Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-07-26 / 26. szám

1996. július 26. Paksi Hírnök 8 VÁROSI MOZAIK TIZEVES A GALANTAI PARTNERVÁROSI KAPCSOLAT TESTÜLETI ÜLÉS // ÚTÉPÍTÉS kezdődik, BIZOTTSÁG ALAKULT Tízéves partnervárosi kap­csolat fűzi össze Paks vá­rosát Galántával. Túl a ha­gyományosnak tekinthető kul­turális és sportrendezvénye­ken ma már körvonalazódnak a gazdasági együttműködés alternatívái is, ezt hangsú­lyozta többek között Horváth Zoltán, a szlovákiai magyarok lakta kisváros polgármestere, aki többek között még azt is elmondta, hogy ma még a két ország közötti gazdasági átjár­hatóság nem minden esetben könnyű. Bizonyos szabályo­zások még nem teremtik meg azokat a szükséges feltéte­leket, amelyek ezt minden tekintetben lehetővé tennék, de az első lépések megtétele után következhet a többi és ez reménykeltő lehet a jövő szempontjából. Horváth Zoltán szerint pél­daértékű, hogy az egyik ga­­lántai, Szabó Géza vezette magánvállalat, vállalkozói ala-Kora hajnaltól késő estig , tartó, változatos progra­mokban bővelkedő nép­ünnepély várja augusztus 20- án Paks polgárait a Duna­­parton és környékén. Már folynak az előkészületek, s a tervezett programban szere­pel többek között horgászver­seny, halászléfőző verseny, Duna-átúszás, víziparádé, ut­cabál és persze az elmaradha­tatlan tűzijáték. pon vesz részt a paksi rock­fesztivál szervezésében és le­bonyolításában. A két ország között a kö­zelmúltban megkötött alap­­szerződés ugyancsak hozzá­járulhat a határok menti te­lepülések kapcsolatainak bő­vítéséhez, amely Galánta szempontjából igencsak fon­tos. Galánta város polgármes­tere szerint ma már minden­képpen a gazdasági együtt­működés bővítése a legfon­tosabb kérdés és így van ez Paks város partnervárosi stá­tusával is. Horváth Zoltán ke­resi azokat a további lehető­ségeket, amelyek fogadókész­séget nyithatnak a két város üzleti kapcsolatainak elmé­lyítésében, s legutóbbi, június végi paksi látogatása alkal­mával is ezekről a lehetősé­gekről tárgyalt helyi illetékes vezetőkkel és üzleti körökben befolyásos személyiségekkel. Az egyik legnagyobb lát­ványosságnak ígérkező lampi­­onos, fáklyás vízi felvonulásra várják minden olyan paksi polgár jelentkezését, aki bár­milyen vízi járművel rendel­kezik. A felvonulás részleteit július 26-án, 19 órakor beszélik meg az Erzsébet szálló emeleti nagytermében, melyre min­den érdeklődőt szeretettel várnak. Pakson három autista gye­rekről tudnak - fejlődésü­ket elősegítené egy speciá­lis csoport létrehozása, mely­nek helyszíne a Kereszt utcai óvoda lenne. E csoport létre­hozásának tervét tárgyalta és fogadta el a júniusban ülésező képviselő-testület. Vitát vál­tott ki viszont, hogy az épület egy parkoló mellett van, s ez nem a legszerencsésebb. A zaj csökkentését élősövény tele­pítésével oldanák meg. A város két ingatlanjának eladhatóságáról is döntöttek az ülésen. A Virág utcai teme­tő egy részét árverés útján ér­tékesítik, egy másik ingatla­non pedig a Mól Rt. épít utat. A testület tárgyalt a továb­biakban a város térinformati­kai rendszerének megvalósí­tásáról. E számítógépes rend­szert már több magyar nagy­városban létrehozták. Segítsé­gével a bel- és külterületi tér­képek pontos és digitalizált el­készítése valósulhat meg. A testület gazdasági bizottsága elfogadásra javasolta a beru­házás több éves megvalósítá­sát, amelyről a gazdaságfej­lesztési ad hoc bizottság is tárgyalt: megállapodtak ab­ban, hogy rendszertervet kell készíteni, kivitelezőt és forrást kell bizosítani. Annak ellené­re, hogy a megvalósítás évekig elhúzódhat, a képviselő-tes­tület egyetértett azzal, hogy a (Folytatás az 1. oldalról.) sok bízták meg a munkával: a vállalkozók saját elképzelé­seik szerint „versenyeztették meg” a kivitelezőket, s négy pályázó közül választották ki a szekszárdi céget. A közel hétszáz négyzetmé­polgármester szándéknyilat­kozatot tegyen a megbízott kormánybiztos felé a program megvalósítása érdekében. A 6-os fő közlekedési úttól a lakótelepig vezető biztonsá­gi út építésére a PA Rt. és az önkormányzat korábban már kötött megállapodást. A pol­gármesteri hivatal felvásárolja, illetve kisajátítja a szükséges területeket, majd átadja eze­ket a PA Rt. részére. Mivel a testület elfogadta az indítványt a 6-os úttól a Kölesdi útig tar­tó szakasz értékesítésére, a biztonsági út építése a nyáron megkezdődhet. A testület tagjai és a jelen­lévők meghallgatták Herczeg József tájékoztatóját a megyei területfejlesztési tanács műkö­déséről, amely a kistérségek közötti pénzelosztásban, az információáramlásban vállal majd jelentős szerepet. A ta­nács létrehozásával a testület egyetértett, munkájában részt kíván venni, s a határozat to­vábbításával megbízta a pol­gármestert. Utolsóként személyi kérdé­sekben döntöttek a város­atyák. Megválasztották az ad hoc-ból állandóvá alakult gazdaságfejlesztési bizottsá­got, melynek elnöke Hajdú Já­nos, tagjai: Fonyó Lajos és Pámer Zoltán, külső tagok: Márton János, Csapó Sándor. SÓLYA EMMA teres, tizenegy helyiségből ál­ló épület két üzlet kivételével elkelt, a szerkezetkész álla­potba kerüléséig bruttó hu­szonnyolcmillió forintot kí­ván, ezt a tulajdonos vállal­kozók fizetik. SÓLYA (k.g.p.) MILLECENTENARIUM _ PAKSI PROGRAMJA SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉN ÉPÜL AZ ÜZLETHÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents