, hosszasan figyelem a különleges szerkezetű órák működését, mechanikáját. Mert elhiheti, a mechanikus szerkezetnek lelke van, ebbe belelátni, belehallgatni, ezt javítani - páratlan élmény, megnyugtató kikapcsolódás. Az áramkör? Az már egészen j\ más, akárki akármit mond. Nekem a kvarcóra soha nem lesz az igazi világom, nincs szándékomban gyűjteményemet ilyenekkel gazdagítani. De ha a magáé elromlik, elhozhatja, azt is szívesen megjavítom. BUBOR GYULA AGUKKER KÉT OLDALÁN
