Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-06-14 / 23. szám

1996. június 14. Paksi Hírnök ÜÜ Ma már csak az idősebb kor­osztály emlékszik az egyko­ri dunai „kofahajó” járatok­ra, melyek Mohácsról a fővárosba és onnan visszafelé haladva szál­lították az utasokat és legkülön­félébb áruikat. Sok-sok kisebb-nagyobb kikö­tőállomása volt eme hajójáratok­nak, köztük Madocsán, a Duna­­parton is. Nem kevesen ismerték és szerették meg a szép vidéket, környékét, s természetesen a ha­jókikötőt, az épületet. Ezért is sürgették sokan a választ a kér­désre a rendszerváltást követően: most mi legyen a madocsai dunai kikötőépület sorsa? A választ az 1990. évi 65. tör­vény 107. §-a adta meg: minden mányzat, de az ítélet ellen a ma­docsai önkormányzat fellebbe­zett-sikerrel. A másodfokon megszületett bí­rósági ítélet - a téves tulajdoni bejegyzés alapján - a madocsai önkormányzatnak ítélte a ma már több szobából, konyhából, kam­rából álló, vizesblokkal ellátott horgászparadicsommal felérő pi­henőházat, amely ma is kiválóan alkalmas és használatos csónak­­kikötőnek -, ha a kofahajók nem is kötnek ma ki errefelé. A másodfokú ítélet jogerősnek számít a magyar törvénykezés szerint. így ebben az esetben is csak felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a másodfokú ítélet ellen. Paks Város Önkormányza-MÉGIS, KINEK A KIKÖTŐJE? addigi tanács vb-kezelésben lévő ingatlan átmegy az önkormány­zat - esetünkben Paks Város Ön­­kormányzata - birtokába. Mindeközben felmerült az igény az épület megfelelő hasz­nosítására. így került sor a paksi önkormányzat költségén kom­fortosításra, közművesítésre, így a kikötő épülete a tulajdonos jóvoltából jól berendezett, sokak által megkedvelt vendégházzá, pihenőházzá lépett elő. Úgy tűnt ezek után, hogy a volt madocsai kikötő sorsa végleg révbe ér. Mégsem történt így. Ma­­docsának ezt a részét ugyanis bel­területté nyilvánították, ám az övezetmódosítás kapcsán téve­sen a madocsai önkormányzat javára végezték el a kikötőépület tulajdoni bejegyzését. Mindezt meg is állapította első fokú határozatában a bíróság, aminek meghozatalára azért ke­rült sor, mert Madocsa község önkormányzata - a számára ked­vező, de téves telekkönyvi bejegy­zés alapján - pert indított a volt kikötőépület, most már pihenő­ház tulajdonjogáért. A pert első fokon megnyerte a paksi önkor­ta képviseletében dr. Grosch Jó­zsef paksi ügyvéd már benyújtot­ta a bírósághoz a téves tulajdoni bejegyzésen és a rendelkezésre álló más dokumentumokon ala­puló felülvizsgálati kérelmet. En­nek célja az, hogy a bíróság mondja ki ítéletében Paks Város Önkormányzata tulajdonjogát a madocsai Duna-parti volt kikötő­épületre -jelenlegi pihenőházra. Mikor születik meg a bírósági határozat a felülvizsgálati kére­lemről? Nem tudjuk. Ám, való­színűsíthető, hogy túl rövid időn belül nem, mert július 15-én kez­dődik a bíróságokon az egy-más­­fél hónapig tartó nyári törvény­kezési szünet. Mégis reméljük, hogy a határozathozatalig eltelő idő nem befolyásolja mindazokat, akik a nyári hónapokban akar­­ják-fogják igénybe venni a köz­kedveltté vált és jobb sorsra ér­demes, tulajdontisztázásra váró madocsai folyóparti pihenőházat. A pihenőház használatára igényt tartó vendégek a Paksi Pol­gármesteri Hivatal vagyonke­zelési osztályán személyesen vagy a 311-277/104-es telefonon hiva­tali idő alatt jelentkezhetnek. B. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT ARANYÉRMES BOROK PAKSRÓL ÉS VIDÉKÉRŐL A40. Tolna Megyei Borversenyt ez év május 31-én tartották Szekszárdon. A termelők közül, akik szám szerint 153-an voltak, sokan izgatottan vár­ják a díjátadást, amelyre június 21-én kerül sor. Ez a megyei verseny az egyetlen, amelyen bírálat előtt egy hétig pihentetik, a szakemberek szerint „vallatják” a bort. Ez idő alatt kiderül, melyik a nem megfelelően előkészített. Az idén 18 bormintát tartottak alkalmat­lannak, főleg a magas kéntartalom miatt. A tavalyi, 1995-ös esztendő nem volt egy kiemel­kedő évjárat, köszönhető mindez a kedvezőtlen időjá­rási tényezőknek. Ennek ellenére a gazdákat elismerés illeti a borok minőségéért - hangsúlyozta dr. Diófási Lajos a rendezvény fővédnöke, a bírálóbizottság el­nöke. A 40. jubileumi borbírálaton összesen 301 minta szerepelt. Az értékelést hat bizottság végezte. Három a vörös-, három a fehérborokat minősítette. 19 arany, 42 ezüst, 34 bronz helyezés született a fehérboroknál. 44 arany-, 50 ezüst- és 42 bronzérem talált gazdára a vörösborok kategóriájában. A borverseny nagydíjasa Sümegi Imre szekszárdi termelő lett 1995. évi Char­­donnay borával, szintén nagy díj as a szekszárdi Arany­fürt Mg. Szövetkezet 1979-es Cabemet Franc bora. A rendezőség a legjobb Bikavérnek különdíjat adott, amelyet Domonyai István nyert el. Szép eredményt könyvelhetnek el a Paks környéki termelők is. A fehér üjborok közül két bölcskei gazda, Sulák György (Tramini) és Tóbiás István (Rizlingszilvá­ni) vehet át aranyérmet. Dunaszentgyörgyről Molnár Géza, Paksról Molnár Gyula Olaszrizlingje hozta el az aranyat. A fehér óboroknál Kádár Károly bölcskei ter­melő vegyes fehérbora nyert aranyérmet. A vörös újbo­roknál környékünkről a dunaszentgyörgyi Molnár Géza Kékfrankosa, a vörös óborok közül pedig Mérges István bölcskei termelő Merlot-ja érdemelte ki az aranyérmet. H. M. A Paksi Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási osztálya értékesítésre meghirdeti az önkormányzati tulajdonban lévő Paks, Kossuth L. utcai nyugdíjasház alatti 1 db üres, 40 m2-es üzlethelyiséget. Az adásvétel feltételéről a 311-277/179-es telefonszámon Bálint József ad felvilágosítást.

Next

/
Thumbnails
Contents